Baba

Csak egy hétfő reggel – káoszból jókedv

A hét első napja amúgy is mindenki ellensége, hát még ha már reggel minden összejön. De legalább jó tudni, ha másnál is nagy volt a káosz. Íme, bloggerünk története.

Fél hét előtt 3 perccel arra riadok, hogy a férjem cifrát káromkodik. Elaludt. Persze a telefon az oka, amit ugyan lenyomott szundiba, de nem azért, hogy soha többé ne jelezzen aztán. Ilyenkor már a szomszéd városban kellene felvennie a munkatársát.

Konstatálom, hogy bár két gyerek is félig rajtam fekszik, de a mellem nincs egyik szájában sem, úgyhogy felajánlom, a kutyát leviszem én. De gyorsan döntsön, mert ha a szöszmötölésre felébred a legkisebb, akkor már csak fájdalmak árán tudom magam kiszabadítani a fogsora közül. Próbálok minél összeszedettebb lenni – később ez elmúlik magától –, így az egy perc múlva megszólaló időzítőt kilövöm a telefonomról, és eltemetem a lustizós félórámat.

Csak egy hétfő reggel
 

Eközben a két nagyobb ébredezni kezd, és persze az empátia totális hiányával hangosan beszélni mindenféle piros madarakról, álmokról. Gyorsan kislisszolok a még alvó legkisebb mellől, fél kézzel megragadva az ágy mellé helyezett ruháimat, mert a hálószobánk akkora, hogy ha lelépek az ágyról, már nem tudok visszanyúlni a ruhákért. Nem, nem úgy értem, hogy olyan nagy.

Sebtiben felöltözöm, miközben hallom, hogy a férjem kedélyesen nevetgél a munkatársával, bocsánatkérően beszámolva a történtekről. Igen, nyugodtan vigye még el a gyerekeket az oviba, lesz rá ideje! Telefont letéve azonnal folytatja a szitkozódást, én meg rásziszegek félvállról, hogy néha nekünk is adhatna ebből a vihorászós jókedvéből….

A teljes cikket az Ursula blogon találod.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top