“Sosem éreztük kudarcnak”

Az akkor 33 éves gyógypedagógus, Pechan Eszter 2011-ben az Aranyanyu Díj döntőse volt. Eszter hat éve foglalkozott akkor már kutyás terápiával, két segítőjével, Bodzával és Jaffával együtt. A kutyás terápiát a pszichésen sérült gyermekek kezelésében kezdte el használni. Testvére számára Eszter egyfajta példakép is, ezért ő maga jelölte őt két éve, s bár akkor nővére fődíjat nem kapott, egy percre sem bánta meg, hogy ajánlotta őt.

nlc

Eszter a díjátadón

„Már középiskolás korunkban is sokat figyeltem őt munka közben, amikor már aktívan önkénteskedett. Tudni kell rólunk, hogy a mi családunk ugyan kifejezetten visszafogott, csendes, mégis türelmetlen emberekből áll, az lenyűgözött, hogy ha Esztert körbevették a gyerekek, hozzájuk mindig elképesztő türelemmel fordult” – kezdi Cecília a beszélgetést.

A legreménytelenebb esetektől sem riadt vissza

Aztán arról mesél, hogy a nővérét mindig is nagyon bosszantotta az, ha egy gyerek állapotát, viselkedéseit hamar megítélik, ha az esélyeiről túl hamar születik vélemény, ha egyszerűen „leírják” őt. A legreménytelenebb eseteknek tartott gyerekektől sem riadt vissza, csak meg kellett találnia a módszert, amivel mindenki megérinthető. Ez lett a kutyás terápia, aminek révén Eszter még azok elé is célokat tud kitűzni, akikről mások már lemondanának.

Cili őszintén bevallotta, hogy ő erre a típusú munkára képtelen lenne, még ha a segítői attitűdből lehet bennük valami családi örökségként: ő maga is önkénteskedett fiatalon. A PECSA hőskorában kezdett kortárs segítőként fiatalok között dolgozni a Kapocs Alapítványon keresztül. A szervezet vezetőjével a mai napig tartják a kapcsolatot.

Visszatérve nővérére, akire egyébként nagyon büszke, arról mesél, hogy Eszter azóta már a kutyás terápiások következő nemzedékének kinevelésén fáradozik. Méghozzá úgy, hogy a tanítás mellett három gyerek édesanyja is, kifogyhatatlan energiával. Később Cili keserűen megjegyzi, hogy Eszter és a hozzá hasonló szakemberek megszégyenítően keveset keresnek, holott extra nehéz munkát végeznek.

A segítő szakemberek nehéz helyzete mindig felháborítja, a helyzet pedig csak egyre rosszabb. Illetve csak lenne, ha nem találnák meg őket néha ezek az apró és egyben hatalmas sikerek is, mint amit az Aranyanyu mozgalma kínál. Olyankor, amikor ünnepeljük ezeket a nőket, kicsit meg lehet állítani a világot, egy pillanatra ki lehet belőle szállni. S bár nővére két éve végül „csak” a döntősöknek járó díjat vitte haza, de annyi hálát, elismerést kapott elfogulatlan, vadidegen emberektől és elismert sikeres szakemberektől is, ami kivételes élmény volt az életükben.

Mennyire boldog

„Amikor láttam, hogy Eszter azon a gálán mennyire boldog, tudtam, hogy a jelölésem tökéletes döntés volt. Nagyon örültem, hogy ezzel az ajánlással legalább közreműködhettem ebben a jó élményben.”

Búcsúzóul megengedünk magunknak egy kis kételkedést is: vajon egyáltalán nem volt csalódás sem Eszternek, sem Cilinek, hogy végül is Aranyanyu-szobor nélkül maradtak? Cili meggyőzően vágja rá, hogy ezt sosem érezték kudarcnak! Ott ülve a díjkiosztó gálán, hallva azokat a fantasztikus történeteket, amelyekről másként talán sosem hallanak, felért egy igazi feltöltődéssel, egy nagy lökéssel a jövőbeli tervekhez is. Eszternek több mint hízelgő, igazi büszkeség volt azokhoz a nőkhöz tartozónak éreznie magát, akik már szintén nagyon sokat tettek másokért.

Mi pedig úgy látjuk, ha a Richter Aranyanyu Díj „a civil nők egyfajta Oscar-díja”, akkor érthető, hogy Amerikában miért van annyira nagy respektje már a jelöléseknek is, hogy mindenkinél örökre számon tartják!

A Richter Aranyanyu Díjra október 2-áig lehet jelölni orvos, egészségügyi szakdolgozó és pedagógus kategóriában, a www.aranyanyu.hu oldalon!