Baba

Szülni vs. nem szülni – Olyan nincs, hogy jókor érkezik a baba

Épp a minap mondta nekem valaki, hogy harminc előtt nem jó szülni, akkor még nem nőtt be a feje lágya senkinek. Mások szerint meg nem jó, ha harminc fölött érkezik a baba, mert akkor már akkora lesz a generációs szakadék, hogy nem fogunk dűlőre jutni vele. Úgy tűnik, egyáltalán nincs jó idő a gyerekszülésre.

Annyi felől kapunk impulzust, hogy mikor kellene szülnünk, hogy néha teljesen belezavarodunk az egymásnak ellentétes információkba. Aki még szülés előtt áll, annak bizony kihívás lehet, ha tervezni akarja a szülés időpontját. Ne szülj, amíg nincs elég pénzed, ne szülj a karrier előtt, de ne szülj akkor sem, ha épp szép karriert építesz, mert akkor azzal teljesen tönkreteszed. Ne szülj házasságon kívül, egyedülállóként, de ha házasságban szülsz, akkor tuti gajra megy a párkapcsolatod, mert az nehéz próba, és válás lesz a vége.

Szülni vs. nem szülni – Olyan nincs, hogy jókor érkezik a baba

Jön a sok tanács a szülőktől, barátoktól, médiából, mi pedig egy idő után megkavarodva vakarhatjuk a fejünket, hogy itt állnánk, terveznénk a gyereket, de úgy tűnik, nincs olyan, hogy jókor érkezik egy baba. Valóban nincs, ha az összes tanácsot, kifogást, károgást összegereblyézzük, akkor az jön ki eredményként, hogy sosincs elég idő, energia, pénz arra, hogy gyereket vállaljunk. Ha körbekérdeznénk a tapasztalt anyukákat, szülőket, akkor hasonló válaszok születnének:

Mikor vállalj gyereket?

“Ne szülj túl fiatalon”

Tapasztalatot kell gyűjtened. Sokévnyi alkoholt és felelőtlen viselkedést kell magad után tudni, mire jó szülő-alapanyag leszel.

“Ne szülj túl idősen”

Nem lesz elég energiád rá, hogy ellásd, ugrálj utána, megértsd a kis lelkét, és egyáltalán: türelmed sem lesz arra, hogy órákig lökdösd a hintáját.

“Ne várj a biztos anyagiakra”

Nem kell annyit rágódni a pénzen, ha most épp egy egyszobás albérletben élsz, és előreláthatólag egy hónapig tudod még fizetni, akkor nem kell elhalasztani a gyerekvállalást. Mindig van valahogy, kialakul az élet anyagi oldala is magától.

“Ne szülj, ha egyedülálló vagy”

Mindenkinek párkapcsolatban kell lennie, az az egyetlen normális és követendő út, hogy egy férfi és egy nő összeállnak és gyermeket nevelnek együtt. A függetlenség, egyedülállóság csak divat, most nagyon trendi, de azért maradjunk a hagyományos családnál. Nem tudsz majd egyszerre anya és apa is lenni.

“Ne szülj, ha a tested nincs a legjobb formában”

A testedet megterheli majd a terhesség, összezavarja a hormonális rendszered, és úgyis hízol 30 kilót a végére. Leginkább csak a fitneszedzők ússzák meg épen és egészségesen az egész procedúrát.

“Ne szülj gyereket házasság nélkül”

Az a darabka papír, amit az anyakönyvvezető a kezetekbe ad, sokkal jobb szülővé tesz majd titeket. Minden más alternatíva elfogadhatatlan.

“Ne szülj, ha nincs elég pénzed”

Nem lehetsz szülő, ha szegény vagy, és nem tudod majd ezüstkanállal etetni a gyerekedet. Gondolj bele, milyen lelki sérült lesz belőle, ha nem tudod neki megvenni az ötszázezres babakocsit és – ó, borzalom! – használt ruhákban járatod.

Szülni vs. nem szülni – Olyan nincs, hogy jókor érkezik a baba
Ice, Ice, Baby!

Milyen időpontban szülessen?

