Baba

Hét vetélés után sem adta fel a kislányra vágyó anyuka

Hihetetlen tortúra árán lett kislánya a Lawrence házaspárnak. Két kisfiú és hét vetélés után teljesült az álmuk.

A 35 éves Amanda Lawrence állítása szerint mindig is egy kislányról álmodozott, első gyermekük azonban kisfiú lett. A második próbálkozásnál méhen kívüli terhesség miatt a magzatát nem tudta kihordani, azonban nem adta fel a reményt. Férjével újra és újra próbálkoztak, hogy legyen egy kislányuk is, de sikertelenül.

Amanda, Stuart és kisfiuk Jake
Amanda, Stuart és kisfiuk, Jake
Fotó: mirror.co.uk

Három év alatt Amanda hat vetélésen esett át, mindegyik magzatot korai stádiumban veszítette el. „Minden egyes trauma után elhatároztam, hogy nem próbálkozom többé, de képtelen voltam beletörődni, hogy nem lehet kislányom – meséli a nő. – Eljutottam arra a pontra, hogy már nem is tudtam örülni annak, ha teherbe estem, tudtam, úgyis elveszítem a babát.”

2007-ben azonban újra állapotos lett, és ezúttal is egy egészséges kisfiút szült. Mint mondja, nagyon szerette gyerekeit, de nem tudott beletörődni, hogy nem lehet kislánya. Egy harmadik gyereket anyagilag is nehezen tudtak volna vállalni, de férje, Stuart tudta, hogy ez felesége minden vágya, ezért egy ideig még nem adták fel.

„Egyrészt bíztam benne, hogy hátha a következő próbálkozásra összejön egy kislány, másrészt viszont nem akartam kizsigerelni magam, tudtam, hogy a két fiúnak szüksége van rám. Ezért egy idő után úgy döntöttünk, felhagyunk a próbálkozással” – meséli Amanda.

Amanda Lawrence és Maisy
Amanda Lawrence és Maisy
Fotó: mirror.co.uk

Három évvel később azonban abbahagyta a fogamzásgátló szedését, ismét teherbe esett, de ezúttal is komplikációk léptek fel: ikreket várt, az egyik magzat azonban méhen kívül növekedett. Mindkét babát elvesztette, ráadásul kivették egy petefészkét, az egyik petevezetékét és a méhének egy részét.

A műtét után Amanda már egyáltalán nem hitt benne, hogy terhes lehet, de mégis megfogant a következő baba. Amanda biztos volt benne, hogy ezúttal is fia lesz, de tévedett, megérkezett az annyira várt kislány. „Gyakran gondolok a meghalt kisbabákra, de tudom, hogy Maisynak meg kellett érkeznie hozzánk. Ha ő most nem lenne itt, biztos, hogy még mindig próbálkoznék” – jelentette ki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top