Baba

Mások a koraszülöttek, mint a többiek?

Nagyon érdekes beszélgetést hallgattam a rádióban. A koraszülöttekről volt szó, illetve a családbarát koraszülött-gondozásról. A műsorban elhangzott – és ez irtóra megtetszett –, hogy a koraszülöttek abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy két születésnapjuk van.

Az egyik, amikor megszületnek valóban, a másik pedig akkor, amikor megszülettek volna. Az ideális az lenne, hogy ha a második időpontot vennék figyelembe beiskolázásnál – mondta a megszólaló professzor, elmagyarázva azt is, hogy a mozgásfejlődést is a korrigált korhoz kellene nézni, és ez igaz az értelmi fejlődésre is. Az orvos szerint az oktatásügy nem követi ezt a fajta tudományos álláspontot, és ezt én is így látom, de erről majd mindjárt.

Mások a koraszülöttek, mint a többiek?

Koraszülött vagyok, 1981-ben születtem a János Kórházban. Fogalmam sincs, akkortájt milyen lehetett az ellátás, de gyanítom, a maihoz képest sokkal korszerűtlenebb és felkészületlenebb volt mind az osztály, mind az orvostudomány. Nem tudok nagy sztorikról, már ami a fejlődésemet illeti, azt tudom, egészen hamar megtanított édesapám írni-olvasni, és – a szüleim szerint – korán megmutatkozott valamiféle rajztehetségem is (ami mára totálisan elmúlt), de semmilyen extra képességgel nem rendelkeztem. És ennek ellenkezője sem történt, nem voltam alultáplált, visszamaradott, egy teljesen normális, átlagos gyerek voltam.

A folytatásért kattints a Girlpower caféblogra!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top