Baba

Villám csapott egy 3 éves kislányba az uszodában

Csodák márpedig történnek! Ennek az amerikai kislánynak az esete is ezt bizonyítja.

A hároméves Alise Nipper épp egy uszoda szabadtéri medencéjében úszott, amikor lecsapott egy hatalmas villám. A szülők azonnal menekíteni kezdték gyerekeiket a medencéből, ám a kis Alise eltűnt. Az édesanyja, Jamie a hatalmas felfordulás közepette többször is átfésülte a medencét, amikor megpillantotta a gyerek lábát.

Az asszony kihúzta kislányát a vízből, aki ezután 12 percig feküdt élettelenül. Az anya egyik barátja próbálta újraéleszteni és végül sikerrel is járt, Alise szíve újra verni kezdett.

Az orvosok sem értik, hogyan maradt életben ez a kislány

A kislányt azonnal kórházba szállították, az orvosok azonban attól tartottak, hogy az oxigénhiány hosszútávú károsodást okozott az agyában.

Szerencsére nem lett azonban igazuk. Az eset óta alig néhány hét telt el és Alise egyre jobban van, újra beszél.

Az orvosok is le vannak döbbenve a kislány gyógyulásán és egyelőre nem tudnak magyarázatot adni rá, hogyan lehetséges, hogy maradandó károsodás nélkül túlélte a traumát, ami a testét érte.

Forrás: metro.co.uk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top