Te hívnál fotóst a szülésedhez?

Ha esküvőre készülünk, akkor nemcsak az anyakönyvvezetőt keressük meg, de egyértelmű az is, hogy fotóst hívunk az eseményre. Az viszont kevés embernek jut eszébe, hogy az élete másik meghatározó pillanatához, a saját szüléséhez rendeljen fotóst. Mert minek oda még egy idegen, aki egy nagy objektívvel felszerelve lesi a folyamat minden apró pillanatát? A legtöbb ember első reakciója az, hogy ez nem tartozik másokra, így mutogatni sem nagyon volna kinek a művészi képeket. Inkább maradnak annál, hogy az újszülöttről készült saját fotókat osztják meg az ismerősökkel Facebookon.

Fotós: Lynsey Stone

Előbb hívják a fotóst, mint az orvost

Ehhez képest Amerikában egyre elterjedtebb a szülések fotózása, külön szervezetet is alapítottak maguknak az erre szakosodott fotósok. A New York Times cikke szerint van, aki már azelőtt tárcsázza őket, hogy az orvos megállapította volna a terhességet. Bármilyen meglepő, itthon is akad több fotós, aki a szolgáltatásai között szülésekhez ajánlja magát. De mi vesz rá valakit arra, hogy felhívja őket?

„A gyermekeim édesapja irtózik a vértől, ezért gondoltam arra, hogy keresek egy profi fotóst, mert mindenféleképpen meg szerettem volna örökíteni, hogyan szültem” – mesélte nekünk Melinda, akit végül a férje helyett a fotós kísért el a szülőszobába. Természetesen neki sem ment csettintésre, hogy egy teljesen idegen embert odaengedjen magához. Mindenképpen női fotóst keresett, és többször találkoztak, beszélgettek, mielőtt felkérte volna végül Pásztory Edinát. A férje pedig örült, hogy nem neki kell megbirkóznia a feladattal.

Fotós: Pásztory Edina

A szülés nem szégyen

„Nagyon jó élmény volt, mert így mégsem egyedül voltam benn a szülőszobán, és Edina sok mindenben segített nekem. Fogta a kezem – mondta Melinda. – Nagyon gyönyörű képek készültek, mindent lefotózott. Nagyon sok mindenkinek megmutattam őket, mert szerintem nem kell szégyellniük a nőknek, hogy szülnek.” A Facebookon viszont nem tenné közszemlére őket, sőt, a gyerekeiről csak egyetlen képet töltött fel, mert úgy érzi, hogy a családi képek nem oda valók.

„A születés fotózása még nem olyan elterjedt Magyarországon, havi egy-két ilyen felkérésem van” – mondta nekünk Melinda fotósa, Pásztory Edina, aki három gyerek anyukája, és az édesanyja az egészségügyben dolgozott, így a kórházi környezet sem idegen tőle. Az első megrendelését úgy kapta, hogy az egyik anyuka, akit korábban nagy pocakkal fotózott, a férje helyett keresett valakit, aki megörökíti a szülését.

Az anyukával szalad a szülőszobába

„Általában 24 órás kapcsolatban vagyunk a kismamákkal, és aztán ugyanúgy rohanok én is velük vajúdni – mesélte a fotós. – Megvárom, amíg az anyuka bekerül a szülőszobára, beöltözök, és megyek utána. Lefotózom azt is, ahogy a babát lemérik, megtisztítják, felöltöztetik és viszik a babaszobába, majd azt, amikor odaadják apuka és anyuka kezébe. Később beszaladok még egyszer, mielőtt mennek haza a kórházból, mert akkor már jóképűbb a gyerek.” Azt mondja, kórháztól függ, hogy mennyire hagyják kattintgatni, de a sima szülésekhez egy embert mindig beengednek, és olyan is előfordult, hogy császáros szülésnél ott lehetett a műtőben.

„A gyerekre koncentrálok, ahogy kijön, nem a nemi szervekre – magyarázta, mi fér bele a képekbe. – Abszolút diszkréten próbálok dolgozni, de az anyuka egyébként sem törődik velem, amikor már elindul a szülés. Nincs szebb annál, ha elkapod azt, ahogy magához öleli a babát az anyuka, gyönyörű pillanatok ezek, de sajnos itthon ennek még nincs nagyon kultúrája. Közben én is családtag leszek egy pillanatig, és ez nagyon jó érzés.” Több anyukával azóta is tartják a kapcsolatot.

Fotós: Pásztory Edina

Még erre is költsünk?

Egy másik fotós azzal ajánlja magát az oldalán, hogy éles képeket készít vaku nélkül a születés csodájáról. Mikus Kata elsősorban baba- és gyerekfotózással foglalkozik, de néha jelentkeznek nála anyukák azzal, hogy szeretnék megörökíteni a gyermekük születését. A férjük viszont gyakran lebeszéli őket.

„Nem az a lényeg, hogy mindent premier plánban fotózzak, hanem részleteket, pillantásokat, mégis kicsit tartanak tőle általában, és úgy vannak vele, hogy minek még erre is külön költeni” – mondta. Őt egy teljesen idegen házaspár kereste meg, és bár először furcsállotta a dolgot, elvállalta, és nagyon megszerette. Élvezte, hogy a szülők számára megszűnt a külvilág, így teljesen láthatatlanná válhatott, és el tudta csípni a természetes, pózmentes pillanatokat.

„Úgy alakult, hogy császár lett a vége, de a szülők így is szerették volna, ha fotózok, csak az orvosok nem engedték meg – mesélte el azt az alkalmat, amikor eljutottak a felkérésig. – Később viszont bemehettem a csecsemőosztályra, és lefotóztam azt is, amikor apuka és anyuka megölelgette az újszülöttet. Nagyon furcsa élmény volt egy gyűrött arcú kisemberkét fotózni, de én bevállalós vagyok, és örülnék, ha többen lennének vevők erre.”