Baba

Szagold ki a kisbabád nemét!

Ultrahang nélkül is egyszerűen meg tudod állapítani, kisfiút vagy kislányt vársz.

Felejtsd el, hogy hasad formája mutatja meg, kislányt vagy kisfiút vársz-e, mert egyszerűbben is meg tudod állapítani születendő gyermeked nemét. Egy vadonatúj tanulmány szerint ugyanis azt könnyedén “kiszagolhatod”. A várandós nők nemi szervének illata eltér attól függően, hogy kislányt vagy kisfiút hordanak a pocakjukban.

Szagold ki kisbabád nemét

Az észak-karolinai Duke Egyetem kutatói 12 állapotos nő illatmintáját vizsgálták meg, amelyek alapján megállapították, óriási a különbség a kislányt, illetve a kisfiút váró kismamák szagmintája között. A fiús mamáké erőteljesebb a lányos anyukákhoz képest.

Ez az első olyan tanulmány, amely egyértelműen bizonyítja, a várandósok különböző illatot bocsátanak ki a gyermek nemétől függően, amit pedig elsősorban a férfi- és női illathormonokkal, feromonokkal magyaráznak. A terhesség alatt a kismama hormonháztartása alapvetően változik meg, amihez a baba neme is hozzájárul.

Forrás: The Stir

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top