Baba

Egy év után kiborulnak az újdonsült anyukák

Az első év érzelmileg és fizikailag is megterhelő.

 

Fárasztónak, kaotikusnak és stresszesnek érzik az első gyermekük születése utáni évet az anyák – derült ki egy Angliában készült felmérésből, melyben 2000 érintettet kérdeztek meg. A válaszadók jó része úgy nyilatkozott, hogy az első évnek szülőként több a negatív vonatkozása, mint a pozitív. Rengetegen érezték magukat elveszettnek, magányosnak és zavartnak ebben az időszakban.

Az anyaságot első alkalommal megélő nők közel fele veszíti el önbizalmát, amikor rádöbben, hogy fogalma sincs, mit kell csinálnia. A többség szeretné, ha valaki elmagyarázná neki, hogy miért sír a gyerek, vagy ha lenne, aki segít neki az álmatlan éjszakákon. Az anyaság kellemes oldala általában akkor kezd előtérbe kerülni, amikor a baba eléri a 11 hónapos kort. A nők nagyjából ekkorra érzik úgy, hogy megbirkóznak a feladattal, és az önbizalmuk is egyre növekszik.

A kutatásból kiderült továbbá, hogy három anya közül egy nem tudja hogyan kezelje a gyerek betegségeit, sőt sokan még a betegséget és a rosszkedvet sem tudják pontosan megkülönböztetni. Tízből négy nő ilyenkor jellemzően a saját édesanyjától kér segítséget.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top