Baba

Ezt árulja el rólad a születésed órája

Érdekes dolog ez a születés körüli misztikum, én igazán sok mindenben kezdek nagyon erősen hinni. A horoszkópokkal kapcsolatban például maximálisan hiszek, ma már olyan szintre fejlesztettem ezt a tudást, hogy zömmel nagy arányban el tudom találni a velem kapcsolatba lépő emberről, milyen csillagjegy alatt született.

A munkámban tudom hasznosítani ezt a dolgot, mert egészen más tárgyalást igényel mondjuk egy realista és földhözragadt, a saját érdekeit abszolút szem előtt tartó ügyfél, mint a néhol rózsaszín felhőcskéken, álomvilágban boldog(uló) Halak. Amikor egy tanult asztrológushoz mész, ő viszont nemcsak arra kíváncsi, mely hónapban, napon születtél, hanem megkérdezi születésed óráját, percét is. Aszcendenst is számol, amit talán úgy definiálhatnék, hogy az aztán tényleg az egyén “égi névjegye”. 

Kapcsolódó bejegyzés született már hasonló témában, a címre kattintva megnyithatod új lapon, az arról szólt “Miről árulkodik rólad neved kezdőbetűje?” – ezt már inkább tartom játéknak, mint kőbe vésett jellemrajznak. Ellenben találtam egy nagyon érdekes feljegyzést, amit most megosztok veletek. Mit árul el rólad születésed órája? Ha tudod, mely órában születtél, keresd ki és nézd meg, beletrafált-e ez a jellemzés:

00:00–2:00 óra között:

Vezetésre született ember vagy. Irányításra való hajlamod az életed minden területén hangsúlyos lehet, de figyelj oda: ha mindig elöl vagy, az nem mindig vezet sikerre. Néha jobb lenne, ha a háttérbe tudnál húzódni.

2.00–4:00 óra között:

Nem tűröd a korlátokat és friss szellemmel nézed a világot. Kirobbanó energiád van, habzsolod az életed. Új, lendületes ötleteid miatt folyton kitűnsz a tömegből. Néha határozottan hajmeresztő dolgaid vannak.

Mit árul el rólad születésed órája?

 

A folytatásért kattints a Bouvet caféblogra!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top