Mézeskalács

Gesztenyekrém-leves

Ehhez a leveshez vétek lenne leveskockából készíteni a főzőlevet, mert hangsúlyos, mesterséges íze nem engedné érvényesülni a gesztenye télies lágyságát.

Ezért ha van otthon csirkealaplevem, azt használom hozzá, de ha nincs, akkor mikróban főzök gyorsított alaplevet. Ehhez egy nagy műanyag dobozba beleteszek 1-1 darabokra vágott sárga- és fehérrépát, 1 elnegyedelt vöröshagymát, ½ kg csirkeszárnyat, néhány szem borsot, 2 fokhagymagerezdet, és ráöntök annyi vizet, hogy ellepje a hozzávalókat. A mikróban lefedve, 15 perc alatt 800-900 wattos teljesítménnyel megfőzöm az alaplevet, közben 5 percenként átkeverem. A végén leszűröm, és kipótolom annyi vízzel, hogy összesen 1½ l legyen.

Hozzávalók:

3 szál halványító zeller (20 dkg)
5 dkg füstölt szalonna
2 evőkanál olaj
50 dkg mélyhűtött, felengedett, előfőzött gesztenye (pl. maróni)
2 evőkanál brandy
1½ l alaplé
1 csapott evőkanál morzsolt kakukkfű
só és frissen őrölt bors
2 dl tejszín
1 késhegynyi reszelt szerecsendió
1 piros csilipaprika

Gesztenyekrém-leves

Elkészítés:

1. Amíg az alaplé megfő – lásd a bevezetőt –, előkészülünk. A zellerszálakról levágjuk a végeiket, aztán a fehér részektől is megszabadulunk. Ezután a zellerszálak zöld részeit fél cm vékonyan felszeleteljük, és a tálaláshoz félreteszünk belőle 4 evőkanálnyit. A füstölt szalonnát felkockázzuk.
2. Ha kész az alaplé, indul a levesfőzés. A füstölt szalonnát egy 4 l-es fazékban mérsékelt tűzön pörcösre pirítjuk az olajon, a pörcöket kiszedjük, és a fazékban maradt zsiradékon nagy lángon 4-5 percig kevergetve pirítjuk a gesztenyéket. Ezután hátrébb lépünk, és óvatosan rájuk öntjük a brandyt, amellyel 1 percig még tovább kevergetjük őket. A gesztenyéket kiszedjük, félretesszük, és a helyükön mérsékelt tűzön megpároljuk a zellert kb. 6 perc alatt.
3. A puha zellerhez hozzáadjuk a megpirított gesztenyéket, az alaplevet és a kakukkfüvet. Az egészet nagy lángon 10 percig forraljuk, és ezalatt a csilipaprikát kimagozzuk, vékonyan felszeleteljük.
4. A gesztenyelevest turmixgépben összepürésítjük, és visszatöltjük a fazékba. Hozzáadjuk a tejszínt, ízesítjük szerecsendióval, sózzuk-borsozzuk, és annyi csilipaprikát szórunk bele, hogy miután nagy lángon 1-2 perc alatt kevergetve készre főztük, diszkréten csípős legyen. Tálaláskor hozzávegyítjük a félretett, felaprított zellert.

4 adag lesz belőle.

Stahl Judit: Gyors házias ételek karácsonyra isStahl Judit: Gyors házias ételek

Stahl Judit új szakácskönyvéből kiderül, hogy házias ízekért nem kell feltétlenül hosszasan főzni. A bő félóra alatt elkészíthető télies gesztenyekrémleves, a pikáns tárkonyos gombaleves harcsával, vagy a hamis sztrapacska mind a házias konyha remek, gyors fogásai közé tartoznak.

A sorozat további darabjai:

· Gyors muffinok

· Gyors húsos ételek

2280 Ft, Kulinária Kiadó

Rendeld meg a könyvet a Polc.hu-n! »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top