Miért, miért, miért?

Mennyire vártuk, hogy először megszólaljon! Micsoda ünnep volt, amikor kimondta: anya, apa, vauvau. Aztán eltelt két-három év, s most már – titokban valljuk be – néha azt kívánjuk, bár volna egy kis csönd. A három-négy éves gyereknek általában hiába válaszolunk, hiszen újabb és újabb kérdést szegez nekünk, sőt még arra is képes, hogy ugyanazt a feladványt napjában többször elismételje. A „produkciót” rendszerint a felnőtt szakítja meg: na, most már elég lesz!


Már a kisbaba is „beszélget és kérdez”

Nem egészen új jelenség ez, csak eddig talán nem vettük észre, hogyan von be a beszélgetésbe. Már az egyéves is addig hajtogat egy egész mondatot jelentő szót, amíg meg nem ismételjük, ki nem egészítjük teljes mondattá, lehetőleg eltalálva, mire gondolt.

Kutya, kutya, kutya – mondogatja Jancsi a babakocsiban ülve egyre hangosabban, mert édesanyja a testvérére figyel. Igen, ott jön egy kutya – ismétli meg a mama, Jancsi pedig tovább fűzi a beszélgetést: lába, lába. Mi van a lábával, tűnődik a mama, aztán szerencsére eszébe jut, hogy legutóbbi sétájuk alkalmával láttak egy bekötött lábú kutyust. „Látom a lábát, ennek nem fáj, nincs bekötve, mint tegnap a másik kutyának.” Ilyen hosszú és összetett közlésekre Jancsi még nem képes, de valószínűleg tényleg erre gondolhatott, mert édesanyja válaszára igen elégedett képet vág.

A kérdezősködés első formája az, amikor még nem is hangzik el kérdés, ám a beszélni tanuló kisgyerek a szavak ismételgetésével és arckifejezésével ki tudja fejezni: erről többet szeretne mondani vagy hallani. Ismételjük meg mindig a szavait, jelezzük, figyelünk rá és értjük őt. Mondjunk neki néhány dolgot arról a témáról, ami felkeltette érdeklődését.

A párbeszéd e kezdetleges formáját előbb-utóbb valódi kérdések követik. A gyerek életkorát és érettségét jelzik az általa használt kérdőszavak. Ezekre rendszerint maga is tud válaszolni, még ha tartalmilag nem is mindig helyesen. Fordítva is igaz: csak arra tud rákérdezni, amit valamelyest már ért. Kétéves korban a „ki, mi, hol?” kérdések jellemzőek. A kétévesek érdeklődése és figyelme főként a következőkre terjed ki: mi az ebéd, hol van a papa, ki kopog?

A két és fél éves Ferike sétálni indul újszülött kistestvérével. Érdeklődéssel nézi, ahogy anyja a kenguruba teszi a kisbabát. Eddig ilyet még nem látott, de a képeskönyvbeli tarisznya rögtön eszébe jut róla: „Ez mi? Tarisznya?”

A „milyen, hogyan?” kérdések felvetése már bonyolultabb feladat – ehhez egész sereg ismeret szükséges. A kisgyermeknek emlékeznie kell arra, hogy találkozott már hasonló dologgal, és beszélni is tud róla. Egyes tulajdonságokra csak akkor tud rákérdezni, ha néhány
már tisztában van.

A hároméves Zsófi a bölcsődéből hazafelé menet meséli anyukájának, mi volt az ebéd. Mi? Ez egyszerű: karalábéfőzelék. És finom volt? Nem, olyan, olyan, olyan… kis botocskák voltak benne. Szóval fás – értette meg anyukája.

A „mikor?” kérdésből és a rá érkező válaszból kiderül, hogy a gyerek némileg tájékozódik az időben – legalábbis meg tudja különböztetni az elmúlt és a jövőbeli eseményeket. Egyébként nehéz lenne úgy válaszolni, hogy ő is értse. Hiába mondjuk ugyanis, hogy délután ötkor jönnek a vendégek – negyedóránként újra meg fogja kérdezni, hogy mikor.
A kérdések sorában a „miért?” az utolsó, ehhez ugyanis értenie kell az ok-okozati összefüggéseket. Gyakori azonban, hogy a kis lurkó újabb és újabb miérttel folytatja a kérdezősködést, akkor is, amikor már mindent megtudott. Ilyenkor valószínűleg csupán arról van szó, mint hogy tovább szeretne beszélgetni.


Egyszerűen válaszoljunk

A kisgyerek kérdezősködése azért fárasztó néha, mert többnyire nem rendelkezik a válasz megértéséhez szükséges háttérismeretekkel.

Miért barna a baba? – kérdezi Julika egy sötét bőrű csecsemő láttán. Az emberiség egy fajhoz, de három alapvető fajtához tartozik: europid, mongolid, negroid. Idáig egyszerű a válasz, csak nehéz úgy megfogalmazni, hogy Julika is értse.

Igyekezzünk egyszerűk, rövidek és érthetőek lenni. Utaljunk a gyerek korábbi ismereteire és élményeire. A múltkor láttuk, hogy…
Néha arra is szükség lehet, hogy kitalált történettel magyarázzuk el a látottakat. Ha például a tolószékkel közlekedő bácsi láttán rákérdez, miért nem tud menni, hosszadalmas volna valamennyi lehetséges okot felsorolni. Válasszunk egyet, és azt mondjuk el néhány szóval. Ugyanakkor utaljunk rá, hogy ez csak egy a lehetséges magyarázatok közül. A kínos kérdésre remek példa, amikor a pénztárnál felkap egy gumióvszeres dobozt, és megkérdezi, mi az. Ebben az esetben célszerűbb, ha inkább otthon válaszolunk.

Ádám vacsorázik, majd elmélázva megkérdezi: hova megy az ennivaló a számból? Jó válasz az is, ha rávágjuk: a hasadba! Evés után azonban elővehetünk egy gyerekeknek szóló anatómiai könyvet, és meg is mutathatjuk, milyen emésztőszerveink vannak, milyen utat jár be a táplálék, mire a maradványok a vécébe kerülnek.

Ha végképp elvesztettük a türelmünket a kérdésözönben, egyszerűen kérjünk szünetet: majd máskor folytatjuk. Ígéreteinket azonban be is kell tartanunk, kerüljön sor arra a „máskorra” minél hamarabb! Fontos, hogy a kérdezősködés során bátorítsuk és dicsérjük a gyereket: „no, ez nagyon jó kérdés!” vagy: „Milyen érdekes kérdés, erre még sosem gondoltam!” vagy: „Örülök, hogy érdekel ez a dolog, gyere, nézzük meg ezt a könyvet, ebben szépen lerajzolták”. A kérdezés tudománya igen fontos ismeret, melyre később, az iskolában és a mindennapi életben gyakran szüksége lesz.