Aktuális

De ki az a Sarka Kata?

És tesz-e bármit azonkívül, hogy a férjét reklámozza?

Az utóbbi hónapokban kétszereplősre bővült Hajdú Péter médiavállalkozása: Sarka Kata kiváló és dekoratív pluszfelületté lett a producer-műsorvezető, khm, némiképp izzadságszagú akcióiban, amelyeket a médiafelületekért folytat. Schobert Norbert és Rubint Réka mellé „felnőtt” egy újabb sztárpáros, akik immár ugyanúgy azon erőlködnek, hogy bármiről ők jussanak a bulvárműsorok szerkesztőinek eszébe.

Ami az egészből igazán érdekes lehet, az az, hogy mindeközben mit gondol, mit akar Sarka Kata.

Ha minden igaz, a hölgy a Nemzetközi Üzleti Főiskolán szerzett diplomát – de mivel már a legelső interjúiban is azzal utasította el az erről szóló kérdést, hogy senkit nem szeretne a nem túl izgalmas tanulmányaival untatni, nagy valószínűséggel egyetlen japán üzletember sem fog a keményen tárgyaló Sarka Kata dekoltázsán mélázva milliárdos nemzetközi szerződéseket szignálni. Jelenlegi (és állandósulni látszó) munkája az, hogy ő Hajdú Péter felesége.

Ennek pedig kétségkívül vannak előnyei – például az anyagi biztonság, amelyet nem szabad lebecsülnünk akkor, mikor egy fizetős főiskolán végzett, tanulmányai iránt kevésbé, a szépségversenyek kapcsán sokkal inkább motivált (mondjuk a Miss BKV cím nem egy pályacsúcs) 22 éves lány szempontjait vesszük sorra. Szóval pénz, az van a frigyből, és van médiafigyelem is, amely szintén fontos azoknak a fiatal hölgyeknek, akiket Magyarországon elnéző eufemizmussal modelleknek szokás nevezni. Oké, tény, hogy Sarka Kata is fellépett már divatbemutatón, például a gazdaságos termékeiről ismert, kék-fehér csíkos olcsó áruház termékeit mutatta be…

Vannak aztán a Hajdú Péter-menüben olyan fogások is, amelyek fogyaszthatóság szempontjából minimum véleményesek: idetartozik az egyszerűség kedvéért csak Fásy-mulatónak nevezett kultúrkör. Szó se róla, az A listás magyar celebek közt sem nagyon találunk Matt Damonokat vagy Barack Obamákat, de azért itt sem mindegy, ki a barátod. A női olvasókat kérdem: van olyan Önök között, aki viháncoló örömmel ugrana a párja nyakába, mikor az közli, hogy a lakodalmukon Fásy Ádám, sőt Schmuck Andor fog dalolni?

Innen pedig már egyenes az út a kifejezetten ciki fogásokhoz, kezdve a ténnyel, hogy a férjeura társaságában Sarka Kata inkább látszik egy dekoratív célszerszámnak, mint egy önálló akarattal rendelkező lénynek. Lám, mire nem jó a Hal a tortán című műsor: talán nem csak én pattantam fel cifra káromkodással a tévé elől, mikor Hajdú Péter élete értelmét arra utasította a piacon, hogy terhesség ide, gömbölyödő pocak oda, markolja meg szépen azt a két telitömött szatyrot, nem olyan nehezek azok…

Ja, és arra tud valaki válaszolni, hogy Sarka Kata szereti-e a mazsolát? Gyönyörűen megkomponált jelenet volt az említett műsorban, mikor Kata kifejtette, hogy ő azóta nem szereti a mazsolát, mióta Hajdúval együtt van, mivel azt „Peti is utálja”. Végszóra érkezik Peti, aki a kameráért bármit, és a kérdésre („te tényleg nem szereted a mazsolát?”) rögvest az arcába is tolt egy maréknyit. Szereti ő, ha ezzel bekerül a tévébe!

 

Ez a kulcsszó egyébként. Be akar kerülni, bárhova, bármi áron. Ugyanebben a főzős műsorban minden nyomorult este besétált a képbe, és hazaparancsolta a feleségét: „Anyám már egy órája alszik, gyere haza!” Ismét a hölgyeket kérdem: mennyire lenne őszinte a mosolyuk, ha a barátnőikkel töltött vacsora közepén a férjük ezzel a szöveggel állítana be? És ha megcsinálná ötször egy héten?

Pörög az izzadságszagú roham, mert „be kell kerülni”. Hajdú Péter részéről ez érthető is, nyilván önmaga (és tisztelt neje) nyilvános értékesítésében többszörös anyagi érdekeltsége van. De ki az a Sarka Kata? Mi az ő munkája, mi a teljesítménye a létezésen és a Hajdú Péter-menü következetes fogyasztásán kívül? Mire lesz büszke húsz év múlva? Vagy nagyon banálisan: mi az élete értelme? Ez?

Celeb.lap.hu »
Hajdú Péter.lap.hu »
Tv.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top