Baba

Végigdohányozta terhességét, hogy erős gyereke szülessen

Egy nő napi 20 szál cigarettát szívott el terhessége alatt, mert úgy gondolta, hogy ezzel jót tesz születendő gyermekének.
Végigdohányozta terhességét, hogy erős legyen a kislánya Nehezebben szoknak le a cigiről a nők

A 20 éves Charlie Wilcox összesen 3500 darab cigarettát füstölt el, mialatt kislányát, Lilly-t várta. Az angol nőt figyelmeztették ugyan, hogy így a magzatnak is kevesebb oxigén jut, de nem foglalkozott vele. Meg volt győződve róla ugyanis, hogy a gyermek szívét így kemény munkára készteti, és ettől erősebb lesz.

A kislány most 14 hetes, Charlie pedig felhagyott a dohányzással, de utólag sem bánta meg tettét. “Így volt jó, nem hiszem, hogy Lillynek ezzel bármilyen kárt okoztam volna. Hol a bizonyíték erre?” – teszi fel a kérdést. – Szerintem a stressz, amit így sikerült elnyomnom, sokkal károsabb lett volna a kislányomnak.”

Charlie-nál, amikor terhesgondozáson vizsgálták, hatszor magasabb szén-monoxid-szintet mutattak ki, mint a normálisnak tartott érték. Figyelmeztették: ez magával hozhatja, hogy koraszülött lesz a kislánya, vagy más egészségi problémái lehetnek, mint például légúti fertőzés.

Végigdohányozta terhességét, hogy erős legyen a kislányaLilly végül 10 nappal korábban, 2700 grammal született, ami mindössze 450 grammal marad el az angliai átlag születési súlytól. „Akkor még nem voltam felkészülve arra, hogy abbahagyjam a dohányzást. Egy átlagos napon, amikor terhes voltam, 45 percenként szívtam el egy szálat. Imádok dohányozni. Imádok csak úgy lenni: sodorni egy cigit, nézni a tévét – olyan ez, mint egy hobbi” – mondta a felelőtlen anya.

Lilly apukája, a 20 éves Shane Baker azt mondta, hogy eleinte nem értett egyet azzal, hogy a lány füstöl a terhesség alatt, de végül is egy egészséges babát hozott a világra.

A Dohányzás Ellenes alapítvány szóvivője csak annyit akart hozzátenni: „A terhesség alatt történő dohányzás különösen veszélyes a magzatra.”

És neked mi a véleményed?

 

Forrás: http://www.thesun.co.uk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top