Baba

Nappalok és éjszakák

A születés utáni elsõ napokban, hetekben jelentkezõ nyugtalan éjszakai alvást, sõt éberséget sokan annak a számlájára írják, hogy a picinek még meg kell tanulnia a nappal és az éjszaka közötti különbséget, s azt is meg kell szoknia, hogy az éjszakát alvásra fordítjuk.




Nem lesz nehéz, hiszen már méhen belüli élete során is alkalma nyílt ezt a ritmust megismerni, mert édesanyja a terhesség kilenc hónapja alatt is aludt éjszaka.

Másrészt a sötétség eleve álmosító hatással van az emberre, így a kisbabára is – ösztönei is azt diktálják, hogy szunyókálnia kell. A szülők segíthetnek is abban, hogy ezek a különbségek minél nyilvánvalóbbá váljanak az újszülött számára.

Ha az kisbaba felébred éjszaka, nem azért teszi, mert azt hiszi, hogy nappal van. Próbáljuk kideríteni ébredésének okát. Ha nem sír, csak nyöszörög egy picit, vagy nézelődik a sötétben, lehetséges, hogy éppen az alvási ciklusok közötti rövidke ébrenléti szakaszban jár, s rövidesen tovább szunyókál. Ilyenkor felesleges volna megzavarni, és kiverni az álmot a szeméből.

Ha komolyan rázendít, az a legvalószínűbb, hogy éhes, szoptassuk meg! Tapasztalni fogjuk, hogy az éjszakai szopások általában rövidebb ideig tartanak, mint a nappaliak, s ha nem csapunk nagy hűhót a dolog körül, hamar vissza is alszik.


Ennek érdekében:

• Éjszaka csak sötétben, vagy kintről beszűrődő kis világítás mellett szoptassunk, a legkényelmesebb helyszín a szülők ágya, így tud az anya is leghamarabb visszaaludni. Ha éppen izgalmas film közben ébredt a baba, ne vigyük ki a nappaliba, hogy szoptatás alatt tovább nézhessük a tévét, mert ezzel valóban megzavarhatjuk és alaposan felébreszthetjük.





• Éjszaka csak akkor tegyük tisztába, ha átázott a ruhácskája. Ez sajnos meglehetősen gyakori az éjszaka is szoptatott babáknál, és nehéz olyan pelenkamegoldást találni, amelyik 8-12 órán át bírja kicsurgás nélkül. Ha odakészítünk az ágy mellé egy kosárkát a legfontosabb holmikkal, ott helyben is egy pillanat alatt tisztába tehetjük.

• Persze azt sem árt tisztázni, mit is tekintünk éjszakának, hiszen ez a szülők megszokott napirendjétől függően más és más időszakot jelenthet. (20-6 óráig; 23-7 óráig stb.) A kisbabák többsége nem vesz tudomást arról, hogy szülei számára az éjszaka pl. 1-9-ig tart, s rendszerint a nappal együtt kelnek. Vagyis télen kicsit tovább alusznak, nyáron már 5-kor is teljesen éberek lehetnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top