Baba

Segítő konfliktusok a gyereknevelésben

A szülők a gyereknevelés során gyakran élnek meg lelkifurdalást és nehéz érzést, amikor a gyerekkel konfliktusba kerülnek: rendszerint ha kérnek valamit, és a gyerek nem azt, nem úgy vagy nem akkor akarja, ráadásul ennek határozottan hangot is ad. Ezeket a konfliktusokat, mint a konfliktust magát, nehezen fogadjuk el pozitívnak.

Bizonyos törvényszerűségeket azonban érdemes észben tartani:

  • A kisgyerek a mostban él, nincs tisztában a következményekkel, és nagyon gyakran az előzményekkel sem (a kor előrehaladtával ez nyilván változik).
  • A szülő háta mögött évtizedes praktikus élettapasztalat áll, és a szülő dolga, hogy terelgesse, nevelje a gyerekét. Ez eleve egy fölérendelést jelent, amit nem mi terveztünk meg, hanem az élet alakított így; nem felülírható és sosem évül el.
  • A következetesség és kiszámíthatóság az egyik legfontosabb tényező saját magunk és gyerekeink életében.

Amikor konfliktus merül fel, abban bizonyosak lehetünk, hogy nyiladozik a gyerekünk önálló akarata. Emellett abban is, hogy az ellenkezés mögött gyakran nincs racionalitás, pusztán erőpróbálgatás (főleg a dackorszakban). Nem mindig nekünk szól vagy az aktuális helyzetnek, sokkal inkább a világnak, amiben a saját határait keresi.
 
A konfliktus során sarokpontokat tűzhetünk ki. Határokat önmagunk és a gyerekünk számára. Ezekre a határokra szükség van, hiszen külön-külön életet élünk, és nem tudjuk egymás gondolatait és érzéseit folyamatosan kitalálni. A határok biztonságot és keretet adnak. Mindig akkorát, amit a praktikus életünkkel és felelősségünkkel be tudunk járni. Ez éppúgy igaz ránk, mint a gyerekünkre. Ha ezeket a határokat elmossuk, mindketten elbizonytalanodunk, és újra elkezdjük tesztelni őket.
 
Mivel a saját határainkat érzékelhetjük igazán, és a gyerek ránk van bízva, jól tesszük, ha ezzel foglalkozunk és a saját komfortérzetünket keressük. Ugyanakkor néhány dolgot nyugodtan vizsgáljunk felül:

  • Biztosan szükségünk van-e arra, hogy adott esetben beavatkozzunk a gyerek tevékenységébe?
  • Biztosan fontos határhoz érkeztünk-e el?

Minden olyan esetben, amikor a saját komfortérzetünk és bizonyosságunk sérülne (akár szülőként, akár emberként), határt kell húznunk, mert később a gyerek is ez alapján tartja majd tiszteletben saját határait és önmagát. Ilyen esetekben a határozottság és a tudatosság oldhatja meg a helyzetet. Még akkor is, ha konfliktus által tudatjuk azt, hogy az adott határra szükség van.
 
Ne féljünk sem visszavonulni, sem kitartani – egyet azonban mindkét esetben tegyünk meg: legyünk tudatosak és határozottak a saját szükségleteinkben emberként és szülőként egyaránt.
 
A konfliktusok tehát segítenek, nélkülük a nevelés műfaja és a hosszú távon eredményes szülői működés megvalósíthatatlan lenne.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top