Ünnepi menü

Horroráron adják a diót

Idén még drágább lesz a bejglisütés. Van, ahol 7 ezer forint a dió kilója.

Míg tavaly a karácsonyi bejglibe való diót 1000 forintért is megkaptuk, idén már ezt a mennyiséget minimum 2000 forint körüli áron vehetjük meg, sőt akad, ahol 7 ezer forintért mérik a dió kilóját – írja a Bors.

A vidéki nagybani piacokon is emelkedik a dió bruttó termelői ára: míg egy hónapja 2100 forintért adták kilóját, ezen a héten már 2400-2500 forintra ugrott az ára.

Kapni diópótló, dióízű őrleményt a boltokban, ennek az ára ugyan jóval kedvezőbb, mint az igazi csonthéjasnak, viszont semmi köze sincs a dióhoz. Általában pörkölt napraforgómagból, pörkölt búzacsírából és cukorból áll, amelyhez aromákat is tesznek a dióíz eléréséhez. Kilója 1000-1500 forintba kerül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top