Aktív nyár
Szponzorált tartalom

Nyári túlélőkészlet aktív programokhoz

Olyan alapvető dolgokat vonultatunk fel, amelyekről gyakran éppen azért felejtkezünk el, mert annyira kézenfekvő a használatuk.

Itt a nyár, a gyerekek kedvenc időszaka, a szabadság, önfeledtség hónapjai. A szülők, nagyszülők azonban már másképp nyilatkoznak a szünidőről, ami nem is csoda, hiszen az ő felelősségük, hogy a kicsiket megóvják a rájuk leselkedő kisebb-nagyobb veszélyektől. A taktika mindenkinél más; jó esetben megengedő felügyeletre épül, az óvatosság azonban több szempontból is nélkülözhetetlen. Az elővigyázatosság egyik eleme lehet a nyári túlélőkészlet, amelyben olyan alapvető eszközök vannak, amik jó szolgálatot tehetnek a kisebb-nagyobb baleseteknél, váratlan helyzeteknél. Nem kell nagy dolgokra gondolni: egy flakon víz, a naptej és egy sebgyógyító krém is nagyszerű szolgálatot tehet a zűrös helyzetekben. De kezdjük az elején!

Legyen a nyári túlélőkészletben ital és étel. Sohasem tudhatod, melyik gyerek indul el víz és kaja nélkül, a játék hevében pedig hajlamosak elfeledkezni a testi szükségleteikről. A nyári meleg miatt a víz mellett a tea (a lehető legkevesebb cukorral) is jó választás lehet, az élelmiszerek közül pedig csakis olyanok, amelyek bírják a forróságot: almát, kekszet vagy olajos magvakat is pakolhatsz a hátizsákba. Bár nem mindenkinek evidens, nyáron, ha szabadtéri programra készülünk, soha ne induljunk el fejfedő nélkül. Egy könnyű sapka vagy kendő jó szolgálatot tehet, ha a tűző napon töltik az idejüket a gyerekek. Ezért a csomagban keressünk helyet egy sapkának, amit szükség esetén felvehetnek.

nyári balesetek

A napvédelem fontos része a nyári aktív programoknak, különösen 11-15 óra között. A káros UV sugárzástól a naptejek óvják a bőrt – azoknak, akik negyed óránál hosszabb ideig tartózkodnak a napon, szükségük van fényvédelemre. A krém kiválasztása legyen egyénre, na meg bőrtípusra szabott, a túlélőcsomagba azonban egy általános naptej is tökéletes választás. Nemcsak a bőrt, a szemet is óvni kell a láthatatlan káros UV sugaraktól, amelyek nemcsak közvetlenül, hanem visszaverődve is érvényesülnek. A jó napszemüveg alapvető a kelléke az aktív nyári programoknak – kivéve persze a sportokat, ahol maga a szemüveg is veszélyforrás lehet.

A váratlan balesetek elkerülhetetlenek, ezt minden szülő jól tudja. Ám a horzsolásokra fel lehet készülni: a sebfertőtlenítőket a sérülések után azonnal érdemes használni. Sebgyógyító krém is kapjon helyet a csomagban, ez azért hasznos, mert hámosít: használatával gyorsabban gyógyul a sérülés, mintha csak lefertőtlenítjük. Vannak olyan készítmények is, amelyek e két tulajdonságot – fertőtlenítés és sebgyógyítás – ötvözik. Sokszor a váratlan szúnyogtámadások keserítik meg a szabadtéri programokat, ezért legyen a táskában egy riasztó spray, ami szükség esetén használható. A nedves törlőkendő is nagyszerű szolgálatot tehet a kirándulások alkalmával, ahogyan az elmaradhatatlan papír zsebkendő és a vécépapír is kihagyhatatlan kellék a hátizsákban.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top