Baba

5 furcsa reakció, amit a terhességem hírére kaptam a barátoktól

Általában, ha valaki bejelenti a barátoknak, ismerősöknek a terhességét, akkor örömteli ovációval fogadja a többség. De ha már van két nagy lányod, és harmadjára 10 év elteltével esel teherbe, akkor egészen váratlan reakciókkal találhatod szembe magad.

Velem ez történt, amikor körbeküldtem a nagy hírt, két tizenéves nagy gyerekkel a hátam mögött, hogy harmadjára is babát várok. Néhány reakciótól erősen felvontam a szemöldököm, de persze végül jót nevettem rajtuk. Tudom, hogy nem rosszindulatból reagáltak így, csak a fejükben hirtelen felbukkanó gondolataikat nem bírták visszagyömöszölni oda, ahova valók, és muszáj volt megosztaniuk velem. Azt javaslom, hogy ha ilyen helyzetben találja magát bárki barátként, inkább számoljon el tízig is, mielőtt válaszolna. A terhes nő érzékeny, örüljünk neki és a születendő babájának, és az alant olvasható reakciókat tartsuk magunkban.

“Öt évre megint börtönre ítéled magad, csak utána kapod vissza az életed.”

Ez a barát például viccelni próbált, mert az az általános nézet, hogy akinek pici gyereke van, az el sem hagyja a lakását, és a fő kirándulás számára a fürdőszoba és a nappali közötti távolság megtétele évekig. Nagy tévedés, ahány anyuka, annyiféle személyiség, én pont az vagyok, aki már egész piciként is viszem magammal, magamon, akárhogyan a babát. Ha pedig külön programra vágynék a férjemmel, akkor megszervezzük a gyerek felügyeletét, ilyen egyszerű. A börtön maximum az első pár hónapra igaz, de akkor meg annyira a kialvatlanság uralkodik az anyukán, hogy nincs is kedve elhagyni a kanapéját.

“Most akkor már két családod lesz egyszerre.”

Arra utal, hogy két tizenéves gyerekkel egész más családi életet kell élni, mint egy újszülöttel. Igen, teljesen különböző problémákkal kell majd szembenézni, a napirendjük totálisan ellentétes lesz és a feladatok körülöttük is egészen másfajták. Ettől még mi egy nagy család leszünk, és annak a pici babának lesz a legjobb dolga a világon, hogy lesz két nagy nővére, akik gondoskodnak róla, és vigyáznak rá.

5 furcsa reakció, amit a terhességem hírére kaptam a barátoktól

“Azta, micsoda meglepetés! Neked is meglepetés volt?”

Azaz ilyen késői, nagy korkülönbséges terhesség, hát tuti, hogy véletlenül »sikerült be« az a gyerek. Ez az a kérdés, amihez senkinek semmi köze, hacsak az anyuka nem akarja magától megosztani ezt az információt. És egyáltalán: nem mindegy, hogy véletlenül vagy tervezetten jön az a baba?

“Húha, de bátor vagy! Én tuti nem tudnám még egyszer végigcsinálni, de azért örülök neked.”

Pont azok a biztató szavak, amiket egy terhes anyának hallania kell. Szerintem inkább ne ijesztgessük egymást, mert minek. Harmadik gyereket várni azt jelenti, hogy nagyjából tudom, mi vár rám, pont eléggé meg vagyok ijedve úgy is, ha nem tesz rá valaki még egy lapáttal.

“Azt hittem, már kifutottál az időből. Nem lesz így baja a babának?”

Milyen kedves. Úgy tűnik, ha egy nő 35 éves kora után esik teherbe, akkor az ismerősök és orvosok is csak csodálkoznak nagyra tátott szájjal, hogy ez hogyan lehetséges. Pedig nem akkora csoda ez, még nem mentem nyugdíjba, csak elmúltam 35. Az pedig, hogy borítékolja a késői terhesség miatt, hogy a gyereknek baja lesz, külön tapsot érdemel.

Maradjunk inkább csak ennél a válasznál, ha a környezetünkben akárhanyadik terhességét bejelenti egy ismerősünk: “Gratulálok, örülök nektek.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top