Baba

Négy hónapos a baba

Egyre többet gõgicsél, hangosan nevet, a tárgyakat a szájához emeli, csapkod velük. Kezecskéit hosszasan és elmélyülten figyeli, érzelmeit már mindenki számára érthetõen ki tudja fejezni. Háton fekve oldalra próbál fordulni.




Néha úgy tűnhet, hogy a négy hónapos babának már kevés az anyatej. Valóban előfordulhat, hogy átmenetileg kevés neki, főként hirtelen fejlődési ugrások, gyors gyarapodás esetén. Ha gyakrabban tesszük mellre pár napig, ismét elegendő anyatej áll majd rendelkezésre.

A hozzátáplálást ilyenkor még korai elkezdeni, ezt az is bizonyítja, hogy sok kisbabánál éppen bizonyos élelmiszerek, például a tehéntej, a szója, a hal és a tojás túlságosan korai bevezetésekor kezdődik el valamelyik allergiás betegség, például az atópiás dermatitis.

Fő tünete a viszketés és a száraz bőr. Főleg a baba arcán, popsiján, kezén, lábán, de még a testén is találhatók hámló, száraz foltok. A picik persze próbálják vakarni, ágyneműhöz dörzsölni a viszkető felületeket, aminek előbb nedvedző bőrgyulladás, majd később, ha már a kis sebek felülfertőződtek gennykeltő baktériumokkal, komolyabb, elhúzódó gyulladás a következménye.

A kezelés hosszan tartó, nehéz feladat. Fontos, hogy kiküszöböljük a viszketést kiváltó tényezőket, elsősorban azokat az élelmiszereket, amelyek a betegség kialakulásáért felelősek. Amíg még van anyatej, célszerű gyakoribb mellretétellel visszatérni a szoptatásra. Ne felejtsük el, hogy az első életévben az anyatej mindvégig meghatározó táplálék maradhat! Kiegészítésre majd hat hónapos kortól lesz szükség.





Kerüljük a bőrt még jobban zsírtalanító szappanok, habfürdők használatát! Ügyeljünk arra, hogy ne legyen szélsőséges a lakásban a páratartalom és a hőmérséklet! Az izzadás és a szárazság viszketéshez vezet, és ez a betegség súlyosbodását okozza. A baba ruhái puha pamutból legyenek, ne dörzsöljenek. A gyapjú kerülendő! Ne tegyük a csecsemőt gyapjú takaróra vagy szőnyegre. A különféle szőrös háziállatok ugyancsak ronthatnak a helyzeten, ezért lakásban ne tartsuk őket, ha a babának atópiás dermatitisze van.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top