Baba

Köszi, apu, hogy mindig így csomagolsz!

Mindegy, hogy barna csomagoló vagy formatervezett, méregdrága bento boxba tett egyedi szalvéta: a lényeg a törődés.

Különösen kedves képek következnek: a válogatásban szereplő rajzos csomagolásokat, szalvétákat,  egytől egyig apák készítették a gyermeküknek. Jó tudni, hogy van, aki évek óta nap mint nap csomagol és rajzol, lelkesen, töretlenül, csak úgy. A vonzó csomagolás vonzóbbá teszi az ennivalót, de ennél sokkal fontosabb az érzelmi töltet, amit ezek a mindennapos kedvességek hordoznak magukban: mindegy, hogy csak kedves, vicces apróság.

Talán nem a rajztehetségen múlik a dolog, ma már ezerféleképp lehet előkészíteni egy csomagolás díszítését. A legegyszerűbb verzió lehet a képek letöltése és ragasztása, esetleg kommentálása (és tényleg! nem kell tudni rajzolni), persze az is igaz, hogy sokan azért vágnak ilyesmibe, mert rendkívül jól rajzolnak, netán ez a hivatásuk is. Ugyanakkor néhány mondat is ugyanazt a hatást érheti el, mint a képek, akármennyire is vizuálisak a gyerekek.

Lényeg, hogy a kicsik nagyon tudnak örülni az efféle saját kezűleg készített apróságoknak, ha vicceskedés is van, kicsit kuncognak az olykor nyomasztó órák között, és tényleg szívderítő az efféle gondoskodás, kedveskedés.

Az ennivalókat persze nemcsak a csomagolással lehet feldobni, korábbi összeállításunkban a nem túl jól evő gyerekek motiválásához ajánlottunk tippeket a kajaformázótól a food artig.

Papírzacskóra készült rajz

Köszi, apu, hogy mindig igy csomagolsz!

további képek itt

 

Nejlonzacskóra rajzolt képek

Köszi, apu, hogy mindig igy csomagolsz!

további képek itt 

 

Szalvétarajz

Köszi, apu, hogy mindig igy csomagolsz!

kép innen 

 

Szalvétarajz még

Köszi, apu, hogy mindig igy csomagolsz!

kép innen 

 

Átlátszó doboz letörölhető rajzzal

Köszi, apu, hogy mindig igy csomagolsz!

további képek itt 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top