2014. December 15.

Nyilvánosan szoptató nők – középkori állapotok?

Azt mondjuk, elnyomásban éltek a nők a sötét középkorban. Ehhez képest 500 évvel ezelőtt ha egy nő elővette a mellét, és megszoptatta a gyerekét, senki nem nézett rá csúnyán. Ma, a nagy szabadság idején már korántsem ilyen egyszerű a helyzet.

Fodor Marcsi

Ötszáz éve fel sem merült a kérdés, mi lenne a helyes megoldás egy nő számára, ha sírni kezd a babája. Nem küldték az illemhelyre, nem kérték, hogy takarja le a mellét, vagy vonuljon el egy külön szobába. Az volt a természetes, ha elővette a mellét és megetette az éhes kisbabát. Szóba sem jött, hogy ez erkölcstelen, hogy szexuális tárgy lenne így belőle, az éhes gyermek megetetése a művészet ünnepelt témája volt, és a követendő példa pedig maga Szűz Mária, akit több száz képen örökítettek meg szoptatás közben.

Szomorú, hogy ötszáz évvel később, manapság az embereknek olyan kommenteket írnak egy szoptató nőről szóló cikk alá, mint “természetes dolog a székelés is, mégse csináljuk nyilvánosan” és a “a szex is az élet része, mégis a négy fal között kell csinálni”. Arról nem is beszélve, aki közli, hogy egy kisbaba evés után büfizik és kakil, ezért undorító, és nem illik mások előtt megetetni.

A szoptatás ősi, egyszerű és természetes művelet, amit a történelem során még az Istennők sem éreztek méltatlannak magukhoz, hiszen ott van Izisz, akit gyakran ábrázoltak Ozirisz szoptatása közben, és a szoptató Madonna olyan népszerű téma lett a reneszánsz idején, hogy külön képtípust neveznek így (Madonna del Latte) és Leonardótól Coreggión át számtalan művész megalkotta a saját verzióját. Nem azért, mert harcos feministák lettek volna. Azért festették meg, mert a szoptatás természetes folyamat, pont úgy, mint a vajköpülés vagy a rőzsehordás.

Nem fogom soha megérteni azt, aki egy szoptató anyát bármilyen módon megaláz, kirekeszt, elzár, vagy száműzni akar, esetleg azt mondja, hogy maradjon otthon, ameddig szoptat. A szoptatás maga az egészség, az élet, a szabadság – csupa olyan dolog, aminek manapság természetesnek kellene lennie, és nem vagyok hajlandó soha rosszul érezni magam emiatt, sem akkor, ha én szoptatok, sem akkor, ha más. A felháborodóknak pedig üzenem: nézzenek körül először a templomokban, aztán a múzeumok falán, és ha még mindig sértve vannak az érzéseik, akkor vegyenek elő egy régi magyar zöld színű ezerforintost, és nézzék meg jól, milyen kép szerepel annak a hátoldalán. Ha pedig még mindig háborognak, akkor a legjobb az, ha egyszerűen elfordulnak, ha egy szoptató nőt látnak. Mindenkinek jobb lenne így.

Ízisz szoptatja Hóruszt, i.e 1000

Ízisz a termékeny, tökéletes anyát és nőt testesíti meg ezeken a szobrokon, és minden egyiptomi fáradó ősanyját. Bizonyítja, hogy lehet királynő, lehet istennő – de a szoptatást egyiknek sem kell szégyellnie.

Amesbury Zsoltároskönyv, 13. század

A szoptató anyákra angyalok vigyáznak, legalábbis a középkori gondolkodás szerint. A szoptató Madonna ábrázolása egyértelmű tisztelgés az anyaság előtt, amely minden kultúrában fontos, hiszen ez az egész emberiség túlélésének záloga. Csak mintha manapság elfeledkeznénk erről.

Jean Fouquet, Angyalokkal körülvett Szűz Mária gyermekkel, 1452

Sokak számára kicsit zavarba ejtő ez a kép. Ez a Mária nem egy gyermekét szeretetteljesen átölelő anya képe – ő az Ég királynője. És hogy lett királynő a szegény názáreti lánykából? Hát úgy, hogy megszülte Jézust, egek és földek királyát. Nem meglepő, hogy büszke arra, hogy ő ennek a fiúnak az anyja, és hogy ő az, aki neveli, táplálja.

Leonardo: Szoptató Madonna, 1490

Leonardo festménye akár a szoptatás reklámja is lehetne: boldog anya, egészségtől kicsattanó gyermek. Külön figyelmet érdemel a Madonna praktikusan redőzött szoptatós ruhája, amit láthatóan pont arra terveztek, hogy az édesanya bármikor előkaphassa a mellét.

Memling: Szoptató Madonna, 1510 körül

Az anyatej az ősidőktől fogva a bölcsesség szimbóluma. De nem csak a földi, hanem az égi bölcsességé is. Mária, aki a két világ között van, mindkettőből ad itt a gyermekének a keresztény misztikus gondolkodók szerint.

