Baba

Gyerekdiéta-mániákus vagyok vagy gondoskodó?

Már a csapból is a gyermekkori elhízás elképesztő iramú terjedése folyik, miközben anorexiával küzdő, csontsovány lányok képével riogatnak, nem beszélve a számos életmóddiéta vélt vagy valós veszélyeiről. A szülő csak kapkodja a fejét, mit is adhat akkor most a gyerekének, hogy legalább ne ártson neki?

Versenyszerűen sportolok, mióta az eszemet tudom, mozgásban vagyok. Az elhízás veszélye sosem fenyegetett, mégis, a mai napig bennem van anyukám mondata: hároméves lehettem, mikor rám szólt, “meg fogsz hízni”, amikor a harmadik meggyes rétesnek estem volna neki. Butaság, mondják nyilván sokan, a gyerek fejlődésben van, egyen csak azt és annyit, amennyit kíván. Aztán megrökönyödve nézem két csapattársnőm erősen túlsúlyos gyerekét. Ülnek a kispadon, könyékig persze a hátizsákban, ahol mindig akad egy-egy m&m’s csokigolyó, túró rudi, kis chips…csak nehogy éhen haljon szegény abban a másfél órában is, míg mi mozgunk. Senki sem szól, pedig az egyik kislánynak már most szívproblémái vannak.

 

Sztármániák – gyermekáldozatok?

 

És igen, úgy tűnik, a kényes egyensúlyt nehéz megtalálni: hogyan tudjuk úgy helyes irányba terelni a kicsiket, hogy ne érezzék megfosztva, korlátozva magukat, de mégis segítsük a helyes szokásokat. Sosem felejtem el, mikor az egyik kollégám, aki vért izzadva küzdött a konditeremben, közben szigorú menetrend szerint étkezett (csak nehogy visszaszökjenek rá a nehezen letornászott kilók), arra panaszkodott: fél már hazamenni, mert otthon a jó kis hazai ízek, na meg anyukája pressziója miatt egy hétvége alatt egy egész havi munkája megy veszendőbe.

 

És akkor még nem is beszéltünk az elképesztő szülői mániákról, amit előszeretettel “ragasztanak át” a felnőttek gyerekeikre is. Gwyneth Paltrow a szénhidrátoktól óvja gyermekeit. A híres színésznő nemcsak saját maga, de a kicsik számára is szigorú étkezési szabályokat állított fel. Szinte teljesen száműzte a szénhidrátokat, így nemhogy egy reggeli vajas kifli, de a tészta vagy a rizs sem fér bele az étrendjükbe. A színésznő véleménye szerint mindez gyermekei egészségét szolgálja. A Paltrow család étkezési szokásai, a makrobiotikus étrend, illetve a szigorú szénhidrátmentességet hirdető szakácskönyvei alapján sokan magát a színésznőt is evészavarral vádolják, rendszeresen kerül kórházba “mániája” miatt, amit gyermekeire is ráerőltet.

 

Schobert Norbi a kislányát parancsolta a futópadra és teniszedzésre is beíratta, mert nem hagyja, hogy Lara elhízott kamasz legyen. Norbi továbbra se szeretné, ha gyermeke különcködne, de azt megbeszélte vele, hogy a tésztát és sütit a menzán ott kell hagynia.

Gwyneth és fia Moses (Fotó: chatelaine.com)
Gwyneth és fia Moses (Fotó: chatelaine.com)

A túlzott kontroll visszaüt

 

Szakemberek szerint a gyermekkori túlsúly éppúgy veszélyes lehet, mint a mi rossz diétázási szokásaink átvétele. Sok felnőtt éhezteti magát, szinte teljes szénhidrát- és zsírmegvonással fogyókúrázik, és ez egy gyermek számára sokkal ártalmasabb lehet. A fejlődésben lévő szervezetnek szüksége van fehérjékre, zsírokra, szénhidrátokra, és ha ezeket nagy mértékben megvonjuk, annak akár szellemi és testi visszamaradottság is lehet a következménye. Ezért nagyon fontos, hogy ha túlsúlyosnak látjuk a gyermekünket, akkor ne a saját elképzeléseink alapján írjuk elő az étrendjét, hanem mielőbb forduljunk vele szakemberhez.

