Az első 1000 nap: így neveljünk adalékmentes gyereket

Egy kisgyerek első 1000 napja sokkal fontosabb, mint gondolnánk. Az első 3 évben alakulnak ki azok a szokások, amelyek később meghatározzák, hogy mennyire fog egészségesen táplálkozni a későbbiekben. Elképesztő felelősség, ha belegondolunk, hogy egy teljesen üres kottafüzetet mi írunk tele hangjegyekkel, rajtunk múlik, hogy szimfónia vagy gagyi, tinglitangli zene lesz a vége.

De hogyan kezdjünk hozzá? A terhesség alatti egészséges táplálkozásról most nem beszélnék, de jó, ha mindenki tudja, hogy az első 1000 napba az is beletartozik. Miután a baba megszületik, az első 6 hónap viszonylag egyszerűen zajlik, van, akinek összejön, hogy odáig csak szoptasson, más pedig tápszerrel készíti fel a gyermeke gyomrát a felnőttesebb fogásokra. Már az elején jó tisztázni, hogy az első évben érdemes betartani azokat az ajánlásokat, amelyek az új ételek bevezetésére vonatkoznak. A babák gyomra és emésztése ugyanis fokozatosan készül fel a különböző alapanyagok feldolgozására, egy túl korán kipróbált gyümölcs, zöldség, vagy esetleg fűszer később allergiához vezethet.

Adalékmentes vagy életképes?

Amikor Pircsi hozzátáplálását megkezdtem, átestem a ló másik oldalára, ami hosszú távon legalább annyira káros, és teljesen életszerűtlen. Nem voltam hajlandó bébiételt adni neki, teljesen kiiktattam a sót, és a cukor annyira közellenség lett, hogy a végére azt vettem észre, hogy nagyjából úgy tekintek rá, mint valami idegméregre. Persze a cukor most sem a barátom, de a görcsös utálat egyetlen alapanyaggal szemben sem egészséges, ezt pedig jó az elején tisztázni. Jobb, ha mindenki tudja, hogy akármennyire is tiltjuk a cukrot vagy a csokoládét, a gyerekek nagy része az első szülinap után fog velük találkozni, a lényeg csak az, hogy mire odajut, hogy saját döntéseket hozzon, megtanítsuk neki, hogy a jót válassza.

Cukor, nem cukor?

Az előbb már írtam, hogy a legnagyobb mumus a cukor, az édes ízek ugyanis a kicsiknél olyan “függőséget” alakítanak ki, ami mellett nagyon nehéz más ízeket is bevezetni. (Ráadásul gyorsan megemeli a vércukrot, ezért a kicsik úgy pörögnek tőle, mint két presszókávétól.) Ezért  érdemes például krumplival kezdeni a hozzátáplálást, és nem almával, ha a baba ugyanis megszokja, hogy az anyatejen kívül más, nem édes ízek is léteznek, nagy valószínűséggel könnyebben fogja majd elfogadni azokat.

Persze a krumpli bevezetése sokkal nagyobb meló lesz, mint az almáé, de hosszú távon megéri. Az első egy évben szinte teljesen ki lehet iktatni a cukrot, egyszerűen használjunk helyette édes zöldségeket és gyümölcsöket. A rizstejből készült tejbegrízbe például reszeljünk almát vagy tegyünk bele főtt gesztenyét, hogy a kicsit semleges íz inkább édesbe hajoljon.

Főzhetünk cukormentes “lekvárokat” is. Ha a barackot, a szilvát vagy a meggyet kellő ideig lassú tűzön főzzük, akkor a gyümölcs saját cukortartalma fog karamellizálódni, ami megédesíti a lekvárt. Ezt aztán kiadagolhatjuk jégkockatartóba, és mehet a mélyhűtőbe. Az ilyen lekvárok tökéletesek lesznek a téli hónapokban kenyérre kenve, túróhoz, vagy akár joghurthoz keverve. Az alapvetően sós ételeknél is az alapanyagok saját cukortartalmát használhatjuk fel, édes ízt adhat a pirított répa, a lassan karamellizált hagyma (9-10 hónapos kortól gond nélkül adható) és a lassan főzött paradicsom is. Pircsi kedvenc fogása például a bolognai, amihez szoktunk 1-2 kanál cukrot adni, a lassú főzéssel viszont könnyen kiküszöbölhetjük ezt.

Ízfokozót soha?

Az ízfokozó az első 1000 napban (sőt később is) legalább akkora mumus, mint a cukor. Ha a kisgyerek egy ételízesítő- és aromamentes világban nő fel, akkor nem fogja hiányolni a levesből a vegeta ízét. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb ízfokozó a magas sótartalomnak köszönhetően elképesztő mennyiségű vizet köt meg az ember szervezetében. A feladat egyszerű: ne tartsunk otthon fűszerkeverékeket, levesporokat, és ha lehet, akkor leveskockát sem. Mindent csináljunk mi magunk, és bárki elhiheti, hogy ez nem túlkapás. Ha sikerül leszokni a leveskockáról, és rávesszük magunkat az alapléfőzésre, egészen új ízekkel fog találkozni az egész család.

