Baba

Kitartott nővé operált férje mellett a feleség

A házaspár szerelme erősebbnek bizonyult annál a ténynél, hogy a férj nem a megfelelő testbe született.

Shellie és Randi Ruge egy vakrandin ismerkedtek meg egymással, melyet a zongoratanárként dolgozó nő egyik tanítványa szervezett. Gyakorlatilag azonnal egymásba szerettek és az esküvővel sem vártak soká: öt héttel később összeházasodtak.

Házasságuk hetedik évében azonban Shellie egyre inkább érezte, hogy valami nincs rendben kettejük között. Egy üzleti útról hazatérve aztán a férj elárulta a feleségének, hogy egész életében nemi identitászavarral küzdött, és 47 évesen eljött az a pont, amikor nem bírja tovább, nemet akar változtatni. Randi tisztában volt vele, hogy emiatt elveszítheti a feleségét, az otthonát és a munkáját is.

Randi és Shellie

Randi és Shellie

Forrás: dailymail.co.uk

 

„Abban a pillanatban tudtam, hogy az életem soha többé nem lesz ugyanaz” – idézte fel a sokkoló felismerést Shellie egy amerikai tévéműsorban. Hetekig enni és aludni is alig tudott, ám időközben rájött, hogy leginkább attól fél, hogy el kell válnia Randitől.

Minél pontosabban meg akarta érteni, hogy min megy keresztül a férje, ezért a transzneműséggel foglalkozó internetes oldalakat látogatott, könyveket olvasott, és persze rengeteget beszélgetett a témáról férjével és a barátaival.

Az egymás iránt érzett szeretet és elkötelezettség végül felülkerekedett, és Shellie kitartott Randi mellett. Támogatta a nemváltoztatás folyamatában és a mai napig is együtt vannak. „Tény, hogy sok szempontból mindig is hiányozni fog Randi, a férfi. De rengeteg minden van, amit szeretek Randiben, a nőben.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top