 

A folyamatos piszkálódás, gúnyolódás, szekálás sem vezet eredményre, sőt: akár az anorexia vagy a bulimia felé terelheti a gyermeket. Az édességek iránti extrém vágy pedig akár a krómhiány tünete is lehet: ilyenkor ingadozik a vércukorszint, és a szervezet gyors, egyszerű szénhidrátot kíván. Ezt megelőzhetjük krómban gazdag élelmiszerek kínálásával – ilyen a teljes kiőrlésű gabona, a hüvelyes zöldségek, a hús, a máj és a sajtok.

 

Nincs tiltott élelmiszer

 

Az egyoldalú táplálkozás, a szélsőséges diéták, a főleg nyáron divatos különleges (fogyókúrás) étrendek veszélyesek is lehetnek, ha hozzá nem értő módon állítják össze. Különösen veszélyeztetettek a fejlődésben lévő gyerekek – mondja dr. Lichthammer Adrienn, a Semmelweis Egyetem ETK Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének adjunktusa. “Ma újra, vagy még mindig hódít a vegetáriánus étrend, valamint a sokkal újabb keletű paleodiéta. Míg az előző a növényi eredetű táplálékokra alapoz, az utóbbi a nagy mennyiségű hús fogyasztását részesíti előnyben. Bármely irányzatát kívánja követni valaki a vegetarianizmusnak, kívánatos, hogy előtte forduljon segítségért szakemberhez, hiszen önmagában a hús elhagyásától semmivel sem lesz egészségesebb az étrend.

 

 Az igazi veszélyt viszont a szakszerűtlen, önjelölt táplálkozástudósoktól származó információ jelenti, hiszen a laikusok gyakran az internetről vagy ismerősöktől tájékozódnak. Így nem érthetik a nyersanyag szervezetre gyakorolt hatását, nem ismerik fel a tápanyaghiányos állapotokat. Szakszerűtlen összeállítással különösen sokat árthatnak egy fejlődésben lévő szervezetnek” – mondja a szakember. “Nem lehet elégszer hangsúlyozni azt, hogy nincsenek tiltott élelmiszerek, csak kerülendő mennyiségek” – teszi hozzá.

Gyerekdiéta-mániákus vagyok, vagy gondoskodó?

Már csecsemőkorukban sem tudjuk, mi kell nekik

 

Legutóbb a Magyar Gyermekorvosok Társasága készített felmérést, amelyben háromnapos táplálási napló kitöltésével nézték az 1–3 éves magyar gyermekek állapotát.

 

“Egyértelműen látszik, hogy a magyar lakosság rossz táplálkozási szokásai már kisgyermekkorban kialakulnak. Minden harmadik gyerek biztosan vashiányos, és 80 százalékuk nagyon kis mennyiségben kap a szervezetének szükséges vasból” – mondta dr. Szabó László, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke. Utólag ugyan a vas pótolható, de a vashiányos étrend visszafordíthatatlan következményekkel is járhat: negatív irányba befolyásolja a szellemi fejődést, viselkedési zavarokat okozhat.

 

Só, cukor – ezzel mérgezzük a gyerekeket?

 

“A gyermekek négyszer annyi sót esznek, mint amennyire szükségük lenne. Ez pedig a szív- és érrendszeri betegek, valamint a magas vérnyomás kockázatát növeli. A hozzáadott cukorból is sokat kapnak a kicsik. A felmérés szerint nincs olyan 1–3 éves gyerek, aki naponta minimum egyszer ne enne édességet, és 70 százalékuk naponta legalább két alkalommal kap valamilyen cukrozott élelmiszert” – tette hozzá Szabó doktor.

 

Mikor túlsúlyos a gyerekem?

 

Először határozzuk meg, hogy elhízott-e a gyermek, és ha igen, mennyire. A felnőttek körében használt BMI-index erre nem alkalmas, gyerekeknél az úgynevezett percentilis görbét szokás alkalmazni. Piciknél is ezt alkalmazzák a védőnők, de a neten 3–20 év között használható a percentilis kalkulátor.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top