Coreggio: Mária gyermekével, 1520

Ez a gyönyörű kép a budapesti Szépművészeti Múzeum egyik büszkesége. Aki nem szereti látni a nyilvánosan szoptató anyákat, annak azt ajánlom, messziről kerülje el ezt az intézményt. (Arról nem is beszélve, hogy nagyon sok kifejezetten pucér nő is ki van ott állítva, gondolom ez még zavaróbb látvány.)

Alonso Cano: Szent Bernát és Szűz Mária tejének csodája, 1650

Mai szemmel egészen furcsa a kép – de frappáns válasz azoknak, akik undorítónak tartják az anyatejet. Szent Bernát egy nap Szűz Mária elé térdelt, és arra kérte a Szüzet, hogy bizonyítsa be, anyaságát. A válasz nem maradt el, Mária teje a szájába lövellt, utalva arra, hogy Mária teje pont olyan misztikus folyadék, mint Krisztus vére. (A középkorban úgy vélték, hogy a vér változik át anyatejjé, ezért nagy becsben tartották.)

Gabriel Joseph de Froment, castilliai herceg és családja, 19. század

Bár a nemesség nagy része szoptatós dajkát fogadott – még a királyi családban is előfordult, hogy az édesanya szoptatta gyermekét, akkor is ha épp hercegnő volt. Ezt azonban olyannyira nem tartották lenézendő, vagy proli dolognak, hogy simán ábrázolták festményeken is. Mondjuk az elég nyilvánvaló, hogy a több órás modellkedést másképp nem is bírta volna ki a baba. Az elkészült képben nem látott senki semmi megbotránkoztatót.

Tikos Albert: Gyermekét tápláló anya, 1842

Soha nem értettem, miért mondják azt, hogy a szoptatás közben egy nő közszemlére teszi a melleit. Mint ez a Magyar Nemzeti Galériában látható kép is bizonyítja – a szoptatás közben a mellből semmi nem látszik. Amikor pedig a gyerek azt abbahagyja, akkor a nők felöltöznek. Közben persze lehet pár másodperc, kivillanhat valami, de aki nem figyel árgus szemekkel, könnyedén lemaradhat erről. Amúgy ennek a képnek olyan nagy sikere volt, hogy Tikos Albertnek kétszer is el kellett készítenie. És nem, nem a rajta látható meztelenség miatt – akkor Vénuszt, Évát a Paradicsomban, vagy kurtizánt festett volna.

Dósa Géza: Anya két gyermekével, 1870

Ez a kép is a Magyar Nemzeti Galériában látható, amiből egyértelműen látszik, hogy a téma a 19-ik században a nagy vallásos képek divatja után is népszerű maradt. Talán mert ha őszinték akarunk lenni, tényleg nincs szebb és harmonikusabb látvány, mint egy szoptató anya.

Stanislaw Wyspiansky: Szoptató anya, 1905

Véleményem szerint szoptató anyát bámulni nagy illetlenség – ám minden szabály alól van kivétel. A nagyobb gyerekek számára a szoptatás igazi csoda, ami teljesen elbűvöli őket, még akkor is, ha nem az ő testvérük van ott. Valójában a mai társadalom azért van zavarba a szoptató anyák láttán, mert nem szoktak hozzá gyerekkoruk óta ahhoz, hogy ez az élet természetes része. Sok felnőtt még ma sem tudja, hogy nem a cumisüveg, hanem az anyai mell való a babatáplálásra.

Pablo Picasso: Anyaság, 1905

Még Picasso, a modern művészet fenegyereke is a legnagyobb tisztelettel nyúlt a témához. Nagyon sok képe van, ahol gyermekét ölelő anyát festett – de egyik sem áraszt annyi békét és nyugalmat, mint ez, ahol az anya nem csak öleli gyermekét, de szoptatja is.

Medgyessy Ferenc: Anya gyermekével, 1917

A szobrász eredetileg az anyák napja ünneplésére készítette a szobrot – és mi lehetne erre kifejezőbb, mint egy szoptató anya és gyermeke kettőse. A szobor a saját korában olyan népszerű volt, hogy a művész tucatnyi alkalommal is elkészítette – van fából, kőből, bronzból. De mind közül az a rézkarc a leghíresebb, amelyik a régi ezerforintost díszítette. Lehet, hogy intim dolognak tartjuk a szoptatást, de a tény, hogy ez egy köztéri szobor, ami aztán rákerült a leggyakoribb magyar bankóra. Szerintem versenyben van a “minden idők legtöbbször reprodukált magyar műalkotása” címért.

Kovács Margit: Szoptató Madonna, 1948

Ez Kovács Margit legnépszerűbb szobra, és úgy vélem, beteg lelke van annak, aki erre a műalkotásra nézve csak arra tud gondolni, hogy kinn a nő melle. Az a szoros anya-gyerek kapcsolat amit sugall, szerintem minden mást elfeledtet a nézővel. Még az is, hogy a fürtös kis lurkó ránézésre legalább kétéves. Hoppá, egy újabb botrány!