Tuti Tippek

10 ideális karácsonyi ajándék nagyszülőknek

Azt mondják, hogy a nagyszülőknek a legnehezebb ajándékot venni, mert ők az életük során már mindent összeszedtek, amire szükségük van. Ez azonban csak a felszínes megközelítés. Egy ötletes ajándéknak ők is nagyon tudnak örülni. Ebben segítünk.

Tányérok a nagyi kedvenc receptjeivel

A nagyi főztje jó esetben fontos része a családi kultúránknak, és nem szeretnénk, hogy ezek a klasszikusok elvesszenek. A fehér tányérokra gravíroztatott kedvencek receptjei gondoskodnak erről, a nagyit pedig emlékeztetik arra, mennyire imádunk nála ebédelni. A dolog amúgy vágódeszkás verzióban is működik.

10 ideális karácsonyi ajándék nagyszülőknek

Oscar-szobor

Nem kell ahhoz filmfanatikusnak lenni, hogy az ember meghatódjon egy legjobb nagypapának/nagymamának járó, névre szóló Oscar-díjtól, amit karácsonyi ajándékba kap az unokáktól. Gyorsan körbevizslattam a neten, és gravírozással együtt egy Oscar szobrocskához (persze itt az aranyozást felejtsük el) már 9-10 ezer forintért hozzá lehet jutni.

10 ideális karácsonyi ajándék nagyszülőknek

Színházbérlet

Színházba járni szuper dolog, és nyugdíjba vonulás után talán még ideje is van rá az embernek, így egy jó színházbérlet nemtől függetlenül tuti ajándék. Az árak erősen változóak, és színháztól valamint bérletfajtától függnek, de sok helyen lehet bérletet találni tízezer forint körüli összegért.

Fotó puzzle

A fotóalbum klasszikus ajándékötlet, ha nagyszülőkről van szó, de minden évben nem lehet elsütni. Viszont egy puzzle-darabokból kirakható családi fotó az unokákról meggyőző és ötletes ajándék, a cégek egész gyorsan elkészítik, és csak pár ezer forint az egész.

10 ideális karácsonyi ajándék nagyszülőknek

Újság-előfizetés

Ha van generáció, amelyik többségében még nem az okostelefonján tájékozódik a világról, akkor az a nyugdíjasoké. Ha valakik, hát ők biztosan tudnak örülni egy féléves vagy éves magazin-előfizetésnek, hacsak nem követünk el olyan baklövést, hogy a fakanalat egész életében messziről kerülő nagypapinak receptmagazinra fizetünk elő.

BBQ-csomag

Ha kertes házban él a nagypapa, nagymama, de a kelleténél kevesebbet mozdul ki a négy fal közül, jó motiváció lehet számára egy jó kis kint használatos BBQ felszerelés fogóval, ecsettel és villával, vagyis szinte mindennel, amire egy jó kis grillezéshez, BBQ-hoz szüksége lehet. Egy ilyen menő szett még a legbesavanyodottabb embert is használatra csábítja, és arra buzdítja, hogy hívja át magához a szomszédokat, barátokat, rokonokat egy napfényes hétvégi délutánon.

10 ideális karácsonyi ajándék nagyszülőknek

Designos bevásárlótáska

A legtöbb nagymama teli van otthon szatyrokkal, ám ezek többsége elrongyolódott, ősrégi darab, de a “piacra jó lesz” jeligével csak azért se vesz magának újat. Viszont mi azt szeretnénk, hogy a mi nagymamánk legyen a legmenőbb a piacon, vagy nem?

10 ideális karácsonyi ajándék nagyszülőknek

Blu-ray lejátszó klasszikusokkal

2015-ben már a legtöbb nagyiháztartásban is lapostévé figyel, viszont hiába a készülék HD tudása, ezt a legtöbben egyáltalán nem használják ki. Egy alap Blu-ray lejátszó sem kerül többe fejenként tízezer forintnál, és ha összebeszélünk a család többi tagjával, hogy vegyék meg nekik lemezen a fiatalkoruk kedvenc filmjeit, akkor ezután olyan minőségben nézheti majd őket, ahogy anno a moziban sem láthatták.

Designos szemüvegtartó

Dísztárgy kategóriában a karácsonyi ajándéklehetőségek végtelenek, de egy jópofa, az éjjeliszekrényre könnyen ráférő szemüvegtartó hasznos és mutatós ajándék, és legalább nem kell végigkutatnia mindent az éjjeliszekrényen, hogy megtalálja a szemüvegét.

10 ideális karácsonyi ajándék nagyszülőknek

Masszázskupon

A masszázst egyedül gyerekkorban nem értékeli az ember, ám minél idősebbé válik, annál jobban esik. Egy szabadon beváltható masszázskupon kedves ajándék, ami egy kicsit még az egészségnek is jót tesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top