Baba

A szabadtéri játék jót tesz a gyerekek képzelőerejének

A szülők szerepe meghatározó abban, hogy átadják a kicsiknek a természet szeretetét.

Kreatívabbak, színesebb a képzelőerejük és jobb érzékkel látják meg a szépet azok a gyerekek, akik hetente legalább 5-10 órát a szabadban játszanak. Mindemellett boldogabbak és érdeklődőbbek az őket körülvevő világ iránt – állítja a Michigan Állami Egyetem friss tanulmánya.

A kutatásból, melyben 7-8 éves gyerekek egy csoportjának életmódját vizsgálták, kiderült az is, hogy azok a szülők, akik gyerekként maguk is sok időt töltöttek a természetben, jó eséllyel ezt a szokást saját gyermekeiknek is továbbörökítik.

A kutatás egyik vezetője, Gretel Van Wieren arra hívta fel a figyelmet, hogy a modern élet következményeképp az ember és a természet egyre jobban eltávolodik egymástól, ezért fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy miképp hat ez a gyermekeinkre, és mit tehetünk ellene.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top