Tuti Tippek

Ünnepi hajfonás kislányoknak

Karácsonykor ünnepi hangulatba öltöztetjük a lakást, a szívünket, magunkat is. Miért pont a gyereket hagynánk ki? Egy kis gyakorlással csodálatos karácsonyi hajfonatot készíthetünk hosszú hajú leánykánknak.

Sokszor gondot okoz, hogy mihez kezdjünk hosszú hajunkkal, mert persze a következőben összeválogatott hajfonatok nem csak 10 év alatt vethetők be. És az sem gond, ha nem éppen a leghosszabb, hiszen a rövidebb frizurát is fel lehet dobni egy jól sikerült hajfonással.

Karácsonyi hajfonat színesen

Az egyik legfontosabb alap a hajfonás előkészítésekor, hogy semmiképpen se álljunk neki frissen megmosott hajjal, hiszen így könnyen kicsusszanhatnak kezünkből a tincsek. Persze megteszi egy spriccentésnyi víz is, hogy megrendszabályozzuk a rakoncátlan hajfonatokat. Szerezzünk be színes szalagokat (zöld, arany, piros), apró, hajcsattal kombinált gyöngyöket és csillagot is, hogy teljes legyen az ünnepi hajfonat összképe.

Hajfonat ügyesen

Ahhoz, hogy a nagy napon igazán csinos legyen a hajfonat, nem árt párszor begyakorolni a karácsonyi vendégség megérkezése előtt. És persze nem árt egy végletekig türelmes gyermek sem, aki nemcsak végigüli, de asszisztál is a tökéletes hajfonat elkészítéséhez, hiszen ez a művelet nem 2 perces, és nem kétkezes. De a végeredmény kárpótol minden résztvevőt.

Pinterest

undefined

Pinterest

undefined

Pinterest

undefined

Pinterest

undefined

Pinterest

undefined

Pinterest

undefined

Pinterest

undefined

Christmas Tree Pull Through Braid | Christmas Hair | BabesInHairland.com

A fun & festive style just in time for Christmas and the holiday season! See more pictures and info on our blog: http://www.BabesInHairland.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top