Baba

Cumi vagy pohár? Miből igyon a gyerkőc?

Örök dilemma. Ki erre, ki arra esküszik. Lényegében egyik megoldás sem rossz. Előbb-utóbb úgyis a pohár lesz a nyerő, addig viszont ne ijedjünk meg, ha a gyermekünk a cumit választja. Azok az anyukák vannak egyszerűbb helyzetben, akiknél az anyatejes táplálás megmarad egészen addig, amíg a gyermek megszokja a normál étkezéseket. Itt a cumisüveg akár ki is maradhat a folyamatból.

Ott, ahol az anyatej tápszeres pótlására van szükség, a babák igen gyorsan találkoznak a cumisüveggel. Számukra valamivel nehezebb az átszoktatás, de végül is mindenkinek sikerül.

Cumi vagy pohár? Miből igyon a gyerkőc?

A legtöbb szakember egyetért azzal, hogy a pohárhoz szoktatást már egészen kicsi korban el lehet kezdeni. Elsősorban a fogorvosoktól halljuk sokszor, hogy az italokban “áztatott” fogacskák elszuvasodnak. Ezért is félünk mi anyukák annyira a cumiktól. Ezt azonban elkerülhetjük, ha figyelünk arra, hogy a gyermek ne csócsálja egész nap a cumisüveget, hanem csak akkor és addig igyon, amíg szomjas, utána szépen vegyük el tőle, és legközelebb is csak akkor kapja meg, ha újra inni akar. Közben pedig szerezzük be az első pohárkáját.

Csinálj kedvet a pohárhoz!

Lehet, viccesen hangzik, de nálam az vált be, hogy a gyermekem is elvittem magammal poharat venni. Együtt nézegettük a szép, színes műanyag csőrös poharakat, és azt vettük meg, amelyikért szívesen nyúlt már a boltban. Persze nem lett belőle játékszer, hiszen az sem egy jó megoldás, de valahogy megpróbáltunk kötődést kialakítani a pohárral.

A másik trükk, hogy az elején, amikor szomjas volt, én is ittam egy pohárral, így ösztönözve őt arra, hogy engem utánozzon. Természetesen ebben az időszakban nekem is volt saját színes poharam (na jó, nem csőrös), de én is mindig azt vettem elő a közös iváshoz. Nálam bevált, de nem biztos, hogy másnál is működik.

Most akkor a csőrös itatópohár a jó, nem is a pohár?

Erre sincs konkrét válasz. A tapasztalatok azt mutatják, hogy amíg a baba kicsi, az itatópohár praktikusabb. Először is nem folyik végig minden a ruhácskáján ivás közben, másodszor a fogacskái sem érintkeznek annyira hosszan a folyadékkal. Addig, amíg rájön, hogy mire is való a pohár, azt javaslom, távolítsd el a szelepet a csőrös pohárból, amikor pedig már megvan a technika, mehet vissza a szelep, és így már tényleg minimálisra csökkenthetőek a “vizes balesetek”. Az sem hátrány, hogy ebből a pohárból nem borul ki a táskádba sem a folyadék.
A cumisüveg és pohár használata közé még van egy alternatívánk. A sportkupakkal ellátott műanyag palackok is segíthetnek, ha már otthon megy egy kis poharazás, de útközben vagy vendégségben még inkább a cumisüveget választaná a babád.

Cumi vagy pohár? Miből igyon a gyerkőc?

Egy a lényeg, haladjatok a saját tempótokban. Ne erőltess semmit, inkább csak próbálkozz. Előbb-utóbb minden baba “felnőttesen” szeretne majd inni, az pedig végső soron, a poharat jelenti. Türelem.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top