Ha pedig mindezen átvergődtük magunkat, és még mindig lenne kedvünk szülni arra, hogy nincs elég pénzünk, túl idősek vagyunk és még csak összeházasodni sem akarunk, akkor jön az időzítés kérdése. Melyik hónap szülötte legyen az a gyermek? Számolgatunk, hogy mikor lenne a legjobb, hogy megfoganjon, ami szerintem eleve értelmetlen, mert hogy is mondhatnánk mi meg annak a petesejtnek, hogy mikor találkozzon össze azzal a bizonyos spermával… Ha mégis ki akarnánk számolni, akkor a tanácsok szerint kerüljük el az alábbi hónapokat, ha jót akarunk a gyereknek.

Január

Mindenki el fog feledkezni a gyerek szülinapjáról a nagy karácsony utáni pihenésben, és olyan ajándékot kap majd, ami másnak felesleges volt a karácsonyfa alatt.

Február

Túl hideg van, hó is esik, még a végén elakadnál egy hóakadályban a kórházba menet, és az autóban kellene apjuknak a világra segíteni a csemetédet.

Március

Pont decemberben lesz 9 hónapos, amikor épp bölcsibe akarnád majd adni. Decemberben nem lehet visszamenni sehova sem dolgozni, és a bölcsik sem rendeznek beszoktatást karácsonykor. Tegyél le róla!

Április

Túl közel lenne a szülinapja a húsvéthoz, akármikor is születik április folyamán. Biztos lennének olyan évek, amikor pont húsvétvasárnapra esne a születésnapja, és akkor senki sem menne el a zsúrjára.

Május

Vizsgaidőszak. Tényleg azt kívánod a gyerekednek, hogy majd úgy ünnepelje főiskolásként a szülinapját, hogy közben stresszel a vizsgái miatt? Vagy másnaposan kelljen odaállnia a tanárok elé?

Június

El fogja mosni az eső a szülinapi kerti partit, a június a váratlanul ránk szakadó záporokról szól. Az elázott torta pedig nem a legjobb torta.

Szülni vs. nem szülni – Olyan nincs, hogy jókor érkezik a baba

Július

Iskolai szünetben szülinapozni kész szociális öngyilkosság lenne. Szánalmassá akarod tenni azt a gyereket, hogy ne lehessen egy rendes, becsületes szülinapi zsúrja egész gyerekkorában?

Augusztus

A te gyereked lesz a legfiatalabb az egész osztályban, biztos, hogy csúfolni fogják, és emiatt szorongani fog. Majd tizenévnyi terápia kell hozzá, hogy ezt a traumát feldolgozza.

Szeptember

A te gyereked lesz a legidősebb az osztályban, felé támasztanak majd a tanárok leginkább elvárásokat, neki kell példát mutatnia a többieknek. Tudod, milyen kimerítő és megterhelő lenne ez neki?

Október

Halloween van, nem gyerekszülésre alkalmas időszak, hacsak nem szeretnéd, hogy boszorkányos üdvözlőlapokat kapjon születése alkalmából.

November

Túl esős időszak ez arra, hogy egy baba szülessen erre a világra. Micsoda szürkeség és hideg… Ráadásul ilyenkor már az összes üdvözlőlap karácsonyos, nem pedig szülinapi.

December

Karácsonykor nem igazán szerencsés megszületni, folyton egybe lesz vonva a szülinapja a karácsonnyal, és nem csak miatta gyűlik egy asztal köré a család.

Mondom én, hogy ha másokra hallgatunk, akkor nincs jó időpont a gyerekvállalásra. Lehet, hogy az lenne a megoldás, hogy ne foglalkozzunk annyit mások véleményével, oda se figyeljünk a károgásokra és intelmekre, hanem csak menjünk a saját fejünk után. Nem kell mindig olyan fenemód tökéletesen megtervezni az életünk minden lépését, úgysem tudjuk kiszámítani, mi vár ránk, ez pedig hatványozottan igaz a gyerekkérdésre. Hallgassunk a belső hangunkra, és akkor szüljünk gyereket, amikor tényleg úgy érezzük, hogy készen állunk rá. Minden másra nyugodtan vállat vonhatunk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top