Mézeskalács

Párizsi csokis muffin

Ez a muffin eredetileg egy torta: a tésztából lapokat szoktam sütni, sűrű csokikrémmel megtöltöm, és egy órán belül kész a nem túl édes, ellenben nagyon izmosan csokis édesség.

Amolyan férfiasan tökéletes darab, és először Párizsban kóstoltam hasonlóakat. Ám ha még kevesebb az időm, ugyanebből a tésztából muffint sütök, a csokikrémet elhagyom, és így is rendben van a végeredmény. Azt hiszem, ha a konyakos meggy farsangi mulatságba menne, süteménynek öltözne, és közben felhörpintene egy kávét, abból valami ilyesmi kerekedne.

Hozzávalók:

  • 10 dkg étcsokoládé
  • 1 evőkanál neszkávé
  • 15 dkg finomliszt
  • 1 kávéskanál sütőpor
  • 1 csipet só
  • 15 dkg meggylekvár
  • ½ dl brandy
  • 10 dkg puha vaj
  • 15 dkg cukor
  • 2 tojás

Elkészítés:

1. Előmelegítjük a sütőt 175 fokra (gázsütőn 4-es fokozat), és kibéleljük a muffintepsi tizenkét horpadását egy-egy papírkapszlival.

2. Az étcsokoládét nagyon-nagyon apróra vágjuk, hozzászórjuk a neszkávét, majd ½ dl forró vizet öntünk rá, és az egészet addig kevergetjük, amíg a kávé és a csoki tökéletesen fel nem olvad. Ha megvan, félretesszük hűlni. Ezalatt egy kisebb tálban összevegyítjük a lisztet a sütőporral és a sóval, egy másikban a meggylekvárt a konyakkal.

3. A tésztához a puha vajat és a cukrot robotgéppel 1-2 perc alatt összehabosítjuk, aztán egyenként beledolgozzuk a géppel a tojásokat. Most lassabb fokozatra kapcsolunk, és a cukros-tojásos vajhoz felváltva hozzádolgozzuk a konyakos meggylekvárt, az olvadt kávés csokit és a sütőporos lisztet.

4. A tésztát arányosan elosztjuk a muffintepsiben, és a muffinokat kb. 25 perc alatt megsütjük. Mint minden csokis süteményt, ezt sem szabad túlsütni, mert akkor kiszáradhat.

Tizenkét muffin lesz belőle.

Stahl Judit: Gyors muffinok karácsonyra is!Stahl Judit: Gyors muffinok

Évek óta várták már a sütni és enni szerető olvasók, hogy Stahl Judit kötetbe gyűjtse kedvenc muffinreceptjeit. Ez az ötletes, szellemes szakácskönyv ugyanis valóságos muffinbibila, és minden benne van, amire egy megrögzött muffinrajongó csak vágyhat. Ahogy eddig, Stahl Judit receptjei most is pontokba szedett, jól követhető, praktikus leírások, és mindig garantálják a sikert.

A sorozat további darabjai:

Gyors húsos ételek
Gyors házias ételek
2280 Ft, Kulinária Kiadó »

Rendeld meg a könyvet most a Polc.hu-n! »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top