Ünnepi menü

Drágább lesz a hal az ünnepekre

Lesz elegendő magyar hal az év végi ünnepekre, sőt a kiegyensúlyozott belföldi kínálat mellett jelentős mennyiség jut exportra is. A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) szóvivője szerint a ponty mellett a harcsa, a süllő és a pisztráng is népszerű az ünnepi asztalokon.

Lévai Ferenc szóvivő, aki egyben az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója is, közölte: az idei édesvízi haltermelés mintegy 19 ezer tonna lehet, további mintegy 4 ezer tonnát a magyar intenzív telepeken termeltek meg.
Magyarországon az alaphal a ponty, a teljes fogyasztás mintegy 80 százalékát adja. Az év végi ünnepekre már keresett a harcsa, a süllő és a pisztráng, azok a szálkamentes halak, amelyek fogyasztása év közben még elenyésző. Az év végén fogy el Magyarországon az éves halfogyasztás 30-35 százaléka.

A hal néhány százalékkal drágább, mint tavaly, ez főként a nyári aszálynak és a magasabb gabonaáraknak köszönhető, az áremelkedés mértéke azonban nem éri el a 10 százalékot. A szóvivő ugyanakkor jelezte, hogy a jövő évtől a fogyasztók által is érzékelhető, mintegy 15-17 százalékos árcsökkenés várható az áfacsökkentésnek (27-ről 5 százalékra) köszönhetően, ami az ágazat fehéredésére is jótékonyan hat majd. Hozzátette, hogy a belföldi halfogyasztás számításaik szerint várhatóan 10 százalék körül nő majd.

Magyar hallal orvosolják a külföldi halhiányt

Magyarország évente mintegy 3500-4000 tonna halat, főként pontyot, busát, de élő csukát, harcsát és süllőt is exportál. A magyar halexport növekedésének alapvető oka, hogy Európa több országában olyan halbetegségek jelentek meg, amelyekkel nem tudnak megbirkózni a helyi állategészségügyi hatóságok. A piacon így relatív halhiány keletkezett. Ezek a betegségek Magyarországot elkerülték – jegyezte meg Lévai Ferenc.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top