Baba

Mire jó a gyerekbetegség?

Úgy néz ki, hosszú és nem túl napsütéses tavaszra kell felkészülnünk, és ezért sajnos a gyerekbetegségekkel is hosszabban kell számolnunk. A közösségbe járó kicsik eleinte gyakran kapnak el mindenféle bosszantó kórságot, és bár ez sok szempontból kényelmetlen lehet, ennek is megvan a maga értelme.

Első hallásra talán furcsa, de könnyen belátható: az átélt-legyőzött betegségek erősítik a gyerek immunrendszerét, ezért nem kell „atomtámadással” válaszolni a legkisebb náthára is.

Túlzott védelem

Mire jó a gyerekbetegség?A legjobbat akarjuk gyerekeinknek, ezért a széltől is óvjuk őket. Azonban egyre több érv szól amellett, hogy a túlzott védelemnek megvannak a hátulütői is.
Nem is olyan rég még sok szülészeti osztályon csak szigorú mellfertőtlenítés után, szájmaszkkal lehetett szoptatni, hogy megóvják az újszülötteket a betegségektől. Otthon aztán a szülők sokáig nem engedtek senkit a baba közelébe, hetekig nem vitték ki az utcára. Ma már egy kicsit lazult ez a katonás fegyelem, de ezzel egyidejűleg előtérbe kerültek azok a vegyi anyagok (gyógyszerek, fertőtlenítő takarítószerek, antibiotikus szappanok, fürdetők), amelyek a kórokozók megölésével igyekeznek megóvni a gyerekek egészségét. Ezek használata látszólag higiénikussá, kényelmesebbé teszi a szülők mindennapjait, hiszen eleinte kimaradnak az apró fertőzésekkel járó nyűgös napok – ám ennek a későbbiekben a gyerek is, a szülő is megfizetheti az árát.

Testünk tanul

A szervezet védekezőrendszerének kialakulása hosszas és bonyolult tanulási folyamat eredménye. Magzati korban más jellegű immunválaszok állnak előtérben, mint megszületésünk után. A védelmi rendszer átalakulásában éppen a különböző mikrobák segítenek a legtöbbet. Egy részük az anyatejes táplálás hatására telepedik meg a bélben, másik csoportjuk a gyerek környezetéből származik – ha nem pusztítják el őket művi úton. A mikrobákat tehát nem szabad ellenségnek tekintenünk, ezek ugyanis szükségesek az immunrendszer normális fejlődéséhez. A betegségeket nem tudjuk eltüntetni a föld színéről, de ez nem is volna célszerű. Jobb, ha megtanulunk együtt élni velük. Erre az első életévekben készül föl szervezetünk, amikor megismerkedik a környezetben mindenütt jelen levő kórokozókkal. Ha elmarad ez a találkozás, a védekezőrendszer a későbbiekben nem tudja majd megkülönböztetni, mi a természetes, és mi az idegen. Arra pedig, amit idegennek vél, később inkább allergiás reakcióval fog válaszolni. Egyre több kutatási eredmény utal arra, hogy az allergia kialakulásának okai között igen előkelő helyet foglal el a gyerek túlóvása: az oltások, az antibiotikumok és a fertőtlenített környezet.

Mindenre gyógyszert?

Nagyon is gyakori, hogy a köhécselő, náthás gyereket azért viszik orvoshoz, hogy a doktor „felírjon valamit”.
Sokan azt gondolják, mindennek megvan a maga ellenszere, és az a jó gyógyító, aki tudja, mire mit kell adni. Ha azonban olyan esetben adunk antibiotikumot, amikor az illető maga is le tudta volna küzdeni a kórokozókat, többet ártunk, mint használunk. A gyógyulás talán valamivel gyorsabb lesz, az élet kényelmesebb, de megvontuk a szervezettől a tanulás lehetőségét. A vírusfertőzések esetén egyébként is tökéletesen hatástalan antibiotikumok emellett elpusztítják azokat a baktériumokat is, amelyek természetes mikrobaháztartásunk részei. Így felborul az egyensúly, s teret adunk az allergiás reakciók megjelenésének. Manapság a legkisebb kellemetlenséget, fájdalmat is a „normálistól” eltérőnek, tehát kezelendőnek tekintik. A reklámok azt sugallják, folyamatosan rózsaszín, paradicsomi állapotban kellene élnünk. Ezzel szemben el kell fogadnunk, hogy a fájdalom sokszor hasznos figyelmeztető jel, a megemelkedett testhőmérséklet segít a baktériumok és vírusok elleni harcban, a kiállt betegségek pedig erősítik az immunrendszert. Először a szülőknek kell kialakítaniuk magukban a helyes szemléletet. Nem egy tabletta, csepp segít, hanem a levegőzés, a mozgás, a borogatás, az alvás. A háztartási fertőtlenítőszerek, az „antibakteriális” jelzővel reklámozott szappanok, fürdetőszerek, krémek hasonló módon befolyásolják a szervezetet.  Az orvosok gyanítják, hogy az egyre szaporodó allergiás megbetegedések hátterében a megkímélt, edzetlen, valós ellenséget nem találó immunrendszer állhat. A gyakori megfázás tehát nem baj, házi módszerekkel mozgósítsuk a szervezet erőit, és enyhítsük a tüneteket.

 
Mire jó a gyerekbetegség?

Tetszik a cikk? Olvass még több érdekes és hasznos dologról a babázással, gyerekneveléssel kapcsolatban a babaszoba.hu oldalon!
Kíváncsi vagy például, mennyi megfázás „normális”?
Számold ki megfázás-kalkulátorunkkal!

Megérdemeljük a törődést!

A gyerek a betegség által átéli, hogy saját erejéből is képes leküzdeni a nehézségeket. Fontos tapasztalat, hogy szülei ilyenkor is mellette állnak. Ezt akkor érzi igazán, ha valóban ápolják, mesélnek neki, figyelnek rá. Ma már egyre kevesebben tapasztalhatják meg mindezt, hiszen az utóbbi évtizedekben alig akad gyerek, aki ne kapna mindjárt lázcsillapítót, antibiotikumot – ha kell, ha nem. Hétköznapi betegség esetén a legtöbb szülő nem ápol, hanem lemegy a patikába, és vesz valamit, ami a gyereket „meggyógyítja”. Sajnos elfelejtettük, hogy a mély szülő-gyerek kapcsolatnak fontos része, hogy a kényelmetlen, nehéz dolgokat is együtt éljük át, együtt oldjuk meg, mert mindez gazdagít és épít.
A tünetek megszűnése után várjunk még néhány napot, mire újra közösségbe visszük a kicsit, a legyengült szervezetet ugyanis könnyebben megtámadják a kórokozók. Amikor egészséges a gyerek, mozogjon sokat a szabadban, a túlöltöztetett, szobában tartott, széltől is óvott kicsik nem tudnak megedződni.
Óvodáskorban évi tizenkét szövődmény nélküli légúti megbetegedés még normálisnak tekinthető, nyolcéves korban elfogadható az évi nyolc betegség. Sűrű betegeskedés esetén kérdezzük meg a gyermekorvos véleményét. Gyerekorvosok szerint évi nyolc-tíz megfázás elfogadható, nem jelent különösebb megpróbáltatást, bajt. A szinte minden hónapban esedékes egyhetes nátha mellett a szülők viszont úgy érezhetik, gyerekük szinte mindig beteg. Az antibiotikumos kezelés nélkül kiállott betegségek erősítik az immunrendszert, a szervezet megtanulja, hogyan küzdje le a kórokozókat.

Tippek a nátha tüneteinek enyhítésére:

– A nátha első tüneteinél dugjuk a kisgyerek lábacskáit meleg vízzel teli edénybe. Tíz percen keresztül emeljük a lábfürdő hőmérsékletét 35-ről 39 Celsius-fokra.
– Közben itassunk vele meleg, mézes hársfateát. A lábfürdő befejeztével töröljük szárazra a lábát, hintőporozzuk be, és húzzunk rá puha, laza szövésű gyapjúzoknit.
– Ha rázza a hideg a kicsit, készítsünk neki meleg kakukkfüves fürdőt (emelve a hőfokot), majd bújjunk össze vele, és melengessük az ágyban.
Forduljunk azonban orvoshoz, ha magas láza van, nagyon fáj a feje, torka, füle, levert, állapota néhány nap múlva sem változik.

Szaktanácsadó: dr. Szőke Henrik gyermekgyógyász

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top