Napi mese: Az elveszett sapka

Norbiék Angliába költöztek. A fiú nehezen értette meg ezt a furcsa világot, így az óvodában töltött órák néha napoknak tűntek. A gyerekek azt mondták: Norbi nem olyan, mint ők. A hidegben sapkát hordott, ez pedig nem volt szokás arrafelé. Ismeretlen nyelven szólt édesanyjához, ezért gyakran ki is nevették.

De szerencsére délutánonként érte jött Mami, felhúzta Norbi fejére a sapkát, és ilyenkor a fiú vígan mesélt édesanyjának sárkányokról, parasztlegényekről és a végtelen Alföldről. Egyszer majd király lesz, nagy koronát fog viselni a sapka helyett, és akkor majd a többiek irigykedhetnek.
Mami folyton azt hangoztatta, hogy Norbi már most király; a sapka az ő koronája. A kisfiú ilyenkor megnyugodott, a piros-kék sapkát büszkén viselte, és nagyobbnak és bátrabbnak érezte magát.
Egyik nap Norbi egyedül játszott az óvoda udvarán. Hideg volt, és arra gondolt, milyen jó lenne, ha az óvó néni odaadná a sapkáját. Ekkor jöttek ki a nagycsoportosok a kertbe, Norbi észrevette, hogy az egyik fiú kezében ott van a sapkája. Elindult feléje, hogy elvegye tőle, de a fiú a sapkát átdobta egy másik gyereknek. Repült a sapka egyik kézből a másikba, egyre gyorsabban futottak, és egyre közelebb kerültek az udvar betonkerítéséhez. Ekkor az egyik nagycsoportos, James hirtelen átdobta a sapkát a betonfalon; átesett a Végtelen Birodalomba. Mindenki tudta: ami egyszer átkerül a fal túlsó oldalára, többé sosem jön már vissza.
Norbi pityeregve várta az anyukáját.
– Norbi, nem tudod hová tűnt a sapkád? – kérdezte Mami a szomorú kisfiútól.
– Eltűnt, átdobták a Végtelen Birodalomba, ahonnan nem jön vissza semmi!
– Micsoda? – kérdezett vissza az anyukája. – Mit csináltak vele?
Norbi hosszasan bámult a semmibe; a sapkája nélkül már nem tudott olyan bátor lenni. De nagy nehezen mégiscsak megnyílt, és elmesélte az egész történetet Maminak.
– Miért nem lehet visszaszerezni semmit a Végtelen Birodalomból?
– A Végtelen Birodalom bejáratát egy gonosz boszorkány őrzi. Ha át is jutsz az ajtón, hiába is keresed a sajátodat, mert annyi mindent gyűjtött össze a boszorka házisárkánya, hogy lehetetlen lenne bármit is megtalálni.
Norbi édesanyja megfogta a kisfiú kezét, és már vitte is a Végtelen Birodalom bejárata felé.
– Most megmutatom neked, hogy a házisárkány fogja megkeresni nekünk a sapidat!
Norbi szeretett volna egy kicsit lemaradni, mert nagyon félt a gonosz boszorkánytól, de Mami csak vitte, vitte, vitte. Megálltak a ház előtt, és édesanyja becsöngetett. Az ajtó résnyire kinyílt, ott állt maga a boszorkány, és Norbi rendkívül félelmetesnek tartotta.
– Mit akar? – kérdezte haragosan.
Mami nem ijedt meg, belökte az ajtót, és belépett a lakásba, mielőtt a boszorka kizárhatta volna őket.
 – A fiam sapkájáért jöttem.

A boszorka azt mondta: hozzá nem érkezett semmi, ő azt sem tudta, hogy óvoda van a szomszédban. Közben lehajolt Norbihoz, a zsebéből egy összenyomódott cukorkát vett elő, azzal kínálta. Norbi érezte, hogy furcsa dolog történik vele. Bátran nézett a boszorka szemébe, a sapkája nélkül is. Édesanyja kiment a ház mögötti kertbe. Norbi ekkorra már teljesen felbátorodott, kereste a sok lom között a sapiját. Váratlanul megjelent a sárkány. Négy lába volt, hosszú szőre és óriási fogakkal vicsorított a kisfiúra. Norbi szép lassan hátrálni kezdett, a kutya meg visszaereszkedett a földre. De szemeit nem vette le a bátor királyfiról. Persze észrevette, hogy a sapkája pont a sárkány háta mögött van.
De egyszer csak ott termett Mami, a kutya mögé lépett, felkapta a sapkát, megfogta Norbi kezét, és kivezette a kertből. A ház előtt felhúzta a fejére a sapkát.
– Tessék, most újra király lehetsz – mondta Norbinak.
– De Mami, a fele királyságom a tiéd, te győzted le a Boszorkát és a Sárkányt.
– Mégis, hogy fogod ideadni nekem a fele királyságodat?
– Úgy, hogy ezentúl mindent elmondok neked, és amikor baj van, majd segítesz megint!
Ez sok éve történt, és azóta is mindent együtt oldanak meg, Mami és Norbi. Pedig időközben a sapka kalappá változott.