Baba

Modern apák, akik újraírják az apaság fogalmát – képek

Rendkívül érdekes statisztikára bukkantam: a Getty képszolgáltatón az elmúlt három évben 450 százalékkal nőtt az "apa pelenkát cserél", "modern apa" és "főállású apa" kifejezések keresése. A mai modern apák már messze túlszárnyalták elődeiket, és határozottan jó irányba haladnak.

Ez a kis statisztika is azt mutatja, hogy az apukák egyre inkább maguk mögött hagyják a régi, begyöpösödött nézeteket, miszerint apa késő estig a munkahelyen kell gürcöljön, haza kell lapátolnia sok pénzt, miközben anya otthon főz, mos, takarít, gyereket nevel. A régi apákat a gyerekeik hírből ismerték, ők voltak a karhatalom, aki elől a rossz bizonyítványt és a labdával betört ablakot rejtegetni kellett. Szerencsére ma már egészen máshol tartunk, az apukák egyre inkább szeretnének a család szerves részévé válni, már nem az az általános nézet, hogy a gyerek és a háztartás csak anya dolga, mert az olyan csajos dolog.

Nagyobb tévedésben nem is élhettek volna a régi kor apukái, ugyanis kevés férfiasabb dolgot látni, mint amikor a férjed fürdeti, csikizi, pelenkázza, altatja a gyermeketeket. Vagy amikor bepakolja a mosást, amitől szintén meg kell hatódni, ha magától eszébe jut. A modern apák nem szégyellik, hogy tudnak mosogatni, és olykor még vállalják is az érzéseiket, sőt még könnyeznek is, ha a kicsi lányuk hatalmas mosollyal örül nekik, amikor hazaérkeznek este. Nem gondolják azt, hogy a gyerek fárasztó és teher, aki zavarja a köreiket, hanem szeretnek vele játszani, kíváncsiak rá, jó példát akarnak neki mutatni, és mindent megtesznek, hogy jó gyerekkora legyen.

Én is ismerek ilyen apukákat és biztatok minden férfit, hogy legyen ilyen pelenkacserélős, családozós apuka, amikor babája születik. Olyan, mint ezek az apukák a képeken.

Modern apák, akik újraírják az apaság fogalmát
Modern apák, akik újraírják az apaság fogalmát
Modern apák, akik újraírják az apaság fogalmát
Modern apák, akik újraírják az apaság fogalmát
Modern apák, akik újraírják az apaság fogalmát
Modern apák, akik újraírják az apaság fogalmát
Modern apák, akik újraírják az apaság fogalmát
Modern apák, akik újraírják az apaság fogalmát

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top