Baba

“Azelőtt rettegtem, hogy valamiről lemaradok” – nők az anyaságról

A The Cut magazin arról kérdezte meg az anyukákat, hogy miben lettek jobbak, hogyan fejlődtek lelkileg és milyen új tudásra tettek szert, mióta anyává váltak. A cél egyszerű: örüljünk annak, hogy ilyen kis tanítókat kaptunk az élettől.

“Megtanultam nemet mondani.”

“Mielőtt gyerekeim lettek volna, megfelelési kényszerrel küzdöttem, mindenre igent mondtam, legyen szó munkáról, péntek esti buliról vagy szívességről. Nehéz volt megtanulnom, hogy a saját érdekeimet is képviseljem és nemet mondjak. Amikor megszülettek a gyerekeim, hamar ráébredtem, hogy nemcsak kevesebb időm van, hanem az energiáim is jelentősen megcsappantak. Szabadúszóként nem egyszerű felállítani magunknak a határokat a munkában és azt hiszem, a legnagyobb eredmény a gyerekeim hatására az, hogy most már tudok nemet mondani munkákra, nem pedig folyton azt mondogatom, hogy »majd gyorsan túlesek rajta«.

Például sokat dolgoztam egy kozmetikai cégnek, ami kicsit sem volt érdekes munka, de jól fizettek és a feladat is egyszerű volt. Tavaly végül úgy döntöttem, hogy nem csinálom tovább, mert fel akartam szabadítani egy kis időt mindarra, amit tényleg szeretek csinálni. A döntésem után rengeteg kreatív energiám felszabadult, ami sokkal jobb lehetőségeket hozott elém. Nem realizáltam magamban egészen addig, hogy mennyi energiám és időm elment olyan feladatokra, amiket automatikusan megcsináltam, de nem élveztem.” Linsey Laidlaw, grafikus dizájner

“Segített, hogy távlatokban gondolkodjak.”

“Sosem voltam türelmes ember, eléggé heves természetem van, és szeretem mozgásban tartani a dolgokat. A napi rutin a gyerekek körül próbára tett alaposan, arra tanított meg, hogy le tudjak lassítani és koncentrálni egy tevékenységre. 

A munkám során nem szembesülök gyors sikerélményekkel, minden nap csak egy apró lépést tudok megtenni. Amikor egy iraki, szíriai vagy szomáliai krízis megoldásán dolgozol, mint én, akkor nincsenek eredmények a kezedben estére. Kifacsarva ugyanez történik a gyerekeiddel is: hosszú távon kell gondolkodnod és reménykedni, hogy a most befektetett energiád meghozza a gyümölcsét hosszú évek múlva.” Sarah Margon, Human Rights Watch igazgató

“Már nem kérdőjelezem meg magamat folyton.”

“Amikor gyerekeid születnek, sokkal hatékonyabban kell beosztanod a rendelkezésedre álló időt. Ez azt is jelenti, hogy nem engedheted meg magadnak azt a luxust, hogy hátradőlj és túlagyald a dolgokat. Ha kreatív szakmában dolgozol, nincs időd arra, hogy megkérdőjelezd a döntéseidet vagy a terméket, amit kiadsz a kezedből. Csak meg kell csinálnod a dolgodat annyi idő alatt, amennyid van, és bízni magadban, hogy az jó lesz.

Manapság, amikor kapok egy feladatot, megcsinálom azonnal, amilyen gyorsan csak tudom, mert mindig ott vár a következő teendő a listámon. Úgy tűnik, hogy az én munkámban – illusztrátor vagyok – a gyors munkavégzés sokkal érdekesebb és szabadabb megoldásokhoz vezet, úgyhogy kifejezetten jót tett a munkámnak az, hogy nem kérdőjelezem meg magam folyton.” Samantha Hahn illusztrátor

“Jól tudom érezni magam egyedül.”

“Régebben nagyon társaságkedvelő voltam, folyton mentem egyik helyről a másikra, mintha muszáj lenne. Most pedig egyedülálló szülőként otthon vagyok, és gyakorlatilag este fél kilenc után egyedül élek. Szomorúnak hangozhat, de nekem nem az, mert élvezem a magammal töltött időt. Azelőtt rettegtem, hogy valamiről lemaradok, szomorú voltam, ha nem hívtak meg egy baráti vacsorára vagy egy megnyitóra, de mostanra sokkal zenebbé váltam.” Wendy Dembo, marketing-tanácsadó

“Komolyabban veszem a pénzügyeimet.”

“A gyerekek születése óta óvatosabban bánok a pénzzel. Régen olyan voltam, aki meglátott egy cipőt és hirtelen megvette, nem törődtem azzal, hogy nem maradt pénzem hó végére miatta. Most már nem tehetem ezt meg, sokkal előrelátóbbnak kell lennem. Nem osztottam be soha a pénzt, de most megtervezem az egész hónapot, hogy mennyi kell a rezsire, iskolára, bébiszitterre és mennyit kell félretenni a nyári táborokra. A gyerekeim segítettek abban, hogy felállítsam a helyes prioritásokat – sokkal kevesebbet költök ruhákra, partikra és hasonlókra. Nagyban megkönnyítette az életemet, határozottan szervezetebbé váltam.” Samantha Garrett, a Karla Otto elnöke

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top