Baba

5 kép, amit soha ne tegyél fel a Facebookra a gyerekedről

A gyerekkel töltött napok, pillanatok elsuhannak, mintha soha nem is lettek volna. Nem véletlen, hogy az anyák többsége mániákus fotózó, és igyekszik minél több képet feltölteni a Facebookra.

Jó lesz majd visszaemlékezni ezekre a napokra, és az is jó, ha a távol lévő rokonok, barátok naprakészek a gyermek fejlődéséből. Bármilyen nagy is a kísértés, vannak azért olyan képek is, amelyeket soha, semmilyen körülmények között nem szabad felrakni a Facebookra.

1. A szülőszobai vizsgálós
5 kép, amit soha ne tegyél fel a Facebookra a gyerekedrőlAmint kibújik a baba, a büszke szülők azonnal posztolni kezdik a képeket. Érthető, hiszen egy új élet érkezése óriási hír, büszkeség, boldogság. De biztos, hogy a folyamat minden egyes részét publikussá kell tenni? És itt most nem csak a kitolós képekre gondolok, mert azért az kevés embernek jut eszébe, hogy ezeket nyilvánossá tegye. Ám a babával szemben már koránt sincs ennyi tapintat a szülőkben. A legtöbb kórházban amint kibújik a gyerek, azon nyomban, pucéron egy vizsgálóasztalra teszik. Mivel ilyenkor apuka a gyerekkel megy, és más dolga nincs, logikus, hogy fényképezni kezd. De legyünk őszinték, a pár perces gyerek gyűrött, vörös, lila, a nemi szervei pedig gyakran óriásira duzzadtak. Biztos, hogy ez az a kép, amit először meg akarsz mutatni a világnak a trónörökösről? Hidd el, pár perccel később, egy takaróba csavarva sokkal szalonképesebb lesz a látvány!

2. Az első végtermék
Ez nem vicc, sok ember fontosnak érzi, hogy felrakja a Facebookra az újszülött első székletének fotóját, néhányan az első bukást is. Sok-sok oka van annak, hogy ezt miért ne tedd. Először is másoknak nem öröm ezt nézniük, büszkeség se tölti el őket, sőt, képzeld, vannak, akik undorítónak tartják. Őszintén szólva vannak dolgok, amiket nem kellene lefotózni – de ha már mégis úgy érzed, hogy muszáj megörökítened az eseményt, ezt kérlek, tartsd meg magadnak egy privát albumban.

5 kép, amit soha ne tegyél fel a Facebookra a gyerekedről3. Fürdik a baba
Nincs is ennél szebb és idillibb kép – a pancsoló baba, amint apa nagy és erős karjában békésen pihen. Ám a fürdés elég intim dolog, pláne, ha látszik, amit amúgy nem szoktunk mutogatni. Te se raknád ki a Facebookra azt, hogyan mosakodsz. Miért gondolod, hogy ez helyénvaló egy kisgyerek esetében? Arról nem is beszélve, hogy a Facebook tiltja minden aktfotó közzétételét. Igen, a kisgyerekét is. Sőt, azét amúgy különösen. Gondolom, te se osztogatnád ezt a képet boldog-boldogtalannak az utcán, a helyi lapba se raknád be. Elárulom: a Facebookon sokkal több emberhez eljut. Bármilyen gondosan állítod is be azt, ki lássa, ami egyszer felkerül a netre, az többé nincs biztonságban.

4. Az első bilizés
Persze, persze, értem én – nagy lépés ez egy család életében. Büszkeség apának, anyának, a nagymamának, és bárkinek mesélsz róla, mindenki elismerően csettint majd. De hidd el, látni már nem akarjuk. El tudjuk képzelni. Ráadásul bármilyen aranyos is az a gyerek a bilin, vagy ahogyan a vécén ülve olvas, nem biztos, hogy húsz év múlva, amikor majd munkát keres, és megguglizzák a HR-esek, ugyanolyan büszke lesz erre a teljesítményére, mint a diplomájára. Márpedig könnyen lehet, hogy a két találat egymás mellett fog megjelenni.

5 kép, amit soha ne tegyél fel a Facebookra a gyerekedről5. Cikis, azért vicces
A gyerekek gyakran csinálnak nagyon kínos dolgokat. Beledugják a bugyijukba a boltban a rágót, megtalálják anya vibrátorát, és játszani kezdenek vele, befestik a kukijukat kékre, és ezermillió példát tudnék még mondani. Ilyenkor az embernek két választási lehetősége van. Vagy vörösre pirulva menekül, vagy nevet az egészen. És igen, néha ezek olyan vicces dolgok, hogy érdemes lefotózni is. De vannak képek, amiket csak a családnak és az ismerősöknek készít az ember, nem az egész világnak. Ami most vicces, az holnap cikis lesz, holnapután pedig, amikor a gyerek már elég nagy ahhoz, hogy megértse, nagyon-nagyon égő. Kamasznak lenni amúgy is nagy kihívás – biztos, hogy meg akarod nehezíteni a tini életét pár efféle vicces fotóval?

 

Tetszik a cikk? Olvass még több érdekes és hasznos dologról a babaszoba.hu oldalon!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top