Baba

Hozzátáplálás: ahány nemzet, annyi szokás?

Két gyerekem között 4 év a korkülönbség, és amikor a másodikkal belevágtunk a hozzátáplálásba, azt hittem, meglepetés nem érhet, már rutinos anya vagyok. Pedig ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna.

Kezdődött azzal, hogy mikor kezdjük el a hozzátáplálást. Számomra a szentírás W. Ungváry Renáta Szoptatós füzete. Abban szó szerint ez szerepel: „A WHO és valamennyi mértékadó gyermekgyógyászati szakmai fórum a csecsemő hat hónapos koráig kizárólag anyatejes táplálást javasol. A WHO és az UNICEF (ENSZ Gyermekalap) ezen túlmenően azt ajánlja az anyáknak, hogy legalább a gyermek kétéves koráig vagy akár azon túl is folytassák a szoptatást, addig, amíg a kicsi magától lemond róla.”

Füstbe ment terv

Én ebben hittem és ezt akartam, de már a nagyobbikkal megdőlt a tervem, mert 4 hónapos korában kevés volt az anyatej és ki kellett egészíteni, így elkezdtem a hozzátáplálást, és így jártam a kicsivel is. Mielőtt kardomba dőltem volna, barátnőim nyugtattak, hogy sok gyerekorvos és védőnő már 3-4 hónapos korban javasolja az almalé kóstoltatását, tehát pont jó időben vagyok.

Hozzátáplálás: ahány nemzet, annyi szokás?

Szerencsére a nagyobbik kiskönyvében, a középső oldalon volt egy táblázat, hogy mikor mit ajánlott bevezetni a gyereknek, mert a kisebbik kiskönyve olyan szuper és reklámoktól mentes dokumentum lett, amiből ez a reklámmentes táblázat is kimaradt, pedig remek „sorvezető”. A burgonya, sárgarépa, sütőtök hármasból éppen burgonyát és sárgarépát lehetett kapni, tehát azzal kezdtünk.

És azért nem az almával, mert a védőnő úgy vélte, hogyha a gyerek elfogadja a burgonyát, utána az alma is menni fog, fordítva viszont előfordulhat, hogy nem. Azt ugye mondanom sem kell, hogy az őszibaracknak se volt éppen akkor szezonja, és bár a banán nem szerepelt a listán, a krumpli után azzal ismerkedett a gyerek, és szerette. Sőt az édesburgonya semmilyen listán nem szerepelt, de egy amerikai ismerősöm javasolta, így gyorsan bevezettem, és a gyerekeim rajongtak érte.

Hasznos lehet a tapasztalatcsere

Svájcban élő barátnőmmel, mint rendes anyák, kicseréltük a tapasztalatainkat, és a nagy döbbenet az olaj miatt esett. Az természetes, hogy só és fűszerek nélkül főztem a gyereknek, de hogy 200-250 g főtt zöldséghez ½-1 evőkanál növényi olajat tegyek, újdonság volt. Neki a védőnője a hidegen sajtolt repceolajat javasolta az omega–3- és omega–6-zsírsavak miatt. Ezután megnéztem a külföldi bébiételek címkéjét, és ott is előszeretettel kérkednek ezekkel a zsírsavakkal, így én is elkezdtem használni. (Na jó, utána is olvastam a zsírsavaknak, és úgy döntöttem, fontos.)

 Kapcsolódó cikkeink:

Mindenki ugyanazt eszi

Ugyancsak a hozzátáplálás során kerülnek elő a tejpépek. Mivel 4 hónapos gyereknek tejbedarát nem adunk, így a legegyszerűbb a dobozos gabona- vagy tejpépeket megvenni. Pedig van ennél jobb megoldás is. Azokban az országokban, ahol a porridge, azaz a zabkása a nemzeti reggeli része, a gyerekek hozzátáplálását rizs-, köles- vagy kukoricapéppel kezdik, ezek mind gluténmentesek, majd 6 hónapos kortól jöhet a zab, a búza és az egyéb gabonák.

Mivel ezek itthon is beszerezhetőek, érdemes a reggelit és a vacsorát is magunknak főzni, vagy ételek sűrítésére használni. (Halkan és büszkén jegyzem meg, hogy nekem olyan jó fej védőnőm van, aki ezt javasolta is, bár addigra már képben voltam.) Amíg a tej bevezetése el nem kezdődik, vízzel főztem és gyümölcsökkel ízesítettem a pépeket. Nálunk a nagyobbiknak is ilyeneket kellett ennie, és a banános zabkása máig a kedvence, én pedig örülök: a két gyerek reggelijét, sőt az enyémet is, egy edényben meg tudom főzni.

Tehát a hozzátáplálás alapszabálya – mint a gyerekkel kapcsolatos dolgok legtöbbjével –, hogy hallgassuk meg a védőnőt, olvassunk el mindent, amit a könyvtárban vagy a neten meg lehet találni, majd tegyük azt, ami a gyerekünknek jó. Ha mi magunk nem hiszünk abban, hogy egy-egy étel finom, akkor a gyereket sem sikerül majd átverni. Lehetünk bátrak, mi is kipróbálhatunk új dolgokat, nekünk se fog megártani. Kezdetben olyan ételeket kóstoltassunk a gyerekkel, amelyek nem allergizálnak, és ne felejtsük, három nap alatt be lehet vezetni egy új dolgot, azonban hosszú az út addig, amíg együtt eszünk pörköltöt nokedlival.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top