Baba

Ha a gyermek a Kos jegyében született





március 21. – április 20.

Az erőteljes Kos-tulajdonságokkal rendelkező gyermekről korán kiderülhet, hogy markáns egyéniség. Igazi akarnok, aki nehezen fogad el segítséget. Amint lehet – szó szerint is – a saját lábára áll. Mozgékony, kedveli a fizikai kihívásokat, az erőpróbákat és erős versenyszellem jellemzi. “Nagy felfedező”; élvezi a kalandokat, a változatosságot, keresi a veszélyt. A külvilág hatásaira hevesen, nemegyszer meggondolatlanul reagálhat, olykor “fejjel megy a falnak”. A Kos-gyermeken mindig találunk egy-két új horzsolást, kék foltokat. Noha nem nevezhető “örök” betegeskedőnek, túlzott merészsége miatt olykor balesetveszélyes helyzetekbe is sodródhat. Már kicsi gyermekként igen fontos rendszeres szájápolásra szoktatni, mivel fogaival gondjai lehetnek. A tipikus Kos-gyermekre nem mondható el, hogy diplomatikus alkat.

Egyenes jellem. Véleményét kertelés nélkül közli, igaz, ezzel időnként megbánthat másokat. Szenvedélyes, tüzes temperamentumú, ám ha “kitombolta” magát feledi sérelmeit. Képes a nagyvonalúságra, szívesen kel a gyengébbek védelmére, de nem kíméli azokat, akiket ellenfelének tart. Kezdeményező, vezetésre termett személyiség. Óvodába, iskolába kerülve a csoport hangadói közé tartozik. Mivel izgága és könnyen dühbe gurul, nem tartozik a “könnyen kezelhető” gyerekek közé. Felfogóképessége általában gyors, de könnyen ráunhat egy-egy feladatra. Testnevelés órákon elemében van, kedvelheti a mozgás minden formáját.

Bármibe fog, az élre tör. Legfeljebb az gátolhatja, hogy türelmetlenségre hajlamos és nem elég kitartó. Amennyiben sikerül komolyabb hozzáállást kialakítania, esélyessé válik arra, hogy az általa választott területen a legjobbak közé sorolják.

Kényszerítéssel és utasítgatással nem érünk célba nála, mert határozottságunk agresszívvá, kötekedővé teheti. Annál kedvezőbben hathat rá valós képességeinek és teljesítményeinek elismerése, és a szeretetteljes légkör. Hagyni kell, hogy szabadságigényét és kalandvágyát is kiélhesse, bátorságát próbára tehesse. Ez különösen az olyan szülők számára jelenthet megterhelő erőfeszítést, akik otthonülők, kényelemszeretők, illetve hajlamosak az aggodalmaskodásra. Megoldást jelenthet, ha sportolási lehetőséget biztosítanak gyermeküknek, így energiáit megfelelő mederbe terelheti. A rövidtávfutás, a labdajátékok, az erőkifejtést kívánó sportágak kedvére valók lehetnek.

Gyakran a Kos-kislányok is szívesebben választják a fiús játékokat, mint a babázást. Az olyan aprólékos babramunkáktól, mint amilyen a kézimunkázás, a növényápolás, a gyűjtemények rendezgetése, javarészt mindkét nembeli Kos-gyerek idegenkedik. Aki arra kéri, hogy lassítson végre tempóján, annak ellenszegül, de érettebb fejjel ráébredhet, hogy nem muszáj mindig “pörögni”. Sosem képes megérteni azokat, akik folyton csak panaszkodnak, ám semmit sem tesznek az előbbre jutásukért. Felnőttként is sokat vállal, teljes erőbedobással tevékenykedik és képes másokat irányítani. Környezetében aligha marad észrevétlen. Aktív, mozgalmas életre vágyik, úgy véli: “a tettek beszélnek” – és ez az ő esetében valóban így is van.


Ha Ön személyre szóló, írásos babahoroszkópot illetve családi horoszkópot szeretne készíttetni, “Horoszkóp” jeligére írhat az 1255 Bp., Pf.: 244. címre. Szükséges adatok: születési hely, év, hó, nap, óra, perc, továbbá lakcím és telefonszám, hogy az asztrológus az elemzés feltételeiről részletes tájékoztatást nyújthasson.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top