A Jézuska a gyermekotthonban is csilingel

A hatalmas kertben padok, játszótér, egymáshoz közel eső házikók: itt töltik az otthon lakói a mindennapjaikat. Ki azért, mert kiemelték családjából, hogy megfelelő körülmények között nevelkedjen, ki pedig azért, mert család nélkül maradt.

Az első emeleten csendes pihenőből ébrednek a gyerekek. 6-7 évesen ezt még igénylik délutánonként, de egy pillanat alatt lázba jönnek a látogatástól, leginkább pedig a mobiltelefonomtól, amellyel a beszélgetésünket készülök felvenni. Nem marad sok esélyem, mert Vanessa először a nyakamba csimpaszkodik, aztán az ölembe ül, és mire észbe kapnék, már birtokba veszi a fényképezőgép funkciót.

Kérek szépen egy nénit!

„Jégkorcsolyát szeretnék! És olyan csokikészítőt, amibe berakod a csokit, és maciformájú lesz, és két órára berakod aztán a hűtőbe, és megeheted! A tévében láttam”  – sorolja egy lélegzetvételre Vanessa, aztán rázendít a Kis karácsony, nagy karácsonyra, amit rögtön végig is énekel. „És mobiltelefont is szeretnék meg egy fülhallgatót. Meg kérek szépen egy fényképezőgépet, és kérek szépen egy tévét és egy számítógépet. És még kérek szépen csokit és egy nénit és egy Mikulás-ünnepséget is!”

„Volt már a héten egy ünnepség! Nagyon szép ünnepségünk volt – kapcsolódik be Márk, aki eddig inkább csak csöndben figyelt. – Volt finom kenyér, volt rajta majonéz, és képzeld el, volt pálca, amit belenyomtunk a csokiba, és finom volt. És Betti nénivel ettük, és kaptunk kakaót is! Volt még pillecukor, és jött egy együttes is! A Száz Folk Celsius ott volt és a Micimackó!”

Betti néni és a gyerekek

A csillagszóró a legjobb az egészben

Lacika Vanessa testvére. Ő inkább a tévét nézi beszélgetés közben. Fáj a feje, és izgalmas rajzfilm megy éppen. De elmondja, hogy idén is távirányítós autót szeretne a Jézuskától. Tavaly is azt kapott, de már tönkrement. Legjobb lenne, ha piros lenne, de ha más színű, az sem baj.

A karácsony nagyon jó!

„Itt voltunk tavaly karácsonykor is! – mesélik a többiek egymás szavába vágva. – Karácsonykor Éva néni sütött nekünk sajtos rudacskát, és képzeld el, hogy András bácsinak mondta, hogy ne engedje, hogy megegyék túl hamar a kicsik. De mi megettük. Csak egy morzsa maradt. A karácsony nagyon jó! Elénekeljük a Kis karácsony-nagy karácsonyt, van nagy karácsonyfánk, a függönyig ér, és fel van díszítve gömbökkel, van rajta szaloncukor és mézeskalács is. És Betti nénivel mindig állandóan csinálunk valamit. És kapunk tőle ajándékokat is. Vagyis nem tőle, hanem a Jézuskától. Gyújtunk gyertyát is és csillagszórót. Az a legjobb benne!”

Hosszan sorolják még, hogy mi mindent szeretnének, de lassan indulni kell a másik csoporthoz, ami nehezebb, mint hittem. Vanessa utánam fut, hogy még megkínáljon a csokijából, Dia, aki egész idő alatt inkább társasozott, most megfogja a kezem, hogy puszit adjon. Márk rám parancsol kedvesen, hogy emeljem fel és pörgessem meg, Lacika pedig a kezembe nyom egy szaloncukrot.

Köszönöm, hogy ilyen szép az ünnep!

A másik házban már hatalmas a nyüzsgés. Itt már kicsit idősebbek, tízévesek vannak. A lányok éppen táncot gyakoroltak, de szétrebbennek, amikor belépek, és hellyel kínálnak. Azt mondják, nemrég díszítették fel az ablakokat. És tényleg, tele van hópelyhekkel és hóemberrel az üveg. A sok lány között kevés a fiú.

Sebastian éppen legóból épít tengeralattjárót. Megkérdezi, szerintem mekkora a súlya annak, amit eddig épített belőle: az a cél, hogy megdöntse a rekordot, és legalább 1 kilós legyen. 6 testvérével együtt lakik itt. Ez lesz az első karácsonya, amit itt tölt, de nem izgul miatta. Szeret itt lenni. Karácsonykor majd ünnepelnek együtt közösen, aztán szenteste azok a gyerekek, akik itt maradnak, majd kisebb csoportokban, a saját nevelőikkel állják körbe a fát.

Sebastian majd a testvérei nélkül, mert ők más csoportokban vannak. Azt mondja, már írt levelet a Jézuskának, de meggondolta magát, kidobta, és majd újat ír megint.

Lacika, Márk, Vanessa és Dia

Andi viszont nem dobta ki a levelét, sőt meg is mutatja. Dezodort szeretne, hajgumit, meleg zoknit és meleg kabátot. A levél végére pedig ezt írta: „Köszönöm, hogy ilyen szép az ünnep!”.

Nehezen indulok el. Még utoljára körbevisznek a szobán, és szaloncukorral kínálnak ők is, mint a kicsik. Hangosan köszönnek, és integetnek az ajtóból, ami már karácsonyi díszekkel van teleragasztva. De a legfurcsább az elköszönésben, hogy nem valami melankolikus szomorúság miatt nehéz elindulni, hanem mert jó közöttük. Jó lenne minél többet zsebre vágni a jókedvből és a lelkes készülődésből a szaloncukrok mellé.