Én úgy szoktam csinálni, hogy mindig csontos húst veszek, amit aztán kifilézek, és a csontot felhasználásig a mélyhűtőbe teszem. Reggel ébredés után felrakom főni egy fazék vízben, répával, hagymával és gyökérrel, nagyjából 1-2 óra alatt kész is az alaplé, amit aztán 3-4 napig gond nélkül fel tudok használni. Más arra esküszik, hogy több adagot megfőz és mélyhűtőben tárolja, de nekem elég kicsi a hűtőm, ezért ez a módszer vált be. Az alaplé nem macera, cserébe sokkal finomabb tőle például a rizottó vagy rizses hús, de még a zöldséglevesek is.

Fűszerekből használjunk frisset, a kicsik nem utálják őket, sőt a legtöbb baba például imádja a kaprot vagy a bazsalikomot. Később keverhetjük is őket, de az olyan fűszerkeverékeket, mint például a sültcsirke-fűszersó, messziről kerüljük el. És ha már a sónál tartunk, érdemes himalája-sót használni, ennek ugyanis több bizonyítottan jó élettani hatása van, és sokkal kevesebb elég belőle, mint a tengeri sóból. A só bevezetéséről is megoszlanak a vélemények, én 7 hónapos korban kezdtem használni, leginkább azért, hogy szépen megszokja, hogy a semlegesen kívül más ízek is vannak, 1-2 csipettel bőven elég elkezdeni.

A másik nagy kérdés, hogy meddig főzzünk külön a babának. Főszabályként azt mondanám, hogy figyeljük a saját gyerekünk reakcióit. (Ugyanez igaz a pürésítésre is.) Pircsi már nagyon korán elkezdett érdeklődni a mi fogásaink iránt, és nagy ívből tojt a neki kotyvasztott menüre. Ezért én 11 hónapos korában átálltam arra, hogy ugyanazt eszi, amit mi. Igyekszem olyan fogásokat főzni, ami nem tűnik bébiételnek, de teljesen kielégíti egy baba igényeit is.

Mit igyon?

Ez a legrövidebb bekezdés, ugyanis a válasz végtelenül egyszerű: vizet. Eleinte a legtöbb baba nem fogja érteni, hogy mi ez a semleges ízű lötty, de hamar megszokják, csak ne adjuk fel. Semmi szükség gyümölcslére vagy teára, még akkor sem, ha cukor nélkül adjuk. Azonkívül, hogy megszínezi a fogat, túl sok hozzáadott értéke nincs. Lázas, beteg gyereknél persze próbálkozhatunk bármivel, a lényeg, hogy igyon.

Mintha nagyanyáink csinálnák

Ha “adalékmentes” gyereket szeretnénk nevelni, akkor a legjobb, ha hozzászoktatjuk a házi ízekhez, lehetőleg készítsünk mi magunk mindent. Elsőként kezdjük azzal, hogy piacon vásárolunk, rendes tejet és rendes tojást, és ezeket aztán otthon mi magunk dolgozzuk fel. Készíthetünk házi vajat, sajtot, vajkrémet, vagy akár krémsajtot is. Mindegyikbe garantáltan csak az kerül, amit mi teszünk bele.

Persze sokan időhiányra panaszkodnak, de hétvégenként a nagyobb gyerekekkel ez akár program is lehet. Nálunk a tészta is házilag készül, ami nemcsak sokkal finomabb és tartalmasabb, de az ára nagyjából 70 százalékkal olcsóbb, mint ha boltban vennénk, az pedig csak hab a tortán, hogy Pircsi imádja nézni, ahogy a nagy fényes tésztagépet tekerem. De a tésztához hasonlóan legtöbbször házilag készülnek a felvágottak és a kenyérre való kencék is, nemcsak azért, mert ezek mind jóval egészségesebbek, hanem azért is, mert az áruk töredéke a bolti késztermékeknek – amikor a párizsi ára ugyanannyi, mint egy kiló nyers húsé, akkor nem nagyon van min gondolkodni.

Kivétel, ami erősíti a szabályt

Nem érdemes szenteskedni, vannak dolgok, amiket készen veszek, és igen, tartalmaznak adalékot, de úgy vagyok vele, hogy Pircsi legkésőbb a bölcsiben úgyis rá fog találni arra a világra, amitől próbáltam óvni. Igen, kap túró rudit, mert a tejtermék fontos, és bár próbáltam házilag készíteni, nem érte meg a pepecselés, ugyanis 15 darabnál nem tudok kevesebbet gyártani, mi pedig annyira nem vagyunk érte oda, és 3-4 napnál nem áll el tovább, szóval a rudit boltban veszem, és ugyanez a helyzet a krémtúróval is. Persze hazudhatnék, hogy azt is házilag csinálom, de minek? Ennek az egész első 1000 napnak ugyanis nem a görcsölésről kell szólnia, hanem arról, hogy megtanítjuk a babát arra, hogy a lehetőségeket figyelembe véve a későbbiekben a legjobbat válassza.