Aranyanyu 2013

“Ahol a legnagyobb a szükség, oda kell a tanítás”

Cseppet sem volt ünneprontó, csak nagyon őszinte. Meghatottsága közben is emlékeztetett minket arra, hogy az elmúlt 20 év súlyos öröksége, hogy ma még mindig a szegregációról és integrációról vitatkozunk. Debre Istvánné, Magdi, a cigány gyerekeknek létrehozott csepeli baptista óvoda létrehozója és egykori vezetője lett az idei Richter Aranyanyu Díj pedagógus kategóriájának zsűrigyőztese. A mozgalommá nőtt kezdeményezés három éve kínál reflektorfényt olyan nőknek, akik segítő szakmákban, csendben és példamutatóan teszik a dolgukat, de társadalmi megbecsülésük még várat magára.

„Nagyon örülök az elismerésnek, és szeretném, ha ez a csoda nem három napig tartana!” – mondja a győztes, aki legjobban annak örülne, ha egyszer az általa képviselt területet díjazná valaki, aki megteheti. Mert Debre Istvánné története több mint 20 éve kezdődött. Illetve mégsem, jóval régebben. Nagyjából akkor, amikor a családja 1958-ban felköltözött vidékről. Első pesti tanítónője, Dános Valérné példája

Az Aranyanyu Díj többi győzteséről itt olvashattok!

vezette későbbi pályájára. A tanító néni nem átallotta a téli szünet két hetében hazavinni magához otthoni négy gyereke mellé a kis Magdit is, az Úri utcába, fel a budai Várba! Ott aztán a gyerekekkel együtt tanultak, olvasgattak, játszottak, volt, hogy még az ünnepeket is náluk töltötte a kislány. A család nem aggódott, látták, hogy lányuk szerető helyen van, és hálásak voltak a segítségéért, bíztak is benne rendületlenül, hogy Magdi majd többre viheti. Így is történt.

Magdi onnantól csakis tanítónő szeretett volna lenni, semmi más. Érettségi után még nem vették fel, ezért egy rövid kiegészítő képzés után hozzáment későbbi villamosmérnök férjéhez, és míg otthon volt a gyerekekkel, végül a gyes alatt végezte el a tanítóképzőt. Csepeli tanítónőként pontosan azt a mintát követte, amit ő is kapott. Két kislányuk mellé ő is hazavitte délutánonként a támogatásra, biztonságra szoruló cigány gyerekeket, otthon folytatódott a korrepetálásuk,  tehetséggondozásuk.

De hamarosan azt érezte, hogy az otthoni munka jóval többet jelent neki, mint a benti. „Világossá vált, hogy amit az iskolában teszek, azt más is meg tudja csinálni, de a cigány gyerekeket gondozni, a legnehezebb helyzetben, sőt a reménytelen helyzetben lévőket segíteni, azt nekem kell, az az én igazi feladatom! Tudtam, hogy olyan cigányként, aki kislányként megkaptam a segítséget, kutya kötelességem a népemet támogatnom! Ezért döntöttünk úgy a férjemmel, hogy létre kell hoznunk egy iskolát” – meséli Magdi.

A reményváltás ideje

 

A rendszerváltás idején járunk, a nagy remények és nagy ívű, szabad elképzelések korszakában. Debréék úgy látták, hogy az iskolaalapítás ötletét még korábbról, az óvodától kell kezdeniük, hogy mire a cigány gyerekek beülnek az iskolapadba, ne óriási hátránnyal induljanak máris, motiváció és érdeklődés nélkül, és el kell őket kísérni az érettségiig. Létrehozták a Kovács Zoltán Alapítványt, pályáztak éjjel és nappal. A csepeli önkormányzattól húsz évre kapott épületet felújítva elindulhatott az óvoda és megkezdték a közösségépítést. Mert a mai napig fontos szervezőelve az ovinak, hogy az odajáró, halmozottan hátrányos helyzetű családok gyerekeivel együtt kell a szülőket is megszólítani.

Amelyik szülő változtatni akar, annak munkát is igyekeznek biztosítani. Volt olyan anyukájuk, aki takarítóként kezdte, aztán dajka lett belőle, de a műszaki személyzet, a gondnok, a konyhai dolgozók is mind a szülők, rokonok közül kerülnek ki. Senkinek nem ígérnek nyugdíjas állást, mert kell a hely a következőknek is, forgórendszer szerint működik az elhelyezkedés. Hogy miként választják ki az arra alkalmas felnőtteket? Magdinak erre az a szemérmes válasza, hogy talán kicsit autokrata vezető volt, ő döntött mindig. „Mindig úgy, hogy ahol legnagyobb a szükség, oda menjen a tanítás!” Az iskolás gyerekek közül pedig sokan visszajártak hozzájuk délutánonként. Ma úgy hívják ezt leginkább, hogy tanodaszerű tanítás folyt.
 

Keserűre édes, keserédes?

 
De ahogy teltek-múltak az évek, úgy apadtak el a pályázati források is. Hiába tudtak felmutatni kézzelfogható sikereket, hiába volt bármilyen színű és hitű kormány a színen, senki nem nyújtott hathatós támogatást az óvodának, a kezdeti biztonságérzet szertefoszlott. A pályázataikat sorban visszadobták, mígnem néhány éve a Baptista Egyház látókörébe került az óvoda. „És akkor kinyíltak Isten ablakai” – meséli Magdi. Először ők is segítettek, majd idén szeptembertől ők lettek az óvoda fenntartói. Debre Magdi ma, nyugdíjasként, már nem aggódik az alapműködtetés miatt, az óvoda biztonságban van, csak a többi álmot fájlalja. Az otthoni délutáni tanítást, amiből minden elindult, férje betegsége miatt ma már nem tudják vállalni, diplomás egykori növendékeit pedig szégyelli visszahívni, hogy segítsenek. „Egész életemben azt mondtam nekik, hogy tanuljanak, most meg ingyenmunkát tudok csak kínálni a munkanélküli diplomásaimnak?” – kérdezi kicsit keserűen.

De talán most mégis máshogy lesz. Talán ez a Richter Aranyanyu Díj is hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyerekek hangja elérjen a döntéshozók füléig. Mert az már biztos, hogy a jó minta tovább öröklődik, alma és fája megint csak igen közel egymáshoz. Magdiék egyik lánya, Debre Krisztina ma teológiát tanul, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa és az óvoda önkéntese.
 
További infók a díjról és a díjazottakról a www.aranyanyu.hu oldalon.
 
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top