Baba

19 vetélés után egészséges babát szült

A házaspár másfél évtized hiábavaló próbálkozás után sem adta fel.

A 37 éves Jo Short és a férje, Steve, 1997 óta szerettek volna kisbabát. Az asszony 19 alkalommal esett teherbe, azonban mindannyiszor elvetélt. „Feltettem magamnak a kérdést, miért vetélek el mindig? Talán túl sok teát iszom, vagy túl sok koffeint fogyasztok? Még azért is ostoroztam magam, ha megettem egy almát, amit nem mostam meg” – mesélte az asszony egy brit lapban.

Az orvosi vizsgálatok végül kiderítették, hogy a vetéléseket endometriózis okozza. Az endometrium – a méhet bélelő nyálkahártyaréteg – normális körülmények között a havi ciklusnak megfelelően megvastagszik, majd vérzés kíséretében leválik és távozik a szervezetből. A betegség fennállása esetén méhnyálkahártya-szigetek telepednek meg a szervezetben a méhen kívül, és ezek nem képesek kijutni a testből. Ennek következményeként endometriózisos ciszták alakulhatnak ki, belső hasüregi vérzés léphet fel, és ez a gyulladás és hegképződés miatt meddőséget okoz.

Forrás: The Sun

Jo, Steve és a csodababa, Emily

Forrás: The Sun

Miután a betegséget felfedezték, Jo egy négyórás műtéten esett át, melynek során eltávolították a szervezetéből a kóros szöveteket. Hamarosan pedig életében huszadszor is teherbe esett, és ezt a babát végre sikerült kihordania.

A szülés során még fájdalomcsillapítót sem kért, annyira félt, hogy árthat vele a kicsinek. Szerencsére azonban minden problémamentesen zajlott és a nő egészséges kislánynak adott életet. „Csodálatos dolog anyának lenni. Olyan, amilyennek képzeltem, és még annál is több. Ez volt az, amire olyan régen vártam” – fogalmazott Jo.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top