Aranyanyu 2013

Láthatóvá váló hétköznapi hősök

Már folyik a szavazás, bárki leadhatja voksát az idei jelöltekre, akiket a zsűri választott ki a kétszázötven beérkezett jelölésből. Harmadik éve, három kategóriában, négy-négy kivételes pedagógust, egészségügyi szakdolgozót és orvosnőt ajánlanak figyelmünkbe, a róluk készült bemutatkozó kisfilmek már láthatók. Így születik november végére kategóriánként közönségdíjas és zsűri győztes is, tehát összesen hat nő veheti át majd a Richter Aranyanyu Díjat és vele járó 200 ezer forintos elismerést.

„Ezek a hősök sokfélék, nem szabványnők. Olyanok ők nekünk, mint a csokoládé, márpedig rólam tudható, hogy milyen viszonyban állok vele és mennyire ragaszkodom hozzá” – kezdi Rácz Zsuzsa, a díj megálmodója, majd így folytatja. „Kicsi és nagy, kerek és szögletes, édes és keserű, minden féle van köztük, de a közös bennük az, hogy képesek a nem éppen mindig harmonikus és felhőtlen hétköznapjainkon is finomítani, társaságukban könnyebb lesz, jelenlétük ajándék. Ők mind olyan világokat teremtettek maguk körül, amikben mi is sokkal jobbnak, szebbnek és, boldogabbnak érezhetjük magunkat.”  És valóban. Az idei döntősök olyan 32 és 62 év közötti nők, akik

A döntősök bemutatkozó videóit itt tudod megnézni, és természetesen szavazhatsz is rájuk!

valamennyien megérdemlik, hogy beszéljünk róluk és köszönetet mondjunk nekik. Az ország legkülönbözőbb helyein élnek, Debrecenben, Lentiben, Csévharaszton, Hódmezővásárhelyen, Vecsésen, vagy éppen Budapesten és környékén, a legkülönbözőbb élethelyzetekben, de mindegyikük története meseszerűen valóságos. „Egyelőre nem tudok választani, mert mindegyikükhöz ragaszkodom, de muszáj lesz, mert ez egy ilyen játék. Ha kategóriánként nézzük a mezőnyt, persze összehasonlíthatatlanok ezek a sorsok és életpályák, ezért inkább azt emelem ki, ami a közös bennük!- mondja Zsuzsa. „A pedagógus kategóriában szereplő döntősök történeteiben az a közös, hogy ők nem csak a gyerekekkel foglalkoznak, de a szüleikkel is, s talán az utóbbi jelenti a nagyobb kihívást. Van köztük  kórházpedagógus, aki  jövőképet ad  a daganatos beteg gyerekek szüleinek, és csepeli óvónő, akinek köszönhetően a cigánygyerekeknek létrehozott óviban a segédmunkástól a takarítókig, dadusokig, mind a szülők közül  kerültek ki. Vagy ott a másik óvónő, aki eszközt és életreszóló élményt ad a szülőknek is, amikor megtanít játszani, évekre egy biztonságos manó-és  mesevilágot teremtve maguk körül, ahogyan a mozgássérült gyerekekkel foglalkozó elhivatott konduktor is tudja, hogy a szülőknek mindenek előtt és elsősorban, lelki támaszra van  szükségük az első önálló lépések sikeréhez.”

A zsűri: Dobó Kata, Beke zsuzsa, Rácz Zsuzsa, Kriston andrea, Dr. Gyarmati Andrea, Nagy Tímea
A zsűri: Dobó Kata, Beke Zsuzsa, Rácz Zsuzsa, Kriston Andrea, Dr. Gyarmati Andrea, Nagy Tímea


„Tényleg lehetetlen lenne egyedül dönteni, ezért is örülök én is, hogy megosztjuk a felelősséget a közönséggel és egymás között is” – folytatja Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs igazgatója, aki a támogató világcég képviselőjeként szintén a kezdetektől fogva részt vesz a válogatásban és a zsűri munkájában. „Két fiú édesanyjaként én is pontosan tudom, hogy az az egyik legnagyobb kincs, ha a gyerekünk nevelésében kaphatunk támogatást. Látva a filmeket, engem teljesen meggyőztek az egészségügyi szakdolgozó kategóriában idén szereplő kiválasztottak arról, hogy hozzájuk a családok bizalommal fordulhatnak. Idén úgy alakult, hogy van köztük két gyógytornász is. Egyikük, amellett, hogy kifejlesztett egy speciális tornát, azt teszi, ami a legfontosabb, visszaadja a gyerekek életkedvét, míg a másik jelölt kapcsán megismerhetünk egy csodálatos pótanyu-történetet. A csévharaszti védőnő addig fogta az első babáját elvesztő anyuka kezét, amíg nem foghatta már karjában a család várva várt egészséges gyermekét is, a Bátor tábor önkénteseként megismert diabetológiai szakápoló pedig nagyon meghatott azzal a reakciójával, ahogy a jelöléséről tudomást szerzett.

Ha bizonytalan vagy, hogyan szavazhatsz a kedvencedre, a szavazás pontos menetét itt elolvashatod .

Beke és Rácz egyetértenek abban, hogy ez a díjazás folyamatának egyik számukra  legizgalmasabb pillanata, amikor már életre kelnek a történetek, amikor végre láthatóvá válhatnak az addig csak kizárólag olvasott sztorikból megismert nők. A bemutatkozó kisfilmek újabb színeket adnak az addigi benyomásaikhoz, és megerősítik őket abban, hogy ezekről a nőkről, Róluk, valóban beszélni kell! „Ha a harmadik, az orvosnő kategóriát nézzük, a jelöltekben az egyik közös éppen ez, a szó, a kommunikáció ereje” teszi hozzá Beke. „Ahogyan a fiatal nőgyógyásznő mondja, vele a nők olyan intim problémákat osztanak meg, amelyeket még maguknak is nehezen vallanak be, ahogyan a gyermekpszichiáter is tudja, hogy hozzá nagyon nehezen jutnak csak el a szülők, mert félnek a megbélyegzéstől.”

„Márpedig bátornak lenni sajnos nem magától értetődő képességünk”folytatja Rácz Zsuzsa. „Azt is megtanuljuk, ha elég szerencsések vagyunk, és ha van kitől. A háziorvos, akit a saját menye jelölt a díjra és a fiatal budapesti gyermekorvos történetében közös a példamutatás. Hogy mindketten nyíltan, bátran kommunikálnak, és a tabukat bizalommal tudják semlegesíteni. Boldog vagyok, hogy már harmadik éve mutathatunk meg ilyen erős nőket, akik rengeteget tesznek értünk, családjainkért, közösségeinkért. Márpedig pontosan ez a Richter Aranyanyu Díj küldetése: megmutatni a köztünk élő hősnőket, hogy példáikon keresztül hozzájáruljunk a nők társadalmi megbecsülésének és önbecsülésének növeléséhez.”

A döntősökre november 17-ig lehet szavazni itt, a Nők Lapja Cafén tudsz.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top