Baba

Megbírságolják a szülés közben sikoltozó nőket

A zimbabwei kismamák jobban járnak, ha csendben hozzák világra gyermeküket.

A szülés közben hangoskodó nőknek minden egyes sikolyuk vagy kiáltásuk után 5 dolláros (kb. 1100 forintos) pénzbüntetést kell fizetniük a zimbabwei kórházakban – derül ki a Transparency International jogvédő szervezet nemzetközi korrupcióról szóló jelentéséből.

Megbírságolják a szülés közben sikoltozó nőket

Az indoklás szerint azért kell pénzbírságot fizetniük, mert a sikoltozásukkal „téves riasztást” adnak le. A szülésért ugyanakkor azoknak is fizetniük kell 50 dollárt, akik teljes csendben hozzák világra gyermeküket. Mindezt egy olyan országban, ahol az egy főre jutó éves jövedelem átlagosan 150 dollár. Vagyis, ha a kismama néhány sikolyt is elenged, azzal akár teljesen tönkreteheti anyagilag a családot.  

Azoknak az anyukáknak, akik nem tudják kifizetni a szülés díját, valamint az esetleges bírságot, le kell dolgozniuk azt a kórházban. A kismamák azonban gyakran inkább eleve nem mennek kórházba, inkább otthon, nem megfelelő körülmények között szülnek. Az afrikai országban naponta átlagosan nyolc anya hal bele a szülésbe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top