Baba

4 dolog, amit szülés után egy éven belül szerencsére elfelejtesz

Most talán azt gondolod, egy pár hetes babával a kezedben, hogy ezek a kavargó érzések, kialvatlanság és a makacsul vissza nem húzódó has már örökké így marad. Nyugalom, alig egy-másfél év, és már alig emlékszel majd mindarra, ami most olyan nehéznek tűnik.

Kialvatlanság

Soha nem fogod elfelejteni, hogy fáradt voltál az első időszakban. De azt a bizonyos mindenre kiterjedő kimerültséget, magát az érzést elfelejted egy év alatt. Amikor úgy kezdted a napot, hogy tudtad, a következő nap is ugyanilyen lesz, és a nappalok összefolytak az éjszakákkal. Általában egyéves korára már átalussza az éjszakát a babád, vagy legalább vannak olyan éjszakák, amiket átalszik. Hacsak nem születik még egy gyermeked ebben az egy évben, akkor elmúlik a totális kialvatlanság állapota.

Szülés utáni felépülés

Akár természetes úton, akár császármetszéssel történik, egy baba születése fájdalmas dolog. De utána ott van a kezedben a babád és róla kell gondoskodni, ami fizikailag és lelkileg is intenzív időszak, új kihívásokkal és leküzdendő akadályokkal. Ehhez pedig még hozzájön, hogy a tested magához tér a szülés után, és elkezd regenerálódni. Mindez egyszerre egy csöppet megterhelőnek tűnik, még leírni is fárasztó, hát még átélni. A császármetszéseim után pár héttel mindig úgy gondoltam, hogy soha ebben az életben nekem már nem lesznek fájdalommentes napjaim, de egy év múlva már csak a kis heg emlékeztet a műtétre.

4 dolog, amit szülés után egy éven belül szerencsére elfelejtesz

Hasfájós időszak

Amikor 3-4 hónapos a babád, akkor könnyen lehet, hogy nálatok is eljön a csodálatos hasfájós időszak, amikor úgy érzed, hogy non-stop sír és te teljesen tehetetlenül állsz, ringatod, masszírozod, de semmi sem segít. Olyan hosszúnak tűnik ez az időszak, napról napra átélni lelkileg és fizikailag kimerítő. Utólag aztán már látod, hogy az a két hónap, amíg tartott, nem is volt olyan veszedelmes, de amikor benne vagy, akkor végeláthatatlan időnek látszik, mire elmúlik.

A káosz maga

Egy újszülöttel az élet olyan, mintha elmerülnél egy nagy kád vízben, és pár hónapig nem jönnél ki onnan. Minden új, minden kihívás és percről percre olyan feladatokat kell megoldani, amikről addig nem is hallottál. Például a neten úgy tűnik a képekről, hogy milyen könnyedén át lehet öltöztetni a babát, aztán ott van a kezedben egy gumimacira hasonlító gyermek, aki nyeklik-nyaklik és csak reménykedni tudsz, hogy egy ilyen egyszerű művelettel, mint az öltözés, nem teszel kárt benne. Ezt az első pár hetet az öröm mellett az állandó rettegés tölti be, ami szerencsére elmúlik, amint belejössz a dologba, és rutinossá válsz a baba gondozásában. Egy év sem kell hozzá, és kifejleszted magadban az összes nindzsaképességet, amire anyaként szükséged van.

Olvass még többet az újszülöttekről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top