Baba

Játékok kis betegekkel

A kis beteget nemcsak a fájdalom, hanem az unalom is gyötri. Nem könnyû feladat a szobafogságra ítélt, nyûgösködõ kisgyerek napját elviselhetõvé tenni.





Bármilyen fárasztó is az örökös mozgáshoz, játszótérhez, kerthez szokott apróság ápolása és a bezártság, jó oldala is van, hiszen egészen újfajta elfoglaltságokkal töltjük ilyenkor a napot. Több a nyugalmas pillanat, a képeskönyv nézegetés és mesélés.


Ha kézbe kívánkozik

Nagyobbacska, már mászni tudó csecsemők, egyévesek viselik legnehezebben a kényszerű pihenőt. Számukra találtuk ki a következő játékokat:

• Állapotától függően sétáljunk szelíden vagy táncoljunk végig a lakáson. Mondókákkal, versikékkel, zenével kísérjük a mozgást.

• Rejtsünk el egy színes plüssállatot a szobában úgy, hogy azért felnőtt szemmagasságból látszódjon. Keressük meg karunkon a kisgyerekkel, amikor körbesétálunk vele.

• Prospektusokból, képes újságokból vágjunk ki néhány terjedelmes, színes, mozgalmas képet. Ragasztgassuk fel őket az ajtókra, hogy miközben sétálunk a lakásban a kis beteggel, nézegethessük őket, mesélhessünk róluk. Néhány kör után már ő irányít majd a kedvencéhez vagy egyszerűen csak a következőhöz.





• Telepedjünk le egy karosszékbe a tükör elé, és nézegessük közös tükörképünket. Nevezzük meg saját és a baba testrészeit, mozgassuk a lábát. Próbáljuk ki, megtalálja-e a mama fülét igaziból és a tükörképen is.
• Nézzünk ki a csukott ablakon, mi újság az utcán? Kényelmesebb, ha a kicsit felállítjuk valamire. Szerencsés, ha nagy a forgalom és van mit nézni. Mondjunk kis történeteket a járókelőkről: Nézd, hogy siet az a kislány a szatyorral vásárolni, vajon mit vesz? És az idős néni a kutyusával hova igyekszik?

• Ha nincs látnivaló, akasszunk az ablak elé lufit, színes szalagokat, forgót. Kivételesen maszatoljuk össze az ablakot: kenjük be egy kis szappanos vizes szivaccsal, ezután remekül lehet rá rajzolni az ujjunkkal, újra és újra le lehet törölni. Egyszerű kis figurákat rajzoljunk, hogy a kisgyerek önállóan felismerhesse. Ő is maszatolhat a rögtönzött táblára!


Ha ágyban fekszik

Költöztessük a kis beteget napközben a nappaliba egy heverőre. Itt mellé tudunk telepedni. 

•  Hajtogassunk papírból csákót, hajót, ültessünk bele apró babát, állatkát.





• Húzzunk egy-egy bábot a mindkét kezünkre! Fogócskázzon, bújócskázzon a két figura a takaró redői között, a kisgyerek előtt és mögött. És mit szól, ha tréfából a lábfejére húzzuk a bábokat?

• Gyűjtsünk egy cipősdobozba érdekes, ám veszélytelen tárgyakat, rég nem látott játékokat. A kicsik szívesen keresgélnek benne, jó időre leköti őket a sok apróság szemrevételezése.

• Rakjunk az ágy mellé képeskönyveket, s ha időnk engedi, nézegessük együtt. Találjunk ki folytatásos mesét hasonló betegségben szenvedő gyerekről, készítsünk hozzá egyszerű kis rajzokat.

• Játsszunk orvososdit, állatkórházat. A kicsi előszeretettel foglalatoskodik azokkal a játékműszerekkel, amelyekkel őt is vizsgálták. Lehet operálni, vizes borogatást feltenni, gyógyszert beadni.

• Adjunk a kezébe dobozkát tarka, nagyméretű fagyöngyökkel, s hozzá keményvégű cipőfűzőt, amire felfűzheti a golyókat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top