Ünnepi menü

6 őrülten finom karácsonyi falatka

Hozunk pár ötletet, hogy addig is legyen mit enni, amíg a főétel az asztalra ér. Vagy, ha nincs is főétel a karácsonyi partin.

Most olyan előételeket, étvágygerjesztő, gyorsan elkészülő falatkákat javasolunk, amelyekkel remekül feldobhatsz egy karácsonyi partit vagy látványosan és könnyű fogásokkal „indíthatsz el” egy rokonvárós, karácsonyi lakomát. A nagy ünnepi sürgés-forgás közepette könnyen előfordulhat, hogy kicsit megcsúszik a főtétel, addig viszont bekapdoshatnak a vendégek ilyen mennyei, vendégváró finomságokat.

Pármai sonkás parmezánpuffancsok

Hozzávalók (kb. 35 darabhoz):

  • 85 g vaj (még egy kevés a tepsi kivajazásához)
  • 100 g sima liszt
  • csipetnyi só
  • 3 felvert tojás
  • 100 g finomra vágott pármai sonka
  • 4-5 zsályalevél
  • 40 g finomra reszelt parmezán

Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Tegyük a vajat 2 dl vízzel egy vastag falú nyeles lábosba. Olvasszuk fel a vajat alacsony lángon, majd forraljuk fel nagy lángon. Közben szitáljuk tálba a lisztet és a sót. Amint a vajas víz felforr, öntsük lábosba a lisztet, és vegyük le a tűzről. Fakanállal folyamatosan és gyorsan addig keverjük, míg a tészta össze nem áll, és el nem válik az edény falától. Terítsük a tésztát tálra, és hagyjuk kihűlni.

Ezután tegyük vissza a tésztát a lábosba vagy egy tálba, és fokozatosan keverjük hozzá a tojást (egyszerre mindig csak egy keveset). Addig keverjük, amíg puha, fényes és sima tésztát nem kapunk. Adjuk hozzá a sonkát, a zsályát és a parmezánt, majd keverjük el egyenletesen. Vajazzunk ki egy nagyobb, lapos tepsit. Töltsük a tésztát 1-1,5 cm átmérőjű csővel ellátott habzsákba, és nyomjunk 3-4 cm átmérőjű karikákat a tepsire. Hagyjunk a karikák között 5 cm-es közöket, mert a tészta sütés közben megemelkedik. Süssük 20-25 percig, amíg a puffancsok aranybarna színt nem kapnak, és meg nem emelkednek. Tálalásig tartsuk melegen alacsony hőmérsékletű sütőben.

 

Ricottával töltött sült gomba

Hozzávalók (4 adag):

  • 8 közepes méretű csiperkegomba (de készíthető tetszés szerinti gombával)
  • 100 g jó minőségű, omlós ricottatúró
  • 1 citrom lereszelt héja
  • 1 friss piros, kimagozott, finomra aprított chili
  • tengeri só
  • frissen őrölt fekete bors
  • 2 ek. finomra aprított, friss oregánólevél (vagy majoránna)

Melegítsük elő a sütőt 220 fokra. Tegyük a ricottát egy tálba a reszelt citromhéjjal, a chilivel, a sóval és a borssal együtt. Fakanállal nyomkodjuk szét, és dolgozzuk össze, azután keverjük hozzá a felaprított oregánót és a parmezánt is. Óvatosan távolítsuk el a gombák tönkjét, aztán forgassuk meg a gombafejeket egy kis olajban, sóban, borsban. Üreges felével fölfelé fektessük sütőlapra vagy tepsibe, hogy kis adagokat pakolhassunk bele a ricottakeverékből. Óvatosan kanalazzuk bele a tölteléket, szórjunk rá egy kis parmezánt, és addig süssük az előmelegített sütőben, amíg aranyszínű nem lesz (kb. 15 percig). Nagy tálon tálaljuk, megszórva dresszinges rukkolával vagy más salátafélével.

 

Lazacos csillag

Hozzávalók (12 darabhoz):

  •  500 g mélyhűtött leveles tészta
  •  1 gerezd fokhagyma
  •  1 kis csokor snidling
  •  1 kis csokor kapor
  •  liszt (a formázáshoz)
  •  2 tojás sárgája
  •  100 g szeletelt, füstölt lazac
  •  150 g natúr krémsajt
  •  frissen őrölt fehér bors

Hagyjuk felengedni szobahőmérsékleten a leveles tésztát (körülbelül 1 óra). Hámozzuk meg a fokhagymát, öblítsük le a snidlinget és a kaprot. Tegyünk félre a kaporból néhány szálat a díszítéshez, a többit vágjuk finomra a snidlinggel együtt. Béleljünk ki sütőpapírral egy nagyobb tepsit, melegítsük elő a sütőt 220 fokra.

Liszttel beszórt munkalapon vagy 2 sütőpapírlap között nyújtsuk ki 1 cm vastagra a tésztát, majd szúrjuk ki a lisztbe mártott csillagformával. Az így kapott csillagokat rakosgassuk tepsire, közepüket lisztbe mártogatott, kb. 3 cm átmérőjű likőrös pohárral kissé nyomjuk be, de nem szúrjuk át. Kenjük meg a tetejüket 1 tojássárgájával, és süssük aranysárgára (15-18 perc). Hagyjuk teljesen kihűlni a tepsiben.

Közben vágjuk a lazacszeleteket 2,5-3 cm széles csíkokra, és tekerjük fel. A krémsajtot pedig keverjük habosra a másik tojássárgájával, az áttört fokhagymával, a vágott sindlinggel, kaporral, sóval és őrölt fehér borssal.  Töltsük a masszát nyomózsákba, majd vigyük fel a csillagokra, a tetejükre pedig illesztjük a lazacszeletet. Díszítsük kaporral. Tartsuk hidegen a tálalásig.

 

Sajttal töltött rántott paprika

Hozzávalók (4-6 személyre):

  • 450 g konzerv, egész pirított piros kaliforniai paprika, lecsepegtetve
  • 1000 g félkemény sajt, reszelve
  • sima liszt (a kilisztezéshez)
  • 1 nagy tojás felverve
  • 200 g kenyérmorzsa
  • olívaolaj
  • egy csipet füstölt paprika
  • rukkola (a tálaláshoz)

Magozzuk ki óvatosan a paprikát, lehetőleg egyben tartva a héját. Törölgessük meg papírtörlővel, hogy feligya a felesleges nedvességet. Töltsük meg sajttal a paprikát. A lisztet, a tojást és a morzsát tegyük külön tálkákba, és rakjuk sorba ebben a sorrendben. Forgassuk meg a lisztben a paprikát, rázzuk le a felesleget, majd engedjük bele a tojásba, hagyjuk csepegni, végül engedjük bele a morzsába, ügyelve arra, hogy jól bevonja. Tegyük félre egy tányérra. Helyezzük közepes láng fölé egy kis serpenyőt, és öntsünk bele kevés olívaolajat. Ha forró, süssük aranybarnára a paprikákat mindkét oldalukon. Hintsük meg füstölt paprikával, és tálaljuk maréknyi rukkolával.

 

Chilis garnélarák

Hozzávalók (30 adaghoz):

  • 3 ek. ketchup
  • 1 ek. cukor
  • 1 ek. fehérborecet
  • 1 ek. szójaszósz
  • fél ek. chilipehely
  • fél kiló megtisztított garnélarák
  • 1 ek. olaj
  • 1 ek. friss gyömbér, apróra vágva
  • 3 gerezd fokhagyma, apróra vágva
  • 1 zöldhagyma, felszelve
  • fél tk. szezámolaj

Keverjük össze a ketchupot, a cukrot, a fehérborecetet, a szójaszószt és a chilit, majd tegyük félre. Tegyük serpenyőben a garnélát és legalább 2 percig süssük olajban. Adjuk hozzá a gyömbért és a fokhagymát, süssük további 2-3 percig, amíg a garnéla élénk rózsaszínűvé nem válik. Adjuk hozzá a ketchupos keveréket, és melegítsük fel. Keverjük bele a hagymát és a szezámolajat. Tálaljuk melegen.

 

Diós-krémsajtos falatkák

Hozzávalók (8 adaghoz):

  • 20 dkg dió
  • 25 dkg krémsajt
  • 25 dkg márványsajt
  • 3 dl tejszín
  • frissen őrölt bors
  • 2 tk. mustár
  • 1 nagy baguette (a pirított kenyérszeletekhez)
  • olívaolaj

Pirítsuk meg a diót, majd törjük össze mozsárban. Szórjuk turmixba (tegyünk félre egy keveset a tálaláshoz), adjuk hozzá a krémsajtot és a márványsajtot, valamint a tejszínt és a mustárt, utána pedig borsozzuk meg. Pirítsuk meg kevés olajon a baguette szeleteket, majd kenjük meg a diós-sajtos krémmel. Megszórhatjuk apróra vágott snidlinggel, durvára tört dióval vagy pisztáciával.

Kiemelt kép: iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top