Baba

A kajával játszani jó!

"Husi? Tészta? Répa? Főzelék? Banán? Alma? Egyik sem? Megint csak vajas kenyeret kérsz?" – sokan ismerjük ezt a kétségbeesett próbálkozósdit, időszakosan bármelyik gyerek lehet kevésbé jó evő vagy válogatós, tehát majdnem mindenki szembesül valami hasonló esettel. Ez az állapot akár évekig is tarthat, érdemes kicsit megpróbálni elmozdulni a "vajas kenyér – üres tészta"-korszakból.

Keveset evőknek, válogatósoknak megterhelő lehet az étkezés körül mizéria: minden evés kudarc a kicsinek, a nagynak, emiatt időnként korholás kísérheti az étkezéseket. Ehelyett érdemes megpróbálni vonzóvá tenni az evést, az ennivalót, s remélhetőleg segíthet a nehéz helyzetek oldása némi játékossággal, lazasággal. A szülőknek persze fel van adva a lecke, nehéz lenne minden étkezésnél csodát tenni. Épp ezért most olyan tippeket ajánlunk, amik kész eszközzel gyorsan megvannak, de legalábbis egy átlagos konyhában átlagos emberekkel is működőképesek.

Kész eszközök

 

Itt van például a tojás: ezerféleképp lehet elkészíteni, a tükörtojásra és a főtt tojásra még talán azt is mondhatjuk, hogy klasszikus főzelékkísérők is egyben, tehát reggeli, ebéd és vacsora közben is felbukkanhatnak. A tükörtojáshoz már rengeteg helyen találunk formázót, legyen az fémből vagy szilikonból. Akit egy ilyen reggeli vár az asztalon, egész biztos valaki napsugarának érezheti magát!

A kajával játszani jó! - az étek vonzó is lehet

A főtt tojást sem kell már csak úgy a tányérba helyezni, kis ügyködéssel arcokat varázsolhatunk rájuk, de egy ilyen tojásformázóval még egyszerűbb a dolgunk (vagy ha sokfős a család, szintén jól jön, mert gyorsan lehet vele haladni). Tojásformázó néven érdemes keresni.

A kajával játszani jó! - az étek vonzó is lehet

 

(Fotó innen)

A szendvics is örök darab, bármelyik étkezésnél használható, még szállítani is jól lehet, épp ezért ha a tartalma a kedvencekből áll, akkor jöhet például ez a mókás puzzle forma (a gyártó oldalán akad még néhány hasonlóan szuper formázó).

 

A kajával játszani jó! - az étek vonzó is lehet

No meg ne feledjünk korunk kedvenc kis figuráit, ha őket sikerül valahogy a “kajásítani”, az öröm biztos határtalan lesz (láttunk már erre példát, nem is olyan rég Samantha Lee food art csodáiban gyönyörködhettünk), elsőre esetleg jöhet egy ilyen legószendvics.

A kajával játszani jó! - az étek vonzó is lehet

Fapados, de szintén jól működő móka, ha fogjuk a sütikiszúrókat és mindenből vágunk ezt-azt: egy kisautó almából, egy fenyő sajtból és máris adott egy uzsonna. Az is rejt izgalmakat, ha mindenből ugyanazt a formát vágjuk ki, így rengeteg forma lesz teljesen különböző anyagból; egymásra tornyozva szendvicsként is működhetnek.

A kajával játszani jó! - az étek vonzó is lehet

Vonjuk be a főzésbe!

Maga a csoda, ahogy az ételek készülnek: a sok különféle állagú alapanyag összeáll valami mássá – a homokozóban is folyton ez a játék, miért ne próbálnánk élesben? Jól jöhet a jolly joker ennivaló, amit mindig megeszik a gyerek, és azt együtt elkészíteni, például a palacsintát. Szerencsére erre minden verzióban van recept: tejmentes, gluténmentes, tojásmentes. Akadnak szakácsok, akik ezt szívügyüknek tekintik, nem is kell Jamie-ig menni, itt van nekünk Vrábel Kriszta, aki az egyik könyvkiadó oldalán mesékből nőtt, mesékbe szőtt recepteket ajánl – mind elég egyszerű és vonzó gyerekszemmel is. 

A kajával játszani jó! - az étek vonzó is lehet

 

(Fotó: Vrábel Kriszta, innen)

 

Színterápia

A színekkel is remekül lehet játszani, minden kissé uncsi fehér-sárgás tészta újszerűvé válik, ha a szivárvány minden színében pompázik – most épp a palacsinta kerül elő, hát nem csodás, ahogy kinéz ez a torony? Ételfestékből viszonylag nagy a kínálat, a természetesek terén is, például a pirosat mi magunk könnyen előállíthatunk céklából.

A kajával játszani jó! - az étek vonzó is lehet

Az sem utolsó, ha az étel minden darabja a gyermek kedvenc színében pompázik, igaz, hogy ha ez a fekete, akkor nem lesz könnyű dolgunk, negrót mégsem ehet medvecukorral, de fekete színű tészta kapható itt-ott, erre egy kis igazán sötét sonka fekete olívával tulajdonképp pipálható, megvan.

A meglepetés ereje


A nem várt dolgok annyira ki tudják zökkenteni az embert, hogy egész máshogy reagál, íme egy igazán vicces reggeli, amiben semmi sem az, aminek látszik: a tojás barackbefőtt, a fehérje vaníliás joghurt, a pirítós valójában süti, és az innivaló nem gyümölcslé, hanem jello (Amerikában elég népszerű zselé-desszert). Na jó, ez messze van az egészségestől, de évi egy igazán édes poén talán belefér.

A kajával játszani jó! - az étek vonzó is lehet

A csomagolás sem utolsó szempont. Mekkora büszkeség lehet az, ha valakinek az apukája minden egyes nap rajzol a szendvicszacskójára, naná, hogy menő lesz megenni a tartalmát.    

 

 A kajával játszani jó! - az étek vonzó is lehet

 

A lényeg, hogy bátran próbálkozzunk a lehetőségeinkhez mérten, előbb-utóbb meghálálják a kicsik. No persze jól evőknek is nagy öröm egy kicsit máshogy enni, ráadásul nemcsak a gyerekeknek. Ha időnk, energiánk engedi, dobjuk fel az evést, ezt tuti nem felejti el senki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top