Baba

Peller Mariann: Működik a hipnotikus szülés?

Mit tehet egy anti-hipno férjjel megáldott kismama, ha ki szeretné próbálni a hipnotikus szülés programot? Először picit szégyelli magát a realista asszisztensért, aztán megbékél a helyzettel. És még a tanul is belőle…

 

Nézd meg babakalkulátorainkat is!

Kölyökegészség, fogamzáskalkulátor és az a bizonyos 9 hónap számokban

A szülésre felkészítő tanfolyamok közül talán a legkevésbé ismert (megjegyzem, teljesen méltatlanul) a hipnotikus szülés program, amit szintén egy tanfolyam keretein belül sajátíthatunk el. Nekem egy kismamatársam említette a módszert, az elmondása alapján érdekesnek tűnt, így szerettem volna én is megismerni.

Bejelentkeztem hát Kuharcsik Rékához, aki hivatásának tekinti, hogy minél több kismama értesüljön a gyengédebb szülés eme természetes módjáról, ahol az anya irányít. Négy alkalmas tanfolyamról beszélünk, amely alkalmanként három és fél órát vesz igénybe. Kapunk egy könyvet is, a módszer bemutatásával és a különböző relaxációs technikákkal, valamint az önhipnózis előidézésére való gyakorlatokkal.

Peller Mariann: Működik a hipnotikus szülés?

 

Realista férjjel súlyosbítani a helyzetet

Miután ide is érdemes magunkkal vinni a párunkat, Gyuri sem úszhatta meg a dolgot. Tudni kell azonban, hogy az én férjem nem is két, hanem szinte 12 lábbal áll a realitások talaján, vagyis minden spiritualitás távol áll tőle, a hipnózissal pedig végképp nem tud mit kezdeni. Nem könnyítette meg a dolgomat ezzel, pedig én tudom, hogy mindezek igenis működnek, csak rajtunk és a hozzáállásunkon múlik! Még szerencse, hogy a nők szülnek… Az én drága uram végül csak megemberelte magát, mondván, ha nekem ez segít, ő nem lesz semminek az elrontója.

Az első órán Réka végtelen türelemről tett tanúbizonyságot, amikor Gyuri a bemutatkozás során közölte, hogy ő bizony hithű realista, és ezekben a dolgokban nagyon nehezen tud hinni, úgyhogy kíváncsian várja, mi is fog itt történni. Én próbáltam belesüppedve eltűnni a fotelban, Réka pedig nagyon okosan csak annyit kért tőle, próbálja meg belehelyezni magát ebbe a helyzetbe, legyen nyitott, de ha nem megy, legalább kipróbálta, és kész. Ezt még Gyuri is kénytelen volt elfogadni.

A hipnotikus szülés lényege az, hogy ha képes vagy a tudatodat ellazítani, és alászállni a tudatalattidba (önhipnózis és relaxáció módszerével), akkor nem fogod az ismeretlentől vagy a fájdalomtól való félelmeiddel megnehezíteni a méhed természetes működését. Az elmélet szerint szépen, lassan (vagy akár gyorsan is) hullámozni kezd a méh (jönnek a fájások), mert elkezd hátrahúzódni, és kinyílik a méhszáj. Ez a szülés legnehezebb szakasza, főleg ha nem fogadjuk el, hogy ez egy természetes folyamat, hanem rettegünk tőle, és görcsbe rándítjuk az izmainkat.

Irányíthatjuk a testünket?

Ugyanakkor Réka azt is elmondta, hogy valószínűleg így sem lesz teljesen fájdalommentes a dolog. Azt viszont elérhetjük gyakorlással és szellemi felkészüléssel (tehát a relaxációk alapos elsajátításával), hogy tényleg mi irányíthatjuk a testünk reakcióit, sőt akár jócskán fel is gyorsíthatjuk az egész folyamatot, mesélt 2-6 órán belül lezajló szülésekről.

A második alkalomra már többször gyakoroltam az első órán elsajátított relaxációt, egyre könnyebben ment az ellazulás és a befelé figyelés. Kezdés gyanánt kipróbáltunk egy újabb relaxációt, amely során bele kellett képzelnünk magunkat a kisbabánk helyébe, és választ adni magunkban a Réka által feltett kérdésekre. Ugyan én is hallottam, hogy az utcán épp akkor dobálták a munkáslegények a sitteszsákokat az ablak alatti konténerbe, de engem ezek a zajok nem tudtak kizökkenteni a koncentrációból. Bezzeg Gyurit! Hallottam a szuszogásán, hogy bosszankodik mellettem a zajok miatt, és egy cseppet sem tud lemerülni önmagába… Hiába, van, aki tényleg képtelen még az egyszerű meditációra vagy relaxációra is – hát legalább ezt is megtanultuk egymásról.

Elsöpör a szeretetcunami

Ehhez képest rám olyan erős hatással volt az a pillanat, amikor Réka egymás után feltette a következő kérdéseket – Hogyan várnak téged a szüleid? Szeretnek-e téged? Szeretettel vár-e a tágabb környezeted? Gondoskodó, biztonságos közegbe érkezel-e majd? –, hogy elkezdett csorogni a könnyem. Nagyon nehezemre esett visszafogni a feltörő zokogást. Amikor egyenként végigkérdezett mindenkit, mit tapasztaltunk, és csak felém fordította a fejét, én először két felszakadó hüppögéssel válaszoltam – nem is értettem ezt a már-már hisztérikus őrjöngést, amit a lelkem rendezett itt.

Peller Mariann: Működik a hipnotikus szülés?

 

Szégyelltem magam, úgyhogy azzal kezdtem, hogy ne haragudjatok, sírós napom van, és tudom, hogy ez vállalhatatlan és ciki! És nincsen semmi baj, mert valójában azon kezdtem el sírni, hogy amikor megkérdezted, hogy szeretet vár-e engem idekint, akkor megéreztem azt a minden irányból rám zúduló szeretetóceánt, ami már most, a pocakban körülveszi a kisfiunkat. Ez pedig annyira intenzív volt, hogy szinte alig tudtam abbahagyni a sírást. De mindenki tök jó fej volt, senki sem nézett látványosan őrültnek, Gyuri pedig szorongatta a kezemet, hogy megnyugtasson.

Tanultunk egy másik nagyon izgalmas technikát, aminek az lett volna a célja, hogy Gyuri vajúdás közben képes legyen engem hipnotikus állapotba segíteni. Ez nem azt jelenti, hogy esetleg akaratom ellenére hipnotizál engem, mint a Varázsló, Thomas Mann regényében. Az én akaratom nélkül ugyanis nem működik a dolog. Szerencsémre Réka rajtam mutatta be a technikát, mielőtt a férjeink következtek volna. Egészen különös és egyben varázslatos érzés volt, mintha egy hullámon süllyednék le önmagam mélyére, ahol teljes nyugalom van.

Gyakorolni, gyakorolni

Peller Mariann: Működik a hipnotikus szülés?De amikor Gyuri próbálkozott utána, hát, nem is tudom, hogy írjam ezt le. Azt hiszem, úgy pontos, ha azt mondom, minden mozdulatán éreztem, hogy kicsit sincs köze ehhez az egészhez. A próbálkozás alatt még fel is húztam magam, és elhatároztam, hogy jól megmondom majd neki a magamét, amikor vége, amiért nem képes komolyan venni ezt a dolgot, ami nekem nagyon is fontos! De ahogy kinyitottam a szemem, elszállt a haragom: az én drága uram úgy nézett rám, hogy láttam a két szép, lelkesedéstől sugárzó szemén, hogy ő bizony a maximumot nyújtotta ebben a témakörben, amire valaha képes volt, van és lesz. Úgyhogy engedjetek meg egy apró javaslatot: ha valakinek akár csak fele ennyire „anti-hipno” a párja, mint az enyém, egyedül is részt lehet venni a tanfolyamon, sőt talán még jobban is jártok.

Én viszont továbbra is lelkesen gyakorlom a légzéstechnikákat, és relaxálok nap mint nap, mert hiszem, hogy segíthetek magamon és a babámon. Ráadásul megerősítésképpen kaptam egy e-mailt az egyik kismamatársamtól, akivel együtt jártunk a tanfolyamra. Röviden, tömören: a módszer nagyon is beválni látszik, mert nagyjából másfél óra alatt megszületett a babája, és nála tényleg szinte teljesen fájdalommentes volt a dolog. Ez reményt adhat mindnyájunknak.

Nemsokára érkezik a baba, de még van pár heted, hogy kövesd Mariann pocakprojektjét itt, a rendszeresen frissülő exkluzív kismamanaplójában!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top