Baba

Kisfiát mentette a haláltól az önfeláldozó anya

A bátor édesanya valószínűleg sohasem fog teljesen felépülni mentőakciója során szerzett sérüléseiből.
Yazmin és Leo

Yazmin és Leo

Kép: thesun.co.uk 

A 40 éves brit anyuka, Yazmin Henderson 2 éves kisfiával, Leóval sétált hazafelé, amikor egyszer csak csikorgó gumiabroncsok hangjára lett figyelmes. Egy ittas sofőr, Mark Richards elvesztette az uralmát járműve felett és nagy sebességgel feléjük hajtott. Az asszony az utolsó pillanatban megragadta kisfiát és arrébb dobta. „Biztos voltam benne, hogy itt a vég, meg fogok halni. Aztán jött az ütközés, és minden elsötétült” – idézte fel a borzalmakat Yazmin a The Sun című bulvárlapnak nyilatkozva.

Amikor az anya magához tért, nem tudott mozogni. A kisfia tőle pár méterre feküdt a földön, a nő pedig meg volt győződve arról, hogy a gyermek meghalt. Leo azonban megmozdult, felkelt, és az édesanyjához szaladt.

Mint utóbb kiderült, a kisfiú néhány zúzódással megúszta a balesetet, Yazmin lábszára azonban két helyen is eltört, az orvosoknak fémlapokkal és csavarokkal kellett rögzíteniük. A nő csak mankóval tud járni és állandó fájdalmakkal küzd, könnyen elképzelhető, hogy soha többé nem tud majd rendesen járni. Ennek ellenére szerencsésnek érzi magát, amiért a fia életben maradt, és semmiféle maradandó fizikai sérülést nem szerzett a baleset során, bár az autóktól – melyeket korábban nagyon szeretett – azóta is retteg.

Az ittasan vezető férfit a bíróság 18 hónapos letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top