Várandós álmok

„… sohasem árthat elgondolkozni olyan dolgok felett, amelyet látszólag meg nem értünk.” (Krúdy Gyula)

Kérdés persze, vajon érdemes-e egyáltalán foglalkozni az álmokkal. Manapság már senki sem hisz a régmúlt időkben vallott tanításban, mely szerint az álom az istenek üzenete. Jóslásokba sem bocsátkozunk az álmokból kiragadott egyes elemek alapján, bár ebből még jó játék is lehet, amely talán feledteti az eredetileg nyomasztó álomtartalmat.
Réka meséli, hogy félidős terhesen álmában a szülőszobából hirtelen a sötét utcára, elhagyatott környékre került. Vakon bukdácsolt az építkezésre emlékeztető terepen. Hirtelen úgy érzete, üldözik, ezért megszaporázta lépteit. Kisvártatva megbotlott, elveszítette egyensúlyát, s a karjaiban tartott kisbabát az előtte tátongó gödörbe ejtette. Üldözői ekkor utolérték – kiderült, mentősök voltak. Lemásztak a gödörbe a kicsiért, de senkit sem találtak ott. Réka még ma is beleborzong a jeges rémületbe, amely akkor szinte nyomban felébresztette.
Ha Krúdy Gyula Álmoskönyvét kapjuk elő, s az álomból meghatározó elemként a gödröt ragadjuk ki, a következő értelmezések kínálkoznak: üres gödör – jó reménység, pöcegödörbe esni – dicsőség! Ugyanakkor a gödröcske leányt is jegyez! A tréfát félretéve – Réka álomgondolata olyasmi, amit mégiscsak komolyan kell vennünk. Félelmei nem a szüléssel kapcsolatosak, hanem inkább azzal, ami utána következik. Az ismeretlen terep, a sötétség a bizonytalanságot jelzi, az építkezés motívuma pedig a félkész, kialakulatlan helyzetre utal. Az üldözés a számonkérést, felelősségre vonást idézi fel. Az újszülött leejtésében és elvesztésében az a félelem tükröződik, hogy kisbabáját talán nem lesz képes megfelelően ellátni és megóvni a világ ezer bajától. A csecsemő végül el is tűnik a gödörből, mire leérnek érte. Talán ott sem volt soha, talán tévedés ez az egész.

Az álmokat számos elemző a tudattalanban zajló folyamatok jelzésszerű felbukkanásának, tudatosulásának tartja. Réka első hallásra tiltakozott a fenti értelmezés ellen. Kijelentette, hogy tervezett babáról van szó, ráadásul nem is az elsőről. Pontosan tisztában van azzal, mivel jár a gyerekvállalás. Beszélgetésünk során mégis kiderült, hogy néhány nappal az álom előtt heves szóváltás zajlott Réka és anyósa között – hosszas halogatás után ekkor adták hírül az újabb unoka érkezését. A nagymama kétségbe vonta a második baba születésének időszerűségét. – Be sem fejeztétek még a tanulmányaitokat, s ezzel az egy gyerekkel sem bírtok! Éjjel-nappal foglalkoztok vele, hogyan fogtok így még eggyel boldogulni?! Hogyan fog készülni a fiam a szigorlatokra, ha egész nap gyereksírást hall? Rám ugyan ne számítsatok, nincs időm gyerekfelügyelőt játszani! – nagyjából így lehet összefoglalni az anyós szemrehányásait. Mindez a jelek szerint olyan mély nyomokat hagyott Rékában, hogy álmában – igaz, az álmokra jellemző jelképek nyelvén – újból szembesülnie kellett azzal a feltételezéssel, hogy nem neki való a gyereknevelés, s talán helyesebb volna szabadulnia a felelősségtől. Az eredeti álomgondolat megbeszélése, elemzése Rékát és párját is hozzásegítheti ahhoz, hogy komolyan vegyék Réka tudat alatti aggodalmát, s közösen keressenek megoldást a várható nehézségekre. Ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a nagymama viselkedése túlságosan aláássa Réka önbizalmát, kétségbe vonja anyai képességeit, s ezzel nem segíti, hanem akadályozza a helyzet építő megoldását.

Amitől félek, az nincs is
Ildikó várandóssága 36. hetében álmában szülni indult. Most már elég nagy a hasam – gondolta, és bement a kórházba. A szülőszobában először észre sem vették, aztán csodálkozva néztek rá: – Hát maga mit keres itt? Ildikó magyarázatképpen hatalmas, domborodó pocakjára akart mutatni, ám ekkor vette észre, hogy hasa semmivel sem nagyobb, mint bármelyik, sovány testalkatú járókelőé. Ekkor kitessékelték a szülőszobából, mondván, ide csak azoknak kell bejönniük, akik szülnek!
Nóra várandóssága utolsó hónapjában álmodott valami hasonlót: úgy érezte, itt a szülés ideje, és bement a kórházba. A szülőszobában felfektették a szülőágyra, le sem kellett vetnie utcai ruháját, majd hamarosan a kezébe adtak egy felöltöztetett csecsemőt, mondván, ez az ő gyereke, akit épp az imént szült meg. Nóra még álmában is csodálkozott, hogy ilyen gyorsan ment az egész, de aztán örömmel napirendre tért a dolog felett.
A valóságban mindkét kismama szülőszoba-látogatáson volt aznap, amikor ezt álmodták.
Mindkét esetben jól kifejeződik az álmok egyik alapvető sajátossága, a vágyteljesítés. Mindketten több-kevesebb szorongással tekintettek a szülés elé. A szülőszoba szemrevételezése kézzelfogható közelségbe hozta a szülést. Első babájukat várták, féltek az ismeretlentől. Ildikó saját bevallása szerint az egész szülési helyzettől tartott: a kórház eleve félelmet keltett benne, mert számára a betegség, a szúrás, vágás, vér és szenvedés képzete kapcsolódott hozzá. Félt attól, vajon nem fog-e mások előtt kiszolgáltatottan ordítani a fájdalomtól – ahogy azt néhány ismerőse szülési rémtörténetei alapján elképzelte. Nóra előre rettegett a várható fájdalomtól s attól, hogy mások előtt meztelenül kell majd mutatkoznia. Mi sem természetesebb, hogy álmukban mindketten a maguk módján oldották meg a problémát… Félelmeik szőnyeg alá söprése helyett legfőbb ideje volt, hogy szembenézzenek azzal, ami ijesztőnek tűnt. Ez mindenkinél másként történhet: Nórának az is elég volt, hogy a szülésre felkészítő tanfolyamon legközelebb végighallgatta a fájdalomcsillapítási lehetőségeket. Megnyugodott, nem kötelező szenvedni, szabadon dönthet a fájdalommentes szülés mellett is. Ildikó esetében valószínűleg mélyebben gyökerező, alaposabb elemzést érdemlő félelmekről van szó. Ki tudja, talán saját édesanyjától hallotta túl gyakran, milyen szörnyű dolog a szülés, talán saját, részben már feledésbe merült szexuális élményei gátolják abban, hogy elfogadja az anyává válást – beszélgetésünk során sok keserű élmény szóba került. Legközelebb szülése után találkoztunk, akkor mesélte, végül milyen álomképpel a szívében sikerült legyőznie félelmeit:
– A szülésem előtti napokban álmodtam. Egyre erősödő robajt hallottam, majd hatalmas vízeséshez érkeztem. Még álmomban is csodálkoztam a víz ellenállhatatlan erején, s ahogy a mélybe néztem, az egyik kiálló sziklán kis fát pillantottam meg, mely mindennel dacolva ott nőtt és növekedett a tombolás közepette. Hihetetlen volt, hogy nem szaggatja darabokra, ami rázúdul. Mint a mágnes, vonzott a víz, s én belevetettem magam. Meglepően jó érzés volt a zuhanás, bár felébredtem rá, s akkor azt gondoltam, félnem kellett volna. Hirtelen az is belém hasított, hogy ez olyan, mint egy üzenet: nem kell félnem többé! Napok múlva is többször eszembe jutottak álmom elemi erejű képei. Valósággal vágyakoztam arra a mindent elsöprő zuhanásra, amikor eggyé válhattam a vízzel.

Éber alvás – gyakori ébredés
Amikor gyermeket hordunk a szívünk alatt, nem csak testünk, lelkünk, életmódunk változik – még alvási szokásaink is átalakulnak. Ahogy múlnak a hónapok, egyre könnyebben és egyre gyakrabban ébredünk fel éjszaka, s ez nem csupán a fokozódó testi kényelmetlenségekkel magyarázható. Alvásvizsgálatokkal kimutatták, hogy a várandósság hónapjaiban és a szülés utáni hónapokban rövidülnek a mély alvásfázisok, s helyettük az úgynevezett REM (rapid eye movement – gyors szemmozgásos) szakaszok válnak uralkodóvá. A REM-alvás legérdekesebb jellemzője, hogy amolyan féléber állapotnak számít, s ilyenkor álmodunk. Az alvó szeme gyors mozgásokat végez a lehunyt szemhéj alatt, a végtagjai néha úgy mozdulnak, mintha futni, ugrani készülne. Ha felébresztenénk, be tudna számolni álmairól. A mély alvásfázisok idején nem jellemző a szemmozgás, s ébresztés esetén nem emlékeznek álmokra a kísérleti személyek. A kutatók többféle elméletet is megfogalmaztak az egyes alvásszakaszok változásainak okairól, s további érdekes összefüggésekre bukkantak. A REM-alvás az elevenszülő emlősökre – köztük természetesen az emberre – jellemző, s minél gyámoltalanabb, éretlenebb az újszülött, annál hosszabbak és gyakoribbak az anya és az újszülött alvása során a REM szakaszok. Az egyes alvásidőszakok váltakozásakor rövid éber állapotot tapasztalnak, bár az embereken végzett megfigyelések során a kísérleti személy ezekre úgyszólván sosem emlékezett. A rövid ébredések a kutatók megállapítása szerint amolyan „röpellenőrzések”: az alvó ilyenkor felméri, minden rendben van-e. A csecsemő anyját keresi, az anya pedig ösztönösen gyermeke után néz, megérinti, hallgatózik, majd folytatja az alvást. A várandósok többszöri éjszakai ébredése tehát ezzel is összefügg, így „gyakorolnak” a szülés utáni időszakra, amikor kisbabájukra kell majd figyelniük – éjszaka is. Mérések igazolták, hogy a REM szakasz hossza a várandós anya vérében mérhető lepényi hormon-koncentrációval összefüggésben növekszik. E tényezők együttesének köszönhető, hogy a kismamák szokatlanul élénken álmodnak, s mivel sokszor felébrednek, különösen a hajnali órákban, lényegesen gyakrabban emlékeznek álmaikra, mint a várandósság előtti